A város főkertésze – ha egyáltalán van ilyen beosztás -, úgy kezeli a város zöldfelületeit, a parkokat, ligeteket, a fásítást, mintha az a város díszlete lenne – akár a színházban. A csalhatatlan hozzáértők – hogy kedvezzenek -, kitalálták a gurítható ládába telepített növényzetet. (Az ötlet a 40 cm vastagságban lebetonozott téren már nem is engedett más megoldást.) A növényládák kitűnően szolgálták a díszlet szerepét, és mivel nem kaptak bírálatot, mára már általános gyakorlattá váltak. Az árnyékot adó fákat kifeszített lepedőkkel próbálták helyettesíteni, beduin sátrakká alakítva a teret, de sikertelen lett a vállalkozás.
A kényszermegoldások alkalmazása oda vezetett, hogy ma már inkább mindent lebetonoznak, térköveznek, mondván azzal nincs semmi gond, és különben is söpörni sokkal olcsóbb, mint folyton locsolni, gondozni. A nyáj bárányai vagy birkái még bégetni sem mernek, nemhogy bírálni! Könnyű a dolga a főkertésznek, mert a város vezetői, az alpolgármesterek, de még a polgármester is kevés rokonszenvet éreznek a környezetvédelem, a zöld területek védelme iránt. A megnyilatkozásaikból az tűnik ki, hogy szükséges rossznak tartják a környezetvédelmet, pedig a városépítés minden területével szoros összefüggésben kell, hogy legyen a zöldfelületek kezelése.
A parkok, a fák egyre inkább útban vannak a minden talpalatnyi földet beépíteni akaró beruházóknak. A város nem lépett fel egyetlen esetben sem a fakivágások ellen, ezzel elfogadva azt a teóriát, hogy a parkok, a növényzet, a fák nem termelnek semmi hasznot csak viszik a pénzt.
Nem hisszük, hogy a született győriek ilyen lebetonozottnak képzelték a modern Győrt – de hát ki kérdezte meg Őket egyáltalán? Akik meghatározták a fejlesztések irányát, azokat inkább érdekelte az, hogy gazdaságos és kifizetődő legyen a fejlesztés.
Meggyőződésünk, hogy éppen ideje lenne a zöldterületek koncepciójának sürgős felülvizsgálatára, mert ugyanúgy elfajulhat a helyzet, mint a közlekedés esetében.