A kiválasztott kertészek, szakértők és a főépítész szemlélete Győr zöldfelületeivel, parkjaival, ligeteivel – általában a város természeti környezetével, annak védelmével kapcsolatban kialakított koncepciója sajátos, és ami a legfontosabb: hibás.
A Győrben zajló beruházások közös jellemzője, hogy kivétel nélkül fakivágásokkal kezdődik, látszólag ez alapkövetelmény. Mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy „majd ültetünk helyette”. Az a lehetőség, hogy a kivágás helyett – némi munkát belefektetve – úgy döntsenek, hogy az élő természetet megtartva gondolják át a koncepciót, úgy tűnik, szóba sem kerül. Ennek a szemléletnek mintegy védjegyévé vált a Hős Fa elpusztítása. Holott előttük volt a példa, Lőrincz József munkája, az Ifiház. De ha kellemetlen egyeseknek az értelmetlenül elpusztított művelődési központ, akkor beszéljünk a Bartók Béla úton áttervezett típusházról, ami a Bartók-emlékmű mellett álló fa miatt lett olyan, amilyen. Győrben volt olyan építészgeneráció, amelyik nem akarta mindenáron igába hajtani és kiirtani a természetet, sem pedig úgy megbecsteleníteni, hogy fa- vagy éppen betonládába kényszeríti.
Ma azonban inkább az vált általánosan elfogadottá Győrben, hogy a természetet ládába ültetve teszik a tervező által elképzelt helyekre a kiválasztott kertészek, akik azután hagyják is szépen elrohadni, mert közbeszerzés keretében majd lehet újat vetetni a várossal – közpénzen. Érdemes utánajárni, hogy mennyit költ a város fölöslegesen az újabban már kőládákba kényszerített hamis természetre, amivel görcsösen igyekeznek valami természeti kapcsolatot kialakítani a kivágott fák helyett. A tény azonban az, hogy ez a művi megoldás eredménytelen, ugyanolyan hangulati elem, mint a szivárványos színekben pompázó híd, a zenélő szökőkút, vagy a görbe tükör egy emlékmű helyén.
Győrben az utolsó komoly parkosítás talán a „Barátság-park” kialakítása volt, igaz az sem teljesen tökéletes, és inkább a sportra koncentrált, mint a természetes környezetre, de az elmúlt éveket figyelembe véve megérdemel egy halk tapsot.
Szemléletváltásra van szükség, mégpedig olyan formában, hogy a várostervezés során nem az épített környezethez igyekszünk alakítani természetet, hanem az utóbbit alapul véve igyekszünk elhelyezni új épületeinket. Talán akkor nem lenne perzselő meleg a Belvárosban, hiszen a fényt és hőt visszatükröző beton- és térkő felületeket megtörné a természetesen árnyékot adó fák sora.
A Püspökerdő, Győr tüdeje és zöld szíve nagy veszélyben volt a tavalyi évben, a magántőke kivetette rá hálóját. Álnok módon társadalmi ellentéteket szított a sportolók és a környezet iránt felelősen gondolkodók között (elfeledtetve a résztvevőkkel, hogy tulajdonképpen nem ellenkezik a két álláspont, hiszen létezik olyan megoldás, amely az evezősöknek is és a környezetvédőknek is egyaránt megfelelt volna). A terv azonban szerencsére dugába dőlt, a józan ész győzedelmeskedett – bár kétségtelenül helyrehozhatatlan károkat okozott a társadalomban. Üdvözítő lenne, ha egy hosszú távú program keretében végre nem politikusok, hanem igazi kertépítő szakemberek tervezésében arborétummá fejlesztenék a Püspökerdőt – minden győri polgár örömére, és ugyanakkor a város gondoskodna az evezők sikereihez és munkájához méltó körülmények megteremtéséről. Ez valódi innováció, fejlődés lenne, végre egy igazán közösségi érdekeket szolgáló beruházást üdvözölhetnénk Győrben!
Azt a téves szemlélet, miszerint parképítésre nincs pénz, ezért nem létesült az elmúlt időszakban ilyen felület a városban, illetve az az álláspont, hogy az efféle beruházás nem termel semmi pénz, és csak gond van vele, olyan téves üzleti vélemény, amit akár nyugodtan hangoztathatnának például a Dunakapu téri mélygarázsra is. Hiszen arra sem volt pénz (hitelt kellett a Győr-Szolnak felvennie), nem termel semmi pénzt (50 forintos óradíjból még a rezsire sem futja) és csak a gond van vele (beázás, szerkezeti problémák, a jegykiadók működési problémái, rendezvényekkor a kihajtás stb).
A fák, a ligetek, a parkok teszik a várost emberségessé a kietlen, lebetonozott vagy letérkövezett sivataggal szemben.