Sziget 1905-ös Győrhöz való csatolásáig önálló település volt, melynek természetes határa az akkori Rábca (ma Bercsényi-liget) vonalán húzódott, nyugatról és északról a Mosoni-Duna és annak kiterjedt kiöntései, morotva ágai, valamint a Püspökerdő határolták. Önállóságának, önálló fejlődésének mindezen környezeti korlátok nemhogy akadályt, hanem igen sajátságos fejlődési irányt szabtak. A millennium korára Sziget, mint kisváros rendkívüli fejlettséget mutatott, burkolt, csatornázott, vezetékes vízzel ellátott, közvilágítással bíró közterületeinek tényleges mérhető felülete volt nagyobb, mint a Belvárosé. Akkori vonatkozásában igen jelentős iparral Például Koestlin (keksz) gyár, Olajgyár, Ecetgyár, jelentős kereskedelemmel (ennek emlékei a vámházak Ráth Mátyás tér, Szarvas u.), kórházzal (Győr első kórházával!), egyházi intézményekkel jeleskedett. Az első városi autóbuszjárat is itt volt, mely a Ráth Mátyás tér és a Temető utcai izraelita temető között közlekedett. Lakosságának összetétele is jelentősen eltért a győritől, mert polgárai nagyobb részben németek, kisebb részben izraeliták és magyarok voltak. A javarészt tehetős emberekből álló izraelita polgárok példamutatóan és máig hatóan jövedelmük jelentős részét Sziget kisváros fejlesztésére fordították. Természetesen tehetségük arányában a többiek is ezt tették, így Magyarországon egyedülálló módon ez a település a lokálpatriotizmus fészke lett – csekély maradékában még ma is az.
Kép forrása: Régi Győr
Nem szeretnénk igaztalanok lenni e városrésszel, így azt is meg kell említeni, hogy Győrhöz sok és intenzív szállal kötődött történelme folyamán. Városépítészeti vonatkozásban tudjuk, hogy itt készültek a győri reneszánsz erőd téglái, és pont az egykori agyaggödröket kerülgetve alakultak ki jellegzetesen kanyargó utcái. Sajnálatos, de ebből a struktúrából mára már semmi sem maradt, a Kígyó utcát 1955-ben a lakótelep, csekély maradékát a ma „alkotók” kedve tette földdel egyenlővé. A Lazaret utcára, az utolsó hírmondóra sem vár jobb sors, ez bizonyos.
Sziget kvázi elszigeteltségéből és hosszan tartó önálló létéből adódóan sajátságos közlekedési struktúrát alakított ki. Sziget ki és bejárata a Ráth Mátyás térre nyílt annak dacára, hogy a mai Jedlik híd helyén még teherautóval is járható fahíd állt. Emellett csak egy bejárata volt, de az csak a réven át a Szarvas utca végén, ami Pinnyéd, az akkor csak néhány portás kisközség egyetlen kapcsolatát jelentette. A település „körútját” a Töltésszer, a mai Bercsényi liget nyugati oldala, a Gyár (ma Vámbéry Ármin) utca, „sugárútját” a Szarvas-, Temető- és Kiss Ernő utcák alkották, központi tere a Simor János püspök tér, ligete (mert az akkori településeken mindenütt létezett) az Apáca kert voltak. Az összes többi utca részint a történelmi (agyaggödör-kerülgetős) struktúrát, részint a XIX. század végének polgári építészeti szokásait követte (utcavonalra települt zárt épületsorokkal). Ha profán hasonlattal élünk, elmondhatjuk, ez a közeledési rendszer egy emberi tüdőhöz volt látképében és működésében is hasonlatos, melynek légcsöve a Híd utca. Ez a rendszer egészen jól működött több mint 150 éven át, tehát igazán nem mondható, hogy rosszul volt szerkesztve. Mert ahol a tőke és a lokálpatriotizmus együtt tud működni, ott megtalálják a megfelelő fejlesztő mérnököket és az elkötelezett, jó szemléletű szakembereket. Ahol a polgári társadalom két ezen alapja létezik, és egymást kontroll alá vonva végez valós innovatív beruházási tevékenységet, ott tartós és üdvös eredmények születnek (Sziget városfejlesztései Győr nélkül és Győr részeként).
Kép forrása: Régi Győr
Ahol pedig kellő rálátással, szaktudással nem rendelkező, pártkapcsolatok és politikai elkötelezettség alapján döntési pozícióba került félművelt, kötődéssel nem rendelkező egzisztenciák dirigálnak, ott igazán nagy baj támad. Ahol csak lokálpatriotizmus van, ott provinciális irányt vesznek a dolgok, ahol csak tőkeerő van, ott fékevesztett dühvel tombol a kommercializmus és a profitszerző legázolás, ahol csak tőke van és nincs szakértelem, ott maga az alapstruktúra bomlik fel, jöttmentre és őslakosra omlasztva bábeli zavarát.
A tüdőszerű ki-be járatos Sziget városrészként is megállta a helyét, mert sok évtizeden át csak olyan fejlesztésekben részesült, melyek jól felépített és működő rendszerét nem háborgatták. A változás baljós fuvallata az ötvenes évek derekán érkezett, mely nem volt más, mint a „tengely”. Ekkorra már a világháború borzalma a városrész polgárságát felszámolta, ki a táborokban veszett oda, kit a menekülés, a jobb élet reménye űzött el Szigetből. De nem csak a polgárság veszett oda, vele veszett a teremtő, jobbító gondolat és erő is, ezzel a városrész agóniája kezdetét vette, bár a külső jegyek mindezt ekkor még nem mutatták.