Skip to content

Vélemény

Végjátszma a Vaskakas Tavernában

Tudomásunkra jutott, hogy az egykori Vaskakas Taverna területén egyesületünk bejelentése kapcsán a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Építési és Örökségvédelmi Osztály helyszíni szemlét tartott. Ugyanis bejelentést tettünk az épületet ért beázás miatt, valamint kértük a jókarban tartási eljárás elindítását a tulajdonossal szemben. A hivatali szemle időpontjában száraz idő volt, a falak, ahol a nyomok voltak, le lettek takarítva, még a gombák is eltűntek. A teljes belső teret uraló pocsolyának híre, hamva sem volt már ekkor, a víz nyilván az alsóbb szintekre szivárgott.

Az Arrabona Városvédő Egyesület Moldvai Magyar missziója 2024. évben

Sokan tették már fel a kérdést, vajon mi tartja össze ezt a lassan már önmagával sem beszélő, pártoskodó, oldott kéveként lassan széthulló magyar közösséget itt a Kárpátok között? A válasz meglepően egyszerű: a magyar nyelv. Ez a kapocs, mely alkalmas arra, hogy megszólíthatóak legyünk és merjünk másokat megszólítani.

A Bécsi kapu tér jobb időkre várva

Sajnos a jelen kor építészeti és főképp hagyományőrző építészeti, városépítési vonatkozásban pozitív várakozásra okot nem ad. Kevés az építészeti alkotások megvalósítására fordítható pénz, a pályázati lehetőségek kiaknázása determinálja a folyamatot, sőt a várható fedezet reménye egészen fals mederbe tereli magát az alkotást is. Tapasztaljuk, tudjuk az elmúlt idők ilyen kísérleteit és saját szemünkkel láthatjuk a megvalósult eredményt is.