A legújabb hasznosítási ötlet – “legyen jelkémény az EYOF-ra”
Tegnap erre járt a Mikulás, és kinek-kinek érdemei szerint tett csizmácskájába virgácsot, vagy cukrot, diót, mogyorót. Nem mindegy, hogy ki mit tett az elmúlt évben, és milyen fényesre vikszolta a csizmácskáját. Ám ha a csizma fényesen csillog, úgy a kisebb-nagyobb csínyek ellenére csak pottyan valami az üres szárba. Épp ilyen Mikulás-váró hangulatban áll félig-meddig megoldatlanul a volt olajgyári kémény ügye is. Bár a légynek sem ártott, mégis útjában van a „haladóknak” meg a jövőt építőknek, mert az oda erőltetett fejlesztés megint egy kissé nagyra sikeredett, úgy nyelte el a környezetét, mint a beton a Duna-bástyát.
A most épülő betonmonstrum nem az egyetlen lakókaptár, ami az egykori gyár területét, Sziget kelet-nyugati értelemben vett központját ékesíti majd. Lesz még oda egy újabb adag lakás is, mert így szól a paktum, amit a győriek nevében, a győriek tudta nélkül kötöttek. És persze lesz még ott „stratégiai partner” multi üzletlánc is – ahogy illik. Lesz még olimpiának kommunikált nemzetközi ifjúsági sportverseny uszodával, stadionnal, sok-sok teniszpályával, szivárványszínű obeliszkkel. Építészeti és urbanisztikai értelemben Szigettel az történt, mint a kutyaóllal, amibe elefántot akartak szuszakolni. Úgy esik majd szét ez a városrész az óriási sportülep és járulékos gigantomán beruházásai hatására, mint a Szovjetunió. Ilyen körülmények között pedig a volt olajgyár kéményére irányítani a kizárólagos figyelmet, egyszerű terelés, elkendőzés, szándékos megtévesztés. A kémény megmaradása, vagy meg nem maradása, új funkciója, vagy funkciónélkülisége huszadrangú probléma az imént felsoroltakhoz képest.
Egyesületünk ezért nem vesz részt az ötletelésben, a mondvacsinált építészeti megoldáskeresésnek hívott próbálgatásban. Szép iskolai feladat, bizonyára szép makettek és számítógépes animációk születnek majd. De nem több ez annál, mint ami a kismegyeri csatát megelőző napokban történt, 1809-ben. Június 14-ét megelőzően az inszurgensek (nemesi felkelők) azon vitatkoztak, hogy milyen színű legyen a dolmányon a gomb. Amíg a gombok színét válogatták, csak három dologról feledkeztek meg: a létszámról, a fegyverekről és a haditervről. A vita eredménye mindenki számára ismeretes. Vagyis amíg a győriek – és a buzgó palánták azon lamentálnak, hogy mit tetszik majd a kegyúrnak, Szigetet és Újvárost teljesen tönkreteszik, elpusztítják, átalakítják – egy újabb történelmi városrészt herélnek ki és fosztanak meg értékeitől.
Nem szabad tehát bedőlni a városvezetésnek, sem annak, hogy Borkai kegyet gyakorol megint, mint amikor belvárosi kereskedők hajbókoltak neki egy mélygarázsért a Duna-bástya helyén, vagy egy balett-parkolóházért az Ifiház helyére! Borkai csak annyit ígért, hogy egyelőre marad a kémény, és ha az új tulajdonos (vagyis ki?) is elégedett lesz a buzgó építészhallgatók ingyenmunkájának eredményével, akkor talán megmenekül, Győr meg felkerül Európa térképére – mintha egyébként most nem ott lenne. Lássuk be, ezt nem volt nehéz beígérni, főleg, hogy a robbantás előkészítése is közpénzbe került, vagyis Borkainak, meg az „új tulajdonosnak” az is ingyen volt. Javasoljuk, hogy saját vagyonukból fizessék vissza a polgároknak az ablakon kidobott összeget, ugyanis Győr nem kísérleti terepe a majd „én egy személyben eldöntöm” megoldásoknak! Érezze már végre az az egy személy most saját bőrén, hogy minden döntésének van következménye!
Ennek az egész olimpiának félrekommunikált fesztiválnak (már megint egy fesztivál, mintha nem lenne így is éppen elég) komoly következményei vannak. Mi ugyanis a városra ható erőket, azok megnyilatkozásait, folyamatukban és hatásmechanizmusukban vizsgáljuk, többek között ezért nem szeretnek minket a tornyos házban: mert félnek szembesülni döntéseik következményeivel. Győr korábbi rendezési tervét – amit utóbb többször módosítottak, és most készítik helyette az újat – korszerű elvek szerint (akkor még nem ezek, és nem ennyire gátlástalanul regnáltak), jelentős szakembergárda közreműködésével, nagyszámú és mindenre kiterjedő alátámasztó munkarész alapján készítették. Ennek igen érdekes és megfontolásra érdemes részét képezte a közlekedésre vonatkozó tanulmány. Aki ismeri az anyagot, annak nem lehet kérdéses, hogy az valóban követendő intenciókat tartalmaz a jövő közlekedési fejlesztéseire vonatkozóan.
Mégsem ez történt.
A jelenlegi kaotikus helyzetet előidéző műtárgy a Szigetet és Révfalut összekötő híd – egy politikai döntés szivárványszínekbe öltöztetve. A szakemberek véleménye szerint Győr legfontosabb feladata az Ipar utcai Mosoni-Duna híd megépítése lett volna legkésőbb 2011-ig, annak meghiúsulása ugyanis beláthatatlan közlekedési következményekkel jár. A híd megépülte és valóban jótékony forgalomátrendező hatásának pontos mérése után lett volna szabad azzal foglalkozni, hogy egyáltalán kell-e Sziget és Révfalu között híd, hol legyen annak a nyomvonala, milyen kialakítás legyen. Valaki – vagy valakik – mégis elhitette a városvezetéssel (vagy maguk döntöttek így, izomból), hogy a Jedlik-híd lesz az üdvözítő megoldás. A szakma már akkor jelezte a problémákat ezzel a döntéssel kapcsolatban, amire csak annyit tudtak mondani, hogy „azért lesz kigyengített keresztmetszetű (értsd: keskeny) a híd, hogy ne vonzzon átmenő személy- és főleg teherforgalmat, így majd nem válik kvázi szökőúttá” a – tegyük hozzá szintén a jelenlegi döntéshozóknak köszönhetően – kaotikussá lett Belváros elkerülése érdekében. Az a baj ezzel a jelenlegi városvezetéssel, és a maga köré gyűjtögetett sleppel, hogy azt gondolják magukról, értenek mindenhez, mert a pozíciójuk okossá is teszi őket. Szóval ezek úgy voltak (és vannak) a rendezési terv alátámasztó tanulmányrészeivel, hogy mi a fenének az, majd ők megmutatják! Hát ez így sikerült…
Felhívjuk a szíves figyelmüket arra, hogy ez nem babaruha! Az urbanisztikai hatók valósak és horribile dictu, valóban hatnak. Sziget városrésznek nem volt kijárata, csak zsákszerű ki- és bejárata. És az működött! A városrészt jól ellátta a Rába kettős- és a Petőfi-híd. A baj a Jedlik-híddal kezdődött, mert a kényszerűségből azt használókat nem érdekli a kigyengített keresztmetszet, igenis szökőútnak használják a hidat, a Stromfeld, Erkel Ferenc utcákkal és a Petőfi-híddal együtt. Aki ezt az útvonalat használja, tudja, hogy naponta többször is bedugul, nem működik, nem erre való, nem szökőút. Sziget területén egyelőre még csak építkezések vannak, jellemzően ott, ahol jól közművesített, utakkal is jól ellátott telkek vannak, így a beruházásoknak nincsenek ilyen jellegű járulékos költségei, hiszen ha nem felel meg a kapacitás, a közmű majd közpénzből kibővíti hálózatát, az extra profit meg a beruházóé és a kivitelezőé. Az olajgyári beruházásnak csak egy részét látjuk, hatását még nem tapasztaljuk, de könnyedén megjósolható. A volt kekszgyári területtel, és a fesztiválra készülő sportteleppel is ez a helyzet. Mindegyik beruházás csak akkor térülhet meg, ha csúcsra járatják, intenzíven használják. Az ebből a kényszerből eredeztethető hatást még nem tapasztaljuk, de tudhatjuk, hogy a közlekedés, a tömegközlekedés, a parkolás szempontjából katasztrofális lesz. És akkor már késő lesz. Úgy véljük, már most is késő, a városfejlesztés már akkor rossz irányt vett, amikor Szigetet célozta meg fő fejlesztési területként. Már most baj van a közlekedéssel és közellátással, gondoljunk bele, mi lesz majd, ha benépesül a volt olajgyár és kekszgyár, állandó intenzív használatba kerül a sportkomplexum, megépül hozzá a szálloda is, beépül a Rábca-liget, a pinnyédi településrész pedig jelenlegi méretének háromszorosa lesz!
Ezen az sem fog segíteni, hogy az 1. számú főutat a Mákos-dűlőben bekötik majd a Radnóti utcába! Sőt, még azt a forgalmat is bevonzza, amely a városrész szerencséjére eddig távol maradt. Sziget városszövetének már lőttek, annak vége, a tőke mohósága, a politika gőgje és az öltözőtermi izzadságszag ízekre szedte. Újváros úgy-ahogy még tartja magát, de ki tudja meddig? Már látható, hogy a kispiac archaikus szövetét avatatlan kezek elbontották egy összekötő út érdekében, ami a Kossuth utcára vezet majd az eddiginél nagyobb forgalmat, erre hivatkozva pedig azt fogják mondani, hogy átmenő út és egy újabb Rábán átívelő híd kell majd, ami újabb rombolással jár. És ismerve a Forster Központ győri működését, ezt is megoldják majd valahogy. Az a városrész, ami száz éven át jól lakható hely volt –az itt működő gyárak nem éppen pozitív környezeti hatásait is beleértve –, mára átjáró házzá lett. De biztosak lehetünk benne, a fekete leves még hátra van. Ehhez képest a kémény hasznosításának ötlete megmosolyogtató, mert nemcsak, hogy nem képes megoldani az érdemi problémát, még konstellációba helyezni sem képes azt. Lehet, hogy a kémény ügyével „Európa térképére kerülhetünk” (mert egyébként most hol vagyunk?), de a körítés erősen balkáni, mi több belső-ázsiai.
Nagyon nehéz dolga lesz az ezeket 2019-ben leváltó következő városvezetésnek, ha ebben a kuplerájban rendet akar tenni.