Idestova három évtizede, 1989-ben Győr a belváros felújításáért elnyerte az Europa Nostra-díjat. Nem tudom, hogy – bár történtek azóta is látványos felújítások, műemléki helyreállítások, a város összességében és madártávlatból gyönyörű – ma is megkapná-e az Európai Unió műemlékvédelmi díját.
A cikk megjelent: INFOVILÁG – A hiteles hírportál
szerző: Kulcsár László
Akkor még alkotott, harcolt egészen a két évvel ezelőtt bekövetkezett, korai haláláig, kortársam, Winkler Gábor építész, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa, Nyugat-Dunántúl épített emlékeinek, mindenekelőtt Győrnek szenvedélyes kutatója, felújítója, őrzője. Választott győriként mindvégig harcolt azért, hogy ha már a város főterét, a Széchenyi tér régészeti emlékeit minden észérv és tudományos-történelmi indok ellenére is valakiknek „sikerült” jórészt megsemmisíteniük, hogy lábmosó szökőkúttal és újabb térburkolattal „gyarapítsák”, legalább a pandantjával, a Dunakapu térrel ne tegyék ugyanezt.
Gábor bízott a nyilvánosság erejében, ezért szívesen nyilatkozott a helyi sajtónak is. Elmondta: teljes mértékig egyetért a győri Arrabona Városvédő Egyesülettel, amelynek tagjai tiltakoznak a Dunakapu téri mélygarázs megépítése ellen. A kiváló, Ybl-díjas szakember, a Magyar Tudományos Akadémia doktora is amellett szállt síkra, hogy a régészek által föltárandó, remény szerint reneszánsz kori épített emlékeket, ha már a győri erőd, a vár még viszonylagos épségben megmaradt falait az 1930-as években (már akkor is törvényellenesen!) visszabontották, a még állt egyik házsort, a Mária Terézia uralkodása idején emelt pattantyús házakat lerombolták, legalább azt őrizzük meg, amit most, 2011–13-ban találhatunk. Dr. Winkler elhibázott ötletnek tartotta a városháza által teljes erővel szorgalmazott tervet, a mélygarázsépítést a tér alatt, és a tér rendezvény-helyszínné változtatását, miáltal a hagyományos piacot is száműznék onnan.
Részlet Pfannl Jenő a „Séta a Bástya utca bontásánál”című tudósításából; megjelent a Győri Nemzeti Hírlap 1936. december 25-i számában:
„…A régi házak és falak ontják a régi téglákat, a szuvas gerendákat, törött cserepeket. De alig akad tégla, melyen valamiféle jel, betű vagy évszám ne lenne. Felette érdekesek ezek a győri vártéglák: valóságos agyagba égetett történelmi dokumentumok. Szinte alig hihető, hogy ilyenekről más városban még nem hallottunk s nálunk is csak alig. Pedig minden a várépítéséhez égetett téglán itt Győrött rajta van ékes betűkkel és számokkal a mindenkori várparancsnok nevének, rangjának kezdőbetűje, legtöbbször még a vetés évszáma is. S milyen híres katonák voltak ezek: Montecuccoli Rajmund, Badeni Lajos és Herman, Heister és Althan generális, Liechtenstein herceg, Mansfeld grófok stb.
Mikor a XIX. század elején kezdték lebontani a várfalakat, a téglákat eladták – elsőrangú építőanyag volt ez a győri vártégla. Még a külföldi szakemberek is a XVII. században dicsérettel említik. Itt, a mai Sziget helyén faszénnel égették azokat. Ezekből épült a múlt században a legtöbb új ház….”
Winkler professzor leszögezte: a mélygarázs építése mindenképpen a föld mélyén rejtőzködő kazamatarendszer megsemmisítésével jár. És egyáltalán: elképesztő oktalanság „becsalogatni” a reneszánsz-barokk belváros szívébe a környezetszennyező, a gyalogos és a hagyományos kerékpáros közlekedést akadályozó gépkocsikat. Az okos megoldás az lenne – derült ki a kiváló építész és a többségében szakembereket tömörítő városvédők szavaiból –, ha a történelmi városmagtól távol építenének mélygarázst, és onnan környezetkímélő tömegközlekedési eszközökkel (pl. elektromos kisbuszokkal) hoznák be a belvárosba igyekvőket.
Azután, hogy a Dunakapu téri régészeti föltárás megtörtént, a város vezetőinek határozniuk kellett: mélygarázs vagy az unikumnak számító, épített történelmi emlékek teljes feltárása, megőrzése. Azokra a hetekre esett [Győr és Eger polgármesterének javaslatára!] a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése, hatalmas szakmai fölháborodást keltve, elvégre legutóbb hasonlót a román kommunista diktátor engedett meg magának…
A helyreállítási elképzelés makett formájában.
Bár alapos régészeti feltárást végeztek a leendő beruházás helyén a tervezett mélységig, és miként képeink bizonyítják, rengeteg építészeti emléket találtak is – a városháza a mélygarázs, nem pedig a reneszánsz kori erőd föllelt bástyarészeinek, kazamatáinak a megmentése mellett döntött –, holott tehette volna napjaink és a jövő nemzedékeinek szolgálatában. Az igazán európai döntés ugyanis csak ez, és semmi egyéb lett volna. A szakszerű teljes feltárást, renoválást, részbeni újjáépítést – okos és kellő indokokkal erősített pályázat alapján – az Európai Unió minden bizonnyal sok milliárd forintra váltható euróval támogatta volna, mi több, elkészülte után akár az Europa Nostra fődíjára is érdemesítették volna a szakemberek.
Nem így történt, a mélygarázs előbbre való volt, a városháza urai nem voltak hajlandók belátni, hogy a győri Dunakapu tér alatt rejtőző romok – miként Winkler professzor leszögezte – Európa történelmének pótolhatatlan emlékei.
Aki nem tudná: Győr valamikori erődje Európát védte a Mohács után vérszemet kapott és a Nyugat elleni hódító hadjáratra indult oszmán seregek ellen. Győr akkori, 16. századi turbulens történelmének különösen fontos időszaka volt a 16. század közepe, amikor elkezdték építeni a reneszánsz erődöt, melynek máig eredeti szépségükben megmaradt falrészei, bástyái a város jelképeinek is számítanak.
A győri erőd sematikus rajza a 16. századból.
Évtizeddel előtte, amikor a török nyíllövésnyire megközelítette a győri várat, a gyáva osztrák kapitány fölgyújtatta a várossal együtt, és Bécsbe menekült. El is nevezték a törökök Győrt „janik kalának” fölégetett városnak.
Az akkori korban elképesztően gyorsan, rövid idő alatt épült meg az oszmán előretörés megakadályozását, Bécs védelmét szolgáló erőd, Európa védőpajzsa: csaknem tízméteres téglafalai, a tüzérség hatékonyságát segítő füles- és félbástyák szinte bevehetetlenné tették. A várba három városkapun – Duna-, Bécsi-, Fehérvári-kapu – át lehetett belépni. A vár – a hadvezetés súlyos hibája miatt – mégis elesett 1594-ben (siratta is fél Európa), de öt év múltán hősi küzdelem árán, nagyszerű katonai bravúrral visszafoglalták, és elűzték a törököt.
Győr újra stratégiai csomóponttá lépett elő, mígnem meg nem jelentek Napóleon seregei, amelyek a közeli Kismegyernél csúfos vereséget mértek a nemesi fölkelőkre. Azért, hogy Győrt halálosan meggyengítsék, a franciák több helyütt berobbantották az erődöt. Még ez sem okozta volna a pusztulását, megtette viszont jórészt a fejlődő-terjeszkedő város, amely, hogy teret nyerjen, előbb a déli várfalakat bontotta el. A Duna-bástyának, a Duna-kapunak egészen a múlt század első harmadáig megkegyelmeztek. Igaz, a mai Bástya utca nyugati szakaszának északi házsorát, a pattantyús házakat elbontották, velük együtt a Duna-partig a bástyát is. A mögöttük lévő kazamatákat betemették; miután a bástya és a Bástya utca közötti területet állítólag csak úgy lehetett rendbe tenni, hogy elsimítják a leendő/mai utcaszintig a várfalakat is elbontották.
Szerencsére nem hordták szét a téglákat, akként a falak és a kazamaták, az ágyúfolyosók, ágyúállások, az erődfül betemetve megmaradtak, fölöttük alakították ki az árvédelmi töltésig tartó Dunakapu teret. Ezt a néhány ezer négyzetméternyi területet foglalták el a város piaca – és persze a környékbeli gyerekek is, jó ideig e sorok írójával együtt.
És ez a térség tetszett meg a mélygarázs ötletét, valamint a tér tengelyébe, a reneszánsz-barokk város arculatába egyáltalán nem illő, máig üresen tátongó üvegház építését kigondolóknak.
A mélygarázs építésének megkezdése előtt (tekintettel a várható építészeti emlékek előfordulására) régészeti feltárások kezdődtek a Dunakapu téren. Az eredmény nem csupán a helybélieket és a helyszínre látogatókat, hanem a sokat látott-tapasztalt régészeket is elkápráztatta: mindaddig meg nem bolygatott, rendkívül jó állapotban bukkantak elő a 16. századi erőd falai, a külső várfal, támpillérek, a nyugati ágyúállás, az egyik ágyúterem, az erődfül, közismert nevén füles bástya. Bár a kutatási megbízatás négy méter mélységig szólt, a reneszánsz kori építmények falait, a várfalkoronát, a támpilléreket alig fél méterrel a tér felszíne alatt már megtalálták!
Tekintélyt sugárzó erődrészlet: a Kastély-bástya (Püspökvár) csaknem fél évezred óta büszkén áll a vártán a Rába mentén.
Hatalmas szerencse, hogy a győri vár Duna-kapu körüli bontásakor nem voltak túlbuzgók a terület kialakítói, a valamikori várfalak a sok száz esztendővel ezelőtti állapotukban maradtak fenn, nem hordták el a kiváló téglákat a leendő építkezések céljára. A régészek megtalálták a Bástya utca nyugati (a teret délről szegélyező) házsorának, a pattantyús házaknak a maradványait is, bennük máig feldolgozásra váró régészeti leletekkel. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a mai Dunakapu tér a késő középkor emlékeit őrzi.
A helytelenül „füles bástyaként” emlegetett Új-bástyában állatkerti terráriumot létesítettek.
Jogos volt a szakma, benne a nemzetközi műemlékvédő szervezet, az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának a félelme, hogy ha mégis csak megépítik a Dunakapu téri mélygarázst, ahelyett, hogy föltárnák és megőriznék, továbbá be is mutatnák, a reneszánsz kori Európa egyedülálló kincseit tennék tönkre.
Az Arrabona Városvédő Egyesület síkraszállt azért, hogy a sikeres régészeti föltárás és konzerválás után a páratlan emlékek látogatóit az eredeti járószinten kalauzolják végig, hogy közelről megtekinthessék az ágyúfolyosókat, a kazamatákat, fedett ágyúállásokat… (A civil szerveződés szakemberei csinos makettet is készítettek, megmutatandó, miként képzelik el a reménybeli helyreállítást.)
Erre lehetett volna már egy kiváló alkalom a győri erőd másik füles bástyájában (az Új-bástyában, a történelmi belváros délkeleti csücskében), csakhogy az ott feltárt épített emlékekben állatkerti terráriumot(!) rendeztek be, sok helyütt bevakolták, szigetelték az ősi téglafalakat. – Nem sokkal különbül bántak el eleink a Sforza-félbástya alatti kazamatákkal: egyik felében meglehetősen siralmas állapotú kőtár található, a másik felét pedig lefalazták, mert az a püspökség tulajdona…
Vissza a Dunakapu térre! A feltáró régészek természetesen megpróbálták megtalálni a legendás névadót, a Duna-kaput is, ám nem bukkantak a nyomára. Ennek két oka is lehet: egyrészt az, hogy nem kaptak sem megbízást, sem pénzt arra, hogy egy bizonyos mélységnél lejjebb is kutassanak, másrészt igen nagy valószínűséggel a Duna-híd építésekor túlságosan és mélyen megbolygatták a történelmi rétegeket. Bár az is lehet, hogy a Duna-kapu egy kicsivel távolabb állt, a feltáró régészeti kutatás hatókörén kívül. (Engedtessék meg a krónikásnak a feltevés, hogy a valamikori Duna-kaput a mai Duna-híd meghosszabbításában helyezze el, miután azon a helyen a régi időkben is átkelő állt, különben értelmetlen lett volna a kapu…)
Bár a történelemben nincs ha, mégis, gyakorta fölvetődik: érdemes lenne-e visszaépíteni a Dunakapu tér helyére a valamikori várfalat, a Duna-bástyát, a Duna-kaput, tehát mindazt, amit eltöröltek „a város fejlődésének szolgálatában”, és aminek jó részét a feltáró régészek megtaláltak?
A járószint alatti részt – állítják sokan, szakemberek, civilek egyaránt – mindenképpen érdemes lett volna restaurálni bemutatás céljából. (Még szerencse: a feltáró régészek a végén úgy temették vissza mindazt, amit 2011–13 között kiástak, hogy bármikor „újra elő lehessen venni”, és akár bejárható módon, akár üvegborítás alatt, bárki megtekinthesse.
Mi van valójában a föld alatt (a mélygarázson kívül!), mit találtak meg a régészek? A bástyát, a kötőfalakat, a két ágyúfolyosót, az ágyútermeket, a várfalat. És igen nagy valószínűséggel „karnyújtásnyi” közelségben van az egyelőre meg nem talált Duna-kapu. A feltárás nagy szenzációjának számított az erőd előtti időből származó fapalánk…
Sokáig lehetne részletezni a meglehetősen furcsa győri, Dunakapu téri történetet, amely – tények mutatják – nem úgy végződött (egyelőre), hogy a ma és a holnapok nemzedékei büszkék lehessenek rá. Holott a döntéshozók két fontos ténnyel is számolhattak volna: közeleg a Római Birodalom határvonalát (Dunai Limes) megörökítő világörökségi helyszín kijelölésének a határideje. Hazánk Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával közösen szeretné elnyerni az UNESCO Világörökségi Bizottsága által odaítélendő címet. A Dunai Limesnek az egykori Arrabona, azaz Győr is része volt! A másik nagy lehetőség az „Európa kulturális fővárosa” cím 2023-ban esedékes elnyerése, amelyre – ha a helyi önkormányzat nem a mélygarázs, hanem a győri erőd újra föllelt maradványainak a bemutatása mellett dönt – igen nagy esélye lehetett volna Győrnek.
Már csak azért is, mert Győr sokkal többet érdemel, a győriek sokkal többet érdemelnek.
szerző: Kulcsár László
2017. november 22.
Az eredeti cikk itt olvasható.