Skip to content

Somoskai magyar gyerekek karácsonyi műsora 2022

Elsőképp nagyon köszönjük a szép karácsonyi műsort, és nagyon örülünk, hogy ennek az örömnek részesei lehettünk. Az ilyen események igazolják, hogy magyar és magyar között nem számítanak a határok, a rendszerek és a földrajzi távolság, ha van szeretet. Ez a szeretet és a testvérségünk biztos tudata vezérli azokat az önkénteseket, akik tisztában vannak a moldvai magyarság rendkívüli szerepével, megmaradásának, gyarapodásának fontosságával.

A köszönet hangján

Ünnepélyes keretek között került átadásra 2022. november 17-én a SZIE Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Kar előtti téren az 1944. november 17-i Torkos kastélyt ért bombatámadás áldozatainak emlékhelye. Az esemény egyúttal főhajtás is volt az áldozatok előtt.
A megemlékezésen felszólalt Dr Smuk Péter egyetemi tanár a SZIE Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Kar dékánja, Szabó Gyula az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke, az emlék helyet megáldotta és beszédet tartott Csóka Gáspár OSB címzetes egyetemi docens, énekművekkel tisztelgett Szabó Balázs és Angyalai Énekegyüttes.

Ismét Csángóföldön járt az Arrabona Városvédő Egyesület

Csak a köszönet hangján szólhatunk annak sok-sok adakozónak, akik lehetővé tették a moldvai csángómagyar kisdiákok magyar anyanyelvi oktatását. Le a kalappal!!! Önkénteseink egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek, mennyien értették meg a magyarság megmaradásának nagyszerű eszméjében gyökerező hit erejét és gyümölcsét a jószívű adományaikban megnyilatkozó bőséget.

A 11-es Vadászzászlóalj emlékműve a győri Kálóczy téren

Még ma is kedvelt sétáló-pihenőhely Győrben a Kálóczy tér, amely az árvízvédelmi töltés mellett húzódik a révfalui híd és az egyetem között a templom irányában. A sétautak mellett vannak még vastag törzsű, árnyat adó fák, bokrok, a virágágyak rendezettek, és a sétatéri padokon jól esik a pihenés a viszonylagos csendben, a jó levegőn.