Az ismert dalszöveg-részlet óta immár majdnem harminc év telt el, de úgy látszik, egyeseknek ez is kevés volt. Az első győri Manhattant, leánykori nevén a Kun Béla 1 lakótelepet, asszonynevén Marcalváros 1-et, a tréfás kedvű városháziak nevezték el így, a másodiknál már nem volt meg ez a jókedv. Ma meg már ki bírná őszinte jókedvvel a város különböző pontjain hirtelen kitüremkedő keléseket elnevezni Manhattannek, mikor azok valójában inkább Harlemek?
A Gorkij utcai lakótelep látványterve a ’70-es évekből. Nem sokban különbözik a mai látványtervektől, a mostaniakon egyszerűen több a színes épület, ettől olyan “látványos”. A KÉP FORRÁSA: INTERNET
A Nemzeti Színházunk mögött tornyosuló mini Harlem volt az első, ami nem homogén elemként került felépítésre, hanem bele a Belváros kellős közepébe, az éppen regnáló hatalom szellemének mélységeit reprezentálva. Ellentmondást nem tűrően a műszaki emberektől megrendelték az őket gyötrő lázálmot alátámasztó szakmai indoklást. Mára odáig fejlődött a dolog, hogy a kiszolgáló személyzet elkezdett ideológiát is gyártani a műszaki tartalom mellé (kevésbé sűrű beépítés, több zöldterület – ezek pusztán azért születtek meg, mert a városháza jelenleg kényszerpályán mozog, ugyanis a közvélemény kezdi felfedezni, hogy Győrben szisztematikusan pusztítják a zöldfelületeket, egyéni anyagi érdekek okán). Az akkori politikai döntéshozók sem voltak többek a mostaniaknál, teljhatalmuk és szakmai tudásuk sem több, sem kevesebb nem volt. A városszövet alkotásának mechanizmusa az elmúlt lassan negyven év során semmit sem változott. Szakmaisága, döntéseinek megnyilatkozása ugyanazon gyermekbetegségekkel küzd. Mindössze annyi változott, hogy a városalkotók köre kibővült a mindenek felett álló kivitelezői és magánberuházói körrel, és azok végzetes döntési túlsúlyba kerültek – mint amikor egy antilop teteme mellett megjelenik a hiénák hordája.
Az olajgyári lakótelep látványterve. Modern és színes, ami csak a számítógépes programon kifért. Látványos, még egy AUDI-t is elhelyeztek rajta, hogy a győriek tudják, mihez tartsák magukat. Egy dologban hasonlít a ’70-es évekbeli látványtervhez: önmagában áll, a környezete nincs megjelenítve, mert az már rontaná a “látványt”. A KÉP FORRÁSA: INTERNET
Ennek a balsors-szerű folyamatnak a termékeit egyelőre látványterveken ízlelgetheti a beszűkült széles győri közvélemény, megvalósulásuk esetén pedig utódaik fognak lehetetlen és megoldhatatlan műszaki problémákkal szembekerülni. A – szűkebb vagy éppen tágabb – környezetüktől nagyon durván elütő, azt teljesen semmibe vevő és eltúlzott léptékű épületek hamarosan ezer darabra szaggatják Győr testét, arca egy ragyás képű, sorsára hagyott vénemberé lesz, aki bor-, fröccs-, pálinka és böllérfesztiválokon menthetetlenül leissza magát és baksisért pedig nevetséges mutatványokkal szórakoztatja a közönségét.
A léptéktévesztés, a győri léptékkel való nem törődés pregnáns példája a helyi kiskereskedelem uralására irányuló sikeres kísérlet Árkád bevásárlóközpont néven, és a folyópart meghágására tett szintén „eredményes” próbálkozás, a Dunapart Rezidenciának keresztelt gabonatároló. A felbomlott és arányát vesztett győri épített környezetnek, amit eddig városnak hívhattunk, szakmai és főleg észérvekkel már nagyon nehéz védelmére sietni. A tőke mindenáron be akar fektetni, a politikus mindenáron pénzt akar harácsolni magának – mintha a sírba is magával vihetné, és egymásra találnak, mint remegő kezű szerelmesek a férfizuhanyzóban. Az egyiknek a minél jobban közművesített, minél központibb helyen lévő, minél nagyobb intenzitással beépíthető a fontos, a másik csak az élvezetért csinálja.
Különbség látványterv és valóság között, az elengedett gyeplő esetén. A győri főépítész állítólag nem látta előre, hogy micsoda harlemi helyzetet idéznek elő Vízivárosban. Pedig voltak látványtervek… Még egy apróság: a kép jobb oldalán a látványterven a háttérben növényzet, a valóságban pedig egy újabb monstrum épület. A KÉPEK FORRÁSA: INTERNET
Minderre a főépítész kezét utólag csak széttárni tudja, és annyit mond, „hát istenem, elengedtük a gyeplőt”. Az szinte senkiben fel sem merül, hogy a gyeplő elengedése előtt azért nekik szakmai tervekről kellett döntést hozniuk, és előre kellett látniuk, hogy a beépítés mit eredményez például Vízivárosban, a Penny környékén. És látniuk kell azt is, hogy amit a győriek elé hamis látszatot keltő, tetszetős látványterveken tolnak – a volt olajgyár területén, vagy legújabban az egykori Győri Keksz helyére tervezett „városközpontok” (mégis hány központja lesz Győrnek?) –, micsoda „ereszd el a gyeplőmet” hatást fognak kelteni Újvárosban és Szigetben. Elmondtuk már párszor, de újra kihangsúlyozzuk, e két történelmi városrész eredeti arculatától, attól, amitől valójában értékes részei voltak Győrnek, hamarosan elbúcsúzhatunk. Letarolják, legyalulják az egészet, s a Kossuth utcát hagyják csak meg egyfajta skanzennek, amit majd lehet mutogatni, hogy ez volt régen Újváros és Sziget – pont, mint a Duna-bástya esetében, a lyukon át „élvezhető” várfal.
Ez a folyamat itt zajlik, a győriek szeme előtt – néha még lelkes támogatásával is – felgyorsulva, és agressziója kiteljesedőben van. A rendkívül magas intenzitású beépítések, a sok létesíthető épületszint, az urbanisztikai alapelvek figyelmen kívül hagyása, a sokszor telektömbnyi beépítések úgy kerülnek kialakításra hatalmi segédlettel, mintha önmagukban állók volnának, mintha nem is Győr kellős közepén, hanem nyílt terepen létesülnének. Látszólag nem is vizsgálják szűkebb és tágabb környezetükre mért hatásukat, és azt sem, hogy ezen szigetek ellátása miként oldható meg. Mindez teljesen nyilvánvaló a volt olajgyári tömb beépítése esetén, érezni már hatását az Árpád-tömb belsejében, éppen ezért borítékolható az egykori Győri Keksz területén, de nem téved nagyot, aki a „zsolimpia” épületmonstrumainak környezetében is erre számít. Minél nagyobbat, minél magasabbra és minél többet!
E a látványterve a Győri Keksz helyére építeni szándékozott “lakóparknak”. A Kisalföld napilapban tett nyilatkozat szerint megmaradó kekszgyári épületeket nehéz ezen felfedezni. És megint nem a környezetében, hanem önállóan ábrázolják. Illeszkedésről pedig szó sincs. A KÉP FORRÁSA: INTERNET
A beszűkült széles győri közvélemény a jelzett beépítések tényét rezignáltan veszi tudomásul, sőt, egyesek még fejlődést is vizionálnak az építkezések láttán. Sajnálatos, de Győrben teret nyert egy igazán mély társadalmi válságot indikáló értékszemlélet, az „ami új az szép”, illetve a „csak az új a szép”. – Miért szép? – Mert új és modern! – Mitől modern? – Mert innovatív és XXI. századi! – Mi benne az innováció? – Hát az, hogy nem beton, és nem szürke, hanem színes! – Mitől XXI. századi? – Hát most épület, nem? A vulgáris politika pedig egyszerű és könnyen emészthető, a multinál robotoló proletár számára is felfogható szlogenben foglalja mindezt össze, „a jövő Győrben épül!” – Nesztek!
Ne feledjék: magasabb épületek egyenlő több zöldfelület! Hogy hol parkolnak az itt lakók? – Hát mélygarázsban! Hogy mi ezzel a baj? – Hát az, hogy már megint folyóparton ásnak mélygarázst, fakadóvizek között, az árvízvédelmi töltéstől egy köpésre – ja, és a töltést is lemetszik “egy kicsit”, hogy legyen hely útnak és felszíni – fizetős – parkolónak.
A baj viszont valójában sokkal inkább műszaki természetű, semmint ideológiai. Ez utóbbinak felelősét az embereknek önmagukban kell keresni, az előbbiek viszont megnevezhetők, arcuk van, és felelősségre lehet őket vonni, ahogy azt a szűk népréteget, amelyik elvakult aktivitásával újra és újra hatalomra segíti azt a szűk baráti kört, akik alkalmazzák ezeket a bizonytalan eredetű műszaki végzettségű, hasznot remélő vazallusokat. A komikus és gyermeteg elképzeléseket, amelyek a város fejlődését hivatottak a szavazótábornak bemutatni, ezek csomagolják, és nem csekély jogi háttérmunkával öntik helyi rendeletbe, a győriek számára értelmezhetetlenné és ezzel támadhatatlanná téve azt. A bajt a túlzásba vitt jogászkodás, a wroclawi védelem, a támadhatatlanság kialakítása okozza, de gyökere a műszaki és urbanisztikai ismeretek teljes hiánya, vagy szándékos mellőzése. Ez pedig nem más, mint amikor a szomszéd bácsi hatvanas huzalszeggel megpatkolja a biztosítékot – a villanyóra sértetlen marad, csak leég a ház.