Egyszemélyes parkolóház

A sajtóban megjelent cikkeknek köszönhetően szembesülhettek a győriek azzal, hogy az első diszkóból kinőtt belvárosi kereskedők óhaja szerint mi kerül az Ifiház helyére (ők azok, akik szerint parkoló nélkül sosem lesz élhető Belváros). Elgondolkodtak már azon, hogy ha valamelyik haver mondjuk egy horgászegyesülettel vacsorálna, akkor most pontyos, hét emeletes átlátszó vízeséssel látványosított parkolóházat építenének az Ifiház helyére? Vagy ha a világító csirke-gólemet a városháza elé álmodó kicsit jobban feküdne, akkor most tyúkóllal kombinált, tyúkráccsal körbetekert nyitott parkolóházat terveztek volna? – Az ember beleborzong abba, mennyivel rosszabb is lehetne nekünk, győrieknek. A Győr-Szol vezérigazgatója épp egy hete nyilatkozta, hogy peremparkolókkal, és…

Tovább olvasom

Mégsem robbantják a múltat – egyelőre

Mindannyian aláírtuk a petíciót az olajgyári kémény robbantása ellen, amit elismert győri építészek kezdeményeztek. Örömmel látjuk, hogy végre az a szakmai kör, amelyik eddig némán asszisztált a győri műemlékek rombolásához, felébredt csipkerózsika álmából! Borkai Zsolt polgármester 2016. november 28-án, egy nappal a tervezett robbantás előtt meghátrált, és leállíttatta az előkészületeket. Meggondolta volna magát? – Aligha. A szájával azt mondta, hogy “Győr büszke múltjára, jelenére, azonban mindig a jövőbe is kell, hogy tekintsen. Ezért ha vannak ésszerű érvek és logikus megoldások arra vonatkozóan, hogy a múlt és jövő megférjen egymás mellett, akkor azt Győr városa mindig támogatta és támogatni is fogja.”…

Tovább olvasom

Építész gondolatok – Győr zöldfelületei

A kiválasztott kertészek, szakértők és a főépítész szemlélete Győr zöldfelületeivel, parkjaival, ligeteivel – általában a város természeti környezetével, annak védelmével kapcsolatban kialakított koncepciója sajátos, és ami a legfontosabb: hibás. A Győrben zajló beruházások közös jellemzője, hogy kivétel nélkül fakivágásokkal kezdődik, látszólag ez alapkövetelmény. Mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy „majd ültetünk helyette”. Az a lehetőség, hogy a kivágás helyett – némi munkát belefektetve – úgy döntsenek, hogy az élő természetet megtartva gondolják át a koncepciót, úgy tűnik, szóba sem kerül. Ennek a szemléletnek mintegy védjegyévé vált a Hős Fa elpusztítása. Holott előttük volt a példa, Lőrincz József munkája, az Ifiház. De…

Tovább olvasom

Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp meg tíz

Zörög, sípol, rezeg, berreg, surrog és beázik, de mégis luxus-kategóriás – mi az? Hát persze, hogy az ICOMOS Citrom-díjas Dunakapu téri mélygarázs! „Habár fölűl a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr!” Lehetne mondjuk Győri Tavas barlang, lehetne benne olyan állatbemutató, mint az egykori Új-bástyában van. Télen meg lehetne Győri Barlangi Korcsolyapálya – kár volt megvenni a mobil korcsolyapályát tavaly, ezt elkapkodta a városvezetés. Uniós forrást is lehetne becsatornázni a mélygarázsba, de csak óvatosan, mert a Dunakapu téri vízelvezető csatornák nem bírják a terhelést – ahogy a Győr-Szol magyarázta, és lehetne mondjuk Belvárosi halastó, az első…

Tovább olvasom

Nem helyezhetjük el a Hős Fa emléktáblát – Somogyi megtiltotta

A Reflex Környezetvédő Egyesület és az Arrabona Városvédő Egyesület nyílt levélben fordult Borkai Zsolt polgármesterhez, Dr. Somogyi Tivadar alpolgármesterhez és Sági Gézához, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatójához. Az Ökotárs Alapítvány szervezésében, az Európai Unió támogatásával megrendezett 2015 Év Fája versenyen az egykori Petőfi Sándor Művelődési Ház – Győr (Ifiház) udvarán álló vadgesztenyefa 1358 szavazattal a 4. helyet érte el, valamint a szakmai zsűri döntése alapján megkapta a 2015 év Hős Fája díjat is. Hihetetlen megtiszteltetés és elismerés ez mind a győri polgároknak, mind Győr városának, hiszen az Ifiházért folytatott, évek óta tartó küzdelem végre országos elismerést kapott. Mert fa és épület…

Tovább olvasom