Emlékezetes, hogy 2014-ben Győrbe vándorolt az ICOMOS Citrom-díja a Műemléki Világnapon. Akkor a szervezet indoklása szerint mivel a tér jelentősége az egymásra rétegződő történeti rétegekben nyilvánul meg, egyúttal pedig beletartozik a “Római Birodalom határai” nemzetközi világörökségi helyszínnek magyarországi limes-szakasz győri “magterületébe“, így a Dunakapu tér a világörökségi címre javasolt és előterjesztés alatt lévő Limes rendszer egyik fontos eleme. “A tér területén és környékén előkerült leletek alapján ezen a helyen nagy biztonsággal a római erőd melletti katonai vicus, polgári település maradványai várhatók. Ugyanitt jól ismert Győr reneszánsz erődrendszere“. A téren a kora újkori erőd és a középkori erődítés maradványai kerültek elő. A kétségtelenül indokolt megújítás következményei mára már ismertek, és jogosnak tűnik a két éve megfogalmazott aggodalom, Győr várostörténete szempontjából is különösen fontos értékek kerültek veszélybe, a mélygarázs építése történeti értékek elpusztításával járt, “a Dunakapu tér megújítása során a város nem kellő gondossággal járt el, amikor előzetes kutatás és részletes feltárás nélkül döntött a mélygarázs és térszín alatti illemhely létesítéséről, s dolgoztatta ki annak terveit“.
2016-ban, a műemlékvédelem világnapján az ICOMOS a Citrom-díjat önmagának adta át, “a nemzetközileg egységesen követett műemlékvédelmi elvek és az érdekvédelemmel kapcsolatos növekvő társadalmi, ehhez kötődő szakmai tájékozatlanság és annak felszámolásában mutatott elmaradásában viselt részfelelősségért“. Ez az a társadalmi tájékozatlanság, ami a győri Duna-bástyát is veszélybe sodorta. Pedig a követendő példa itt van tőlünk nem messze, nyugaton, Sopronban, a Várkerület megújítása. Furcsa jelenség ez, hiszen Győr sokkal gazdagabb, iparilag prosperálóbb és nagyobb város, mint Sopron, ugyanakkor a Hűség Városában műveltebb, polgáribb és patriótább szemlélet uralkodik – félreértés ne essék, a fejlődéshez és hosszú távon a sikeres, élhető városnak mindkettőre ugyanúgy szüksége van. Büszkék lehetnek a soproniak, hiszen ismét példát mutattak az országnak, mint 95 éve decemberben.
A Műemléki Világnapot 1981. április 18-án tartották meg először, az azóta eltelt 35 évben a magyarországi műemlékvédelem helyzete hullámvölgyeket és néha egy-két középhegységet járt meg. Győrben is voltak szebb napok, és a mélyben még ott szunnyad a remény, hogy lesznek is. Sokan várnak még ebben a városban egy olyan vezetésre, amelyik felismeri, hogy bár tisztelhetik és elismerhetik örökségünket bárhol a világon, de onnan csak annyi látszik, amennyit mi látni engedünk belőle. Csak annyit tudnak értelmezni belőle, amennyit magunk feltárunk belőle. A világ tisztelete irántunk elsősorban azonban azon alapul, hogy mi miként bánunk örökségünkkel, hogyan ápoljuk hagyományainkat és tesszük elérhetővé kultúránkat a világ számára, és miként jelenítjük azt meg, mint az egyetemes kultúra részét. “Győr az ország egyik legszebb városa, rejtett lehetőségeiben a legelső. Sehol nincs Magyarországon még egy város, melyben ennyi szépség volna rejtetten, észrevétlenül elépítve, kezeletlenül, pusztulásnak kitéve, mint Győrött“. Átgondolt, “tervszerű, alapos és rendszeres művészi munkával a változatos városképek kibontásán a győriek lepődnének meg leginkább – ha erre egyszer megkeresnék a lehetőségeket“. A lehetőség pedig itt van előttünk. Az anyagi jólét egy múló állapot, az embert az jellemzi leginkább, hogy miként bánik a gazdagságával, amíg az tart. A fenti mondatokat Gerő László írta le 1959-ben. 57 évvel ezelőtt még nem volt ennyi lehetősége Győrnek, azóta viszont volt már pár jó évünk, évtizedünk. És bizony volt annak haszna az örökségünkre nézve is.
Ma sem szabadna másképp lennie.