“Ha van olyan megoldás, amely az értékesítésre szánt területen lehetővé teszi a kémény megtartását, környezetbe illesztését, akkor biztos vagyok benne, hogy a tehetséges építészek azt meg fogják találni. A kémény sorsa ettől kezdve tehát már a szakma kezében van, akik reményeim szerint egy olyan koncepciót tudnak a jövőbeli tulajdonos asztalára letenni, amelyben a múlt és a jövő is jól megfér egymás mellett.” – Borkai Zsolt, 2016. november 28.
A laikus közönség számára úgy tűnik véget ért a volt olajgyár megmaradt kéményének kálváriája, a labda most az „építészek” térfelén pattog. A petíció talán elérte a célját: felmerült a kémény megmaradásának gondolata.
Kérdések azért bőven maradtak.
Miért csak most, szinte az utolsó pillanatban emelte fel szavát a szakma? Ha előbb kezdenek érvelni a maradás mellett talán nem kellett volna a robbantás előkészítésére közpénzt fordítani. Azt ugyanis még senki nem mondta el, hogy mennyibe került ez a robbantás-előkészítés és elhalasztás Győrnek.
A rendezési terv megtartotta a kéményt, vagy sem? Ez sem mindegy, mert amennyiben megmaradó elemként kezelte a kéményeket, úgy megint sikerült a szabályozás ellenében hajózni. Viszont ha nem megmaradó elemként kezelte a rendezési terv a kéményeket, úgy felmerül annak készítőjének és jóváhagyójának felelőssége a kialakult közhangulat és a bontási folyamatra elköltött közpénz vonatkozásában.
Mivel igen komoly szaktekintélyek fejtették ki ellenvéleményüket a rombolás dolgában, felmerül még egy kérdés: miért nem vonták be a szakma legmagasabban képzett szakembereit egy a városképet, a város-sziluettet ilyen mértékben befolyásoló döntések előkészítésébe?
Nagyon sok jelentős városképi elemtől sikerült megszabadítania a jelenlegi városvezetésnek Győrt az elmúlt időszakban.
Miért nem tiltakoztak korábban a most petíciót indítók?
Miért nem fordult meg ilyen hirtelen a vezetői szándék például az Ifjúsági Ház, a Vasas Otthon, a Duna-bástya, a Brády-ház, a Holler-ház, a Káldy-villa, a Rónay Jácint utcai villasor, a szigeti gőzmalom, a Széchenyi tér középkori leletei, vagy éppen a Kossuth utcai tölcséres városszöveti szakasz elbontásakor? Mert nem fért meg egymás mellett „a múlt és a jövő”?
A városházi kommunikáció szerint az olajgyár helyén úgynevezett olimpiai falu épül (lesz Győrben olimpia?), amit később ifjúsági lakásokként hasznosítanak. Ez esetben ki az a titokzatos jövőbeli tulajdonos? Hol az asztala?
Egy valamire azért jó volt ez az egész cirkusz: ismét rávilágított arra, hogy a Forster Központ győri működését sürgősen górcső alá kell venni, ki kell vizsgálni döntési mechanizmusukat, a döntések szakmai megalapozottságát, az azokban közreműködők hozzáértését és hazájuk épített örökségéhez való szellemi viszonyulását.
A városképi elemek megmaradásáról, megtarthatóságáról, a város-sziluett védelmének biztosításáról pedig intézkedést kell hozni, szakértők bevonásával.
Ne ad hoc döntések, hirtelen ötletek határozzanak városunk épített arculatának változásairól!