A győri kelet-nyugati tengely nem korunk elképzelése, története jól példázza a városrendezési elvek „fejlődését” és az egyes politikai rendszerek városfejlesztési elképzeléseit. A jelen győri városvezetés politikai zászlajára tűzte ezt a témát, így foglalkozni kell vele, már csak azért is, mert jól tudjuk, hogy amit politikusaink a szájukra vesznek, az rendszerint soha nem úgy van, ahogy lennie kellene, hanem úgy, ahogy azt az ő pillanatnyi érdekeik megkívánják.
Bécs felől Győr központjába 1890-1931
Mindjárt egy érdekes ténnyel kell kezdenünk: valahányszor a kelet-nyugati tengely szóba került Győr közéletében, mindannyiszor élénk érdeklődés kísérte, városrészek lakossága mozdult meg hol ellene, hol mellette, attól függően, hogy az adott elképzelés megítélésük szerint kedvezően vagy hátrányosan érintette őket. Ettől élesen eltér a jelenkor, amikor a szemünk előtt zajló, egész városrészeket történelmi valójukból kiforgató, pusztító tombolás zajlik, és a győriek némán, közömbösen szemlélik mindezt – ezt a halküoni csendet akarjuk mi most megtörni.
A Kisalföld az elmúlt héten írta meg, hogy a jelenlegi állás szerint csak 2018-tól lesz reális a Radnóti utca kikötése az 1-es számú főútra (pedig az fontos eleme volt a zsolimpiai álomnak!). A mai Magyarországon már természetesnek számító közbeszerzési botrány nem témája írásunknak, csak az út, a kelet-nyugati tengely legújabb interpretációja. Csak annyit jegyeznénk meg, reméljük, lesz majd olyan polgártársunk, aki egyszer számon kéri az illetékesen azt, amit Szigettel és Újvárossal – olimpiai beruházás néven – az elmúlt években műveltek.
Bécs felől Győr központjába 1932-34
Az 1950-es években nem volt szokás nemzettestvéreink véleményét kikérni, ha úgynevezett fejlesztésről volt szó (nahát, mintha ma sem lenne az). Központilag eldöntötték nekünk mi lesz a jó, és a rendelkezésre állított műszaki apparátussal – ha akarta, ha nem – megterveztették, majd megvalósították. Még ezeket megelőzően, helyi szakemberek tollából 1946-ban jelent meg a Győr, a romváros élni akar című kötet. Benne jelentős, a szakmát vitára késztető, a kor gondolkodóit megmozgató városfejlesztési elképzelésekkel, amit a politika is képes volt magáévá tenni. Aztán a jól ismert nép demokrácia belengte a nyugati végeket, az értékes fejlesztési gondolatok híveinek és szószólóinak hangját, velük együtt a reményt is, hogy abból bármi is megvalósul. Az ötvenes évek elején a győri városfejlesztés még mindig csak a romok eltakarítására és a háborús foghíjak felszámolását jelentette, ez pedig egyre jobban szúrta az egy bizonyos hatalmi szint felett átjárható, áthallható, átbeszélhető rendszer „pilléreinek” szemét. Győrrel, a „vörös várossal” kezdeni kellett valamit, a népi demokrácia kötelességének érezte, hogy nemes lelkületének meghatározó nyomait hagyja a városképen, emlékeztetve a felnövő és feltörekvő generációkat. Így fogant meg a nagy álmodó legjobb magyar tanítványának és padtársainak fejében a Kígyó utcai lakótelep, a kelet-nyugati tengely (elkerülő út) gondolata, és öltött – részben – testet 1956-60-ban. Ekkor természetesen a kelet-nyugati tengelyt nem e néven nevezték – érthető okokból nyugattal semmilyen tengely nem kapcsolhatta még össze akkoriban a keletet –, talán neve sem volt, mindenesetre a mai Radnóti utca ennek a tengelynek az egyik megvalósult része.
Bécs felől Győr központjába 1934-1945
A XX. század második feléig Győrt nyugatról a történelmi múltra tekintő abdai hídfő és a soproni út összeeresztésén át lehetett megközelíteni. Ez azonban csak részben feküdt mai nyomvonalán, a város nyugati határában a Régi Bécsi úton (ma a temető, a zártkertek és a Radnóti szobor vonalán) át érte el a Kossuth utcát. A város szívébe (A Royal – ma Rába – szállóhoz) eleinte a Rába kettős híd belvárosi hídfőjéhez érkezve, a folyó partján végighaladva, a Munkácsy úton át érhettek el az utazók. Később a Bécsi kapu téren át az Aradi vértanúk útjára vezették a Bécs felől érkezőket, aztán – a Petőfi-híd megépülésével ismét a Munkácsy úton érkeztek a nyugat felől jövők, és csak az 1960-as évek második felétől áramlik a forgalom a mai nyomvonalán. Több évtizeden át rendkívül fontos és kiemelt szerep jutott a Kossuth utcának, a város ütőere volt amellett, hogy a Monarchia két fővárosát összekötő és a balkáni tranzitforgalmat bonyolító nemzetközi útvonalnak volt egy meghatározó szakasza. A forgalom elvezetésének igénye szülte Győr első közúti vashídját a fából épült egykori Hosszú híd helyén 1892-ben, amit 1934-ben a Magyarországon első, akkoriban pedig Európában és a világon is a leghosszabb (53,1 méteres fesztávval) hegesztett rácsos gerendahídja, a mai Petőfi-híd (akkor Horthy Miklós híd) követett. E híd megépülésével terelődött át a nyugatról érkező forgalom ismét a Munkácsy utcára, mentesítve a forgalom alól a Bécsi kapu teret és az egykori Deák utat (ma Aradi vértanúk útja). A nemzetközi autóbuszjáratok győri megállója a Royal szálloda volt, vele szemben, a Baross-híd lábánál létesült később a buszállomás.
Bécs felől Győr központjába 1967-től