Elérkeztünk a „Design” kontra „Gyakorlat” sorozatunk záró részéhez, már ami a Dunakapu teret illeti. Az első rész több mint egy hónapja jelent meg, a helyzet viszont szemmel láthatóan azóta is változatlan. A burkolatok továbbra is romos állapotban vannak. A kő felületek szintúgy gondozatlanok és bomlanak. A mocsok állandó főszerepet játszik a rendezvénytéren. A kábelek pedig továbbra is lógnak. Van még valami?
5. Az élőlények. Annak ellenére, hogy „KUTYÁT BEVINNI TILOS”, az egyik legnépszerűbb kutyás felvonuló út a Korzó. Szögezzük le az elején: állattartási kérdésekbe most nem óhajtunk belemenni! Legyen elég annyi; semmi problémánk a kutyák városban történő tartásával, sétáltatásával. Használják bátran, a mellékterméket pedig szedjék össze. Így mindenkinek szabad a pálya és mindenki jól jár.
De mit is akarunk kihozni ebből a témából? Tessék megfigyelni a kihelyezett figyelmeztető táblákat. Ugyebár van egy „szanaszét innovált” belvárosunk, benne egy „űber-rendezvénytér”. Az oda vezető sétányon pedig miket láthatunk? Talajba szúrt rudakra rögzített táblákat, olyanokat, amiket már faluhelyen is kinéznek. Egy fokkal különb csak a genothermbe bújtatott A4-es laptól. Egy újabb, teljesen felesleges és nem túl esztétikus dolog.
Ugyancsak hihetetlenül ormótlan megoldás, ahogyan bizonyos területeket el-, vagy leválasztanak. A fenti képen a Korzó végén található, tudomásunk szerint magánkézben levő területet sikerült jól kivonni a forgalomból ezekkel a „városképbe illő” betondarabokkal. (Igaz, az sem volt rossz, mikor éveken(!) keresztül hasonló megoldással szemléltették, hogy a Kiss János utcába eztán már nem lehet behajtani a Batthányi tér irányából.) De hogy ne az legyen, hogy mi folyton csak panaszkodunk, annak azért őszintén örülünk, hogy a Korzóra legalább ültettek fákat. A talajba, nem ládákba. Ott maradót, nem tologathatót. Természeteset, nem kockára vágottat. Ezzel hát zárjuk is le ezt a képzeletbeli mérkőzést, melyet elég hosszan fejtegettünk – és még így is lehetne beszélni pár dologról. Végeredményben: Design – Gyakorlat 1-6
A kedves Olvasók tehát ha figyelmesen elolvasták cikksorozatunkat, illetve megnézték fotóinkat, láthatták: a megfogalmazottak egyáltalán nem a mi képzeletünk szüleményei, ezek bizony tények, amelyek pedig árulkodnak. Csinálhatunk úgy, mintha nem lenne hozzá közünk, mondhatjuk, hogy ezek a dolgok csak el vannak túlozva, de higgyék el, a felsoroltak nagyon is jelentőségteljesek.
Ezen a ponton szeretnénk ajánlani egy cikket, amely ennyi év távlatából talán más színben tünteti fel a győri (erő)viszonyokat: Borkai: Fel kell újítani a Dunakapu teret
Illetve leírjuk újra, bár nem szeretnénk túlmagyarázni, mert teljességgel felesleges: a baj nem ott van, hogy költenek városunk fejlesztésére. A baj ott leledzik, hogy a hozzáértőket, a szakmát pofán röhögve, az eltérő véleményen lévőt elsöpörve és nem fair módon megbélyegezve, a múlt tanulságait nem tisztelve, alázat nélkül hizlalják a városunkat. És ezt a módszert tragikomikus módon fejlődésnek titulálják. Ezért hát azt ajánljuk, menjen ki mindenki a térre és gondolkozzon el az olvasottakon a görbe tükör előtt, azon a helyen, ahol egykor városvédő hőseink szobra állott.
Utóirat, megválaszolatlan kérdések:
Ha már a „mindenhétenfesztiválok” szemete szennyezi állandóan a Dunakapu teret, végképp nem értjük, miért száműzték a piacot?
Valóban fiatal és tehetséges építészek munkája a 2014-es átadású Dunakapu tér, vagy egy bőrünkön elvégzett és balul kiütött kísérlet részesei lettünk?
Hol vannak a győri építészek, akik saját épülettel is rendelkeznek az Egyetemen? Miért nem az ő munkáiktól hangos a város? Miért csak eleve halálra ítélt ügyekben mutatják meg magukat? (lásd: olajgyári kémény)
Nem lett volna mégis méltóbb bemutatni a győri és valós történelmi háttérrel bíró Duna bástyát, és a pattantyús házakat, felruházva őket jelenkori tartalommal?