Karácsony Győrben, ünnepi jelmezbe öltöztetett Belvárosi utcák. Külön hely készült a Széchenyi téren a „szakrális” élmények óhajtóinak kisvasúttal, óriás koszorúval, ünnepi beszédekkel, évek óta elnyűtt mesefigurákkal, és az Arany János utcából elűzött bóvliárusokkal, akiknél egy csepp méz ezrekbe kerül, csak mert „termelői”. Külön hely van a kocsmatöltelékeknek és zabálni vágyóknak a restivé züllesztett Baross úton – mert Győrben nincsen fesztivál alkohol és kaja nélkül. A kevésbé kézműves bóvlikat továbbra is a megyeháza előtti téren vehetik meg drágán az erre vágyó tévén nevelt zombik. És külön hely van a téli sportok kedvelőinek jégpályával, vakítóan világító giccses „karácsonyi” szobrokkal a Dunakapu téren, mesemozival, ETO-s kaláccsal, vizezett forralt borral és raklapból ácsolt „trendi” ülőhelyekkel. Egyszóval van itt minden, mint egy jól szituált hárompálcás falusi búcsúban. És lássatok csodát, azzal irtották el a piacot a Dunakapu térről, hogy nem illenek oda a lakókocsiból árult kaják, de a karácsonyi búcsúban lehet az olajban tocsogó sült krumplit ilyenből árulni! Láthatunk még nyolc méteres hóembert, tíz méteres diadalkaput és retinát kiégető fényjátékot. Gagyi jégrevüt, amiben úgy liheg a főhősnő, mintha egy jól megtermett kanos maci inzultálná, és a pincébe ásott klozet mellett a jégpályáról levakart jeget, mint egy gané dombot a meisseni porcelánnal kirakott nappali sarkában. Csillog-villog minden, csak ne lássa senki, mennyibe is került mindez. A hideg fények áradatában káprázik a szem, a közterületeken hömpölyög a sokaság, az árusok és az alkalmi forralt bor kimérések üzemeltetői boldogok, mert dől a lé. Még a mélygarázs is megtelt, hiszen szinte ingyen kínálja magát az igencsak borsos felszíni parkolók áraihoz képest, és lássuk be, ha ingyen van valami, akkor annak nekiesnek. Az persze senkit nem zavar, hogy eddig hagyományosan ingyenes volt a parkolás advent idején a belvárosban, de az egyre inkább kaotikussá váló belvárosi forgalmi- és parkolási helyzet már ezt sem engedi meg a győrieknek.
Megdöbbentő a kontraszt a belváros és a csatlakozó városterületek emberi forgalma között, mely jelenséget a karácsonyi bevásárlási láz és a vele járó nyüzsgés, tolongás és a díszletek némileg elfednek. A Belvárosi sétáinkon gyakori tapasztalás volt, hogy a Széchenyi tér kivételével a terület halott. Nappal az Arrabona áruház helyére betelepült Ázsia center, a hivatalok és a Baross út egyes üzletei ugyan generálnak némi forgalmat, de könnyen belátható, hogy a joggal elvárható pulzálás, pezsgés, propaganda szóval „lüktetés” nincs jelen, bármennyire is azt akarja elhitetni velünk a mi kis kópé manónk. A belváros halott, és ez különösen igaz történelmi részeire, amelyeknek turistától kellene hemzsegniük – legalábbis a városvezetés hazugságokkal kikozmetikázott statisztikái szerint.
A Duna-bástyán az eddigi benépesítési kísérletek sorra csúnyán elbuktak. Mégis miféle piac az, ami csak fesztiválnak csúfolt búcsúval tartható fenn? Idáig jutott a 2011-es hazugság. Akkor arról volt szó, hogy jöhet vissza a piac, majd amikor kész lett a tér, akkor már nem akartak ott lakókocsiból árult sült kolbászt látni, helyette legyen „odaillő” bio-piac. Kedden és Pénteken. Aztán majd csak kedden délelőtt és pénteken délután. Aztán legyen csak vasárnap. Aztán havonta csak egy vasárnap. Aztán az ünnepek alatt ne legyen. A saját hazugságuk után szaladnak, a győriek meg utánuk. Aztán ott van a Brády-ház helyére beerőszakolt félzsódéros palota, abban sem lüktet épp az élet. Amióta elkészült, azóta képtelenek kiadni, eredeti funkciójára – „delicatesse ház” – senkinek nincs gusztusa.
Győrben egyszerűen hiányzik az a jómódú, biztos alapokon álló közönség, mely a Belvárost és utcáit, tereit fenntartsa, ezért a feltöltésre tett kísérleteket rendre a középszerűség tömeges igényeit kielégítve próbálják megvalósítani. Azt mondják, Győrben sok a sznob, de kevés az értelmiségi. Ezért a sok Jancsi meg Juliska fesztivál, a pálinkás bódék, a vurstli hangulat a kivénhedt, tolókocsis, ágytálas külföldi „sztárokkal” – ez a tömegigény, ez a megfizethető, erre tódul a tömeg, és fogyaszt a kihelyezett bodegáknál. De lássuk be ez tömeg a számossága ellenére sem képes fenntartani a történelmi Belvárost, erre alapítani csak a látszat szándékos fenntartóinak lehet. Ezt a tömeget könnyű és hálás szerep fényképezni és aztán a kizárólagosan uralt pártmédiában közzétenni azzal az álságos szöveggel, hogy „lám-lám mégiscsak működik az elgondolás és a nép birtokba veszi, melyet mi bölcsek neki szántunk”. Hazudnak ezek maguknak és a győrieknek is. Mert képtelen különbséget tenni a nép és a tömeg, az ízlés és ami azon éppen innen, vagy netán túl esik.
Miközben a Duna-bástya tetején a szükségből állványra applikált műjégpálya jobb látványosság híján telítődött, a város lehangolóan kiüresedett. Győrnek, mielőtt Gyárvárosban a műjégpálya készült, volt korcsolyapályája. Ha valaki a régi győri képeket szemléli, megtalálja azt a Rába partján, a tűzoltósággal szemben. Anno a szorgalmas tűzoltók pihenő idejükben a meder és a töltésláb közötti területet elegyengették és szakszerűen fellocsolva jókora területű jégfelületet alakítottak ki. Ez a korcsolyapálya majdnem száz éven keresztül töltötte be feladatát, és a jégen szórakozók örömét teljessé tette a később megépülő melegedőház és öltöző. Ha néhány éve el nem bontják, ma is betölthetné feladatát, csak az utólag mellé tákolt rossz állapotú oldalszárnyaitól kellett volna megszabadítani. De Győrben, mint ismeretes, az efféle felfogás, mely múltunk értékeinek védelmét hirdeti, ismeretlen, sőt egyenesen eretnekség. A kanonizált felfogás napjainkban a műjégpálya, mely egyszer már állt a 2000-es évek derekán a Széchenyi téren – igaz, azt nem vette meg a város, az még bérlemény volt. Az egykori jégpálya helyén a Belváros teljes mértékben elrontott parkolási rendszerének hibáit elfedő parkoló létesült, a melegedőt elbontották, s egyes hírek szerint nemsokára a Petőfi-híd is erre a sorsra jut.
A Duna-bástyára meg kellett valami térkitöltő, mert már a városvezetői is kezdtek viszketni a borzalmas látványtól, amit ők okoztak a Belváros szívében. Hát vettek egyet a győriek pénzén, és úgy adták be a sok szivacsos agyúnak, hogy örülnek is neki, és boldogan fizetnek annak a jégpályának a használatáért, amit az ő pénzükből vettek nekik. Hát így lett a szegény Duna-bástya olyan hollywoodi jelenség, mint a Kiskarácsony mindenáron című film díszlete. Egy igazi amerikai kisváros éled meg itt, akár egy panoptikumban. Minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyék, míg a szűken mért belvárosi célterület sűrűsödik, úgy hígul, szürkül, üresedik a karéj. A volt korcsolyapálya helye rendkívül jó adottságú, jól megközelíthető, nagy felületű, ma még ingyenes és viszonylag nagy mennyiségű parkolóhellyel rendelkezik. Ráadásul ott fekszik Újváros kapujában, mely dob és trombitaszó mellett rehabilitáltatott idén – olyan is lett. Az egykori jégpálya helyét készítői jól elplanírozták, a sokszori használat kellően megtömörítette. Nem kellene sem állvány, sem egyéb eszközök, az aljzat védelmére sincs szükség. Az érintett városrész és a megújított folyópart bekapcsolható volna a város vérkeringésébe. Mindemellett a töltésoldal pedig jó lenne a legifjabb generáció számára szánkópályaként, így még dombot sem kellene építeni a Dunába a Püspökerdőben, ahogy azt egyesek – komolyan gondolva – akarták a kajak-kenu pályával együtt.
folytatás: Peches ember ne menjen a rakpartra se!