Számos olvasói fotópályázat képeinek adnak teret a helyi digitális és nyomtatott sajtófelületek. A legtöbbször díjat kiérdemlő fényképek témája városkép, vagy csodálatos, verőfényes napsütésben, vagy az alkonyi órák speciális, sokszor egészen valószínűtlen fényviszonyai közt.
Az ember néha elcsodálkozik azon, mennyire nem ismeri szűk pátriájának időben nem is oly távoli történéseit. Pedig, ha belegondolunk Győr is kiállította időről-időre a maga hőseit. Legutóbbi beszélgetéseink során került napvilágra a győri hidak ügye. Mert látva az egyre nehezedő és lassan megoldhatatlan közlekedési problémákat értékelődnek fel ezek a műtárgyak igazán itt a folyók városában.
Sok év telt el mióta az ásatások során előkerült tekintélyes bástya szerkezeteket betemették, hogy helyüket az olcsó tömegszórakoztatás helyszínévé tegyék. Így született újjá a Dunabástya, 39-es régi-új nevén Dunakapu térként. (Megjegyezzük volt már Sztálin tér is…)
Ma a gödör garázsból egy nem túl feltűnő helyen látható egy kicsiny darabja a hatalmas Duna bástya nyugati ágyúterme ágyúlejárója egyik falának. Ez nyugodtan kijelenthető, hogy méltatlan, sőt cinikus formája városunk nagyszerű múltja egyik jelentős eleme bemutatásának. De nem csak méltatlan, hanem egyben alkalmatlan mód is az épített örökségi emlék jobb megértéséhez. Sokszor emlegettük már, hogy a Dunakapu tér nem tér valójában, soha nem is volt az, erőszak által vált teresedéssé 1939-ben.
Kevés magyar város büszkélkedhet olyan gazdag történelmi múlttal és az ehhez kapcsolható történelmi hagyománnyal, mint Győr.
Ezek közül is kiemelkedik a város töröktől 1598-ban való visszafoglalásának megünneplése úgy a hagyomány régiségében, mint jelentőségében. A két várvívó hős emlékezetének még jobb megőrzésére eleink szobrot alkottak, mely folyamatot itt közölt tanulmányában Kovács László barátunk, egykori tagtársunk dolgozta fel 2017. év során.
Néhány hete telefonhívást kaptam. Egy úr hívott, Egerből, és arról érdeklődött, én vagyok-e az, aki a győri Torkos kastéllyal foglalkozom. Többek között én is, feleltem, és innen kezdődött az a beszélgetés, mely valóban meglepő fordulatokban volt gazdag.
Sághy Ferenc aki ma nyolcvannégy éves elmonda, hogy ő hét évesen tanúja, sőt elszenvedője volt a Torkos kastélyban történt tragédiájának.