Ez lenne a “fejlődés”?
Győr igencsak gyarapodik, mindenki láthatja, mindenki erről beszél. Sorra épülnek a városban a multifunkciós épületek, egyre több belvárosi utcában cserélik fel a burkolat sötét aszfaltját fényűző drágakőre, rendezett, letisztult folyópartokon sétálhatunk jó nagyokat, és szinte minden jellegzetes pontra jut egy szökőkút – mégis mi ebben a kivetnivaló?
Győri sétáim során néha eszembe jut, amit a főnököm szokott mondani: „mindenki pótolható”. Annak ellenére, hogy értettem miről beszél, és tudtam, ez a szemlélet bizony része a világunknak, mégis szíven ütött a dolog. Szeretem hinni, hogy a „mindenki pótolható” nem azt jelenti; bármilyen hatalom által bármikor félresöpörhető. De hogyan kapcsolódik ez a témához és úgy egyáltalán a városunkhoz? Úgy, hogy én nem turista vagyok, hanem évtizedek óta a városban lakom. Itt születtem, itt nőttem fel, látom a változásokat, és már képes vagyok azokat felfogni. Talán már arra is megértem, hogy következtetéseket vonjak le a tapasztaltakból.
Győr egy gyönyörű város, nem mindennapi földrajzi adottságokkal, történelemmel, és lehetőségekkel. Egy ilyen városnak lehetősége volna olyan dolgokra, amikről más települések talán álmodni sem mernek: példát mutatni. De miben is tudunk mi példát mutatni? Mi az, ami igazán győri? Az, hogy szemrebbenés nélkül elbontunk minden múltbéli emléket a jelenkor hamis dicsőségéért? Az, hogy mindezek mellé ráadásul rosszul lemásolt, elavult nyugati divatot hozunk be? Az, hogy csupán egyetlen, a városhoz méltó fesztiválunk van úgy, hogy szinte kéthetente ünneplünk valamit? Az, hogy a város közlekedése évek óta semmilyen érdemi fejlődést nem képes produkálni annak ellenére, hogy egy kisvárosnyi tanult egyetemistánk van? Az, hogy a természetet képesek vagyunk mozdíthatóvá tenni, és a fákhoz is fodrászt hívni, és ehhez még tapsolni is? Az, hogy a folyópartjaink csatornává változtak, és nincs legalább egy átgondolt, szépen kialakított parkja sem a városnak? Nagyon úgy tűnik, hogy Győrben minden pótolható. Ha a városunkkal ilyen módon bánunk, hogyan várjuk azt tőle, hogy igazi élet legyen benne? Ez a város mintha nem lenne önmaga, csak egy csábítóra dekorált kirakat. Az itt élők – a győriek – nem attrakciót szeretnének, és nem mesterségesen keltett pezsgést – urambocsá’ lüktetést –, hanem igazi életet. – Volna rá mód.
Egy élő bástya, vagy egy haldokló tér?
És kinek mutassunk példát? Turistáknak? Külföldieknek? Messziről jött nagyuraknak? – Nem. Elsősorban csakis magunknak. Ugyanúgy működik ez nagyban, mint ahogy kicsiben a beosztottal. A főnök szava cseppet sem ijeszti meg az alkalmazottat, ha az egyszer magára talál. És ez csak a kezdet. Képzeljük el azt a Győrt, ahol a felelős emberek nem a pillanatnyi és gyorsan múló önnön-dicsőségre esküsznek fel, hanem egy virágzó, kultúrában gazdag városra. Ezek a felelős emberek tudják, hogy talán sosem látják meg munkájuk igazi gyümölcsét, de nincs is erre szükségük, hiszen tulajdonképpen minden nap megélik azt. Ebben a Győrben a Belvárost végre békében hagyják élni, nem tűzdelik telis-tele receptre felírt, modern cirkuszi elemekkel. Helyreállítják és bemutatják, miért is olyan nagyszerű és különleges ez a hely. Ebben a Győrben felismerik a Belváros melletti óriási üres területen rejlő lehetősége(ke)t, és oda egy átgondolt, korszerű városnegyedet kezdenek el építeni, ami képes együttműködni az egész várossal. Ebben a Győrben ráébrednek, hogy a Püspökerdőt hamarosan körbezárja a városi civilizáció, így azt ennek megfelelően értékelik és ápolják. Ebben a Győrben nem csak beszédtéma a sport, a lakók azt minden nap űzik is, mert például rendelkezésükre áll olyan jól kiépített infrastruktúra, ami miatt önmaguktól mondanak le az autók használatáról. Ezzel együtt a közlekedésbe új elemeket hoznak, és látszólag lehetetlen dolgokat próbálnak ki, amiket még akár a főváros is megirigyelhet. Ebben a Győrben nem tagolják szét a parkokat a kerítések, a régi folyómedreket mindenféle különálló elemek. Egységes koncepció születik, a várost darabokban, és egyben is vizsgálják. Ebben a Győrben lehetőség van nyilvánosan, félelem nélkül megvitatni az ötleteket. Ebben a Győrben a politika nem eszköz a nagyoknak, hanem lehetőség az arra érdemesnek.
Miért ne élhetnénk ebben a Győrben? Hol van az leírva, hogy folyton más után kell menni, mert magunktól nem lehet?