Az Arrabona Városvédő Egyesület üzenete a Nemzeti Összetartozás napján

Tisztelt hölgyeim és uraim, Győr polgárai és annak határain túliak. Szeretettel és béke üzenetével köszönti Önöket az Arrabona Városvédő Egyesület és annak nevében jómagam, az egyesület elnöke. A trianoni béke végtelenül szomorú napját országgyűlésünk józan és bölcs gondolattól vezetve a Nemzeti Összetartozás napjává avatta. Tette ezt abban a bibliai gondolatban bízva, hogy: „A háborúság békességes tűrést nemz.”

Mi magyarok Dsida Jenő koszorús költőnk szavait idézve: „Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom!” igenis tudjuk mi az megfosztatni mindenektől és a pusztaságba űzetni, hazánkat megcsonkítva, megkorbácsolva látni.

De munkál bennünk a hit, mert itt áll egy generáció, amely már csak hallotta apáitól a szégyenítést, e borzalmat, e gyalázatot, mert hiszünk Magyarország feltámadásában és tudjuk jól a régi mondás nagy igazságát: „összenő az, ami egybe tartozik.”

Mi győriek a Jóisten akaratából különös helyet töltünk be itt nyugat és kelet kapujában, és ebből adódik, hogy feladatunk is nagyobb, különlegesebb. Városunk szimbóluma a Vaskakas, mely azon a csodákkal teli hajnalon 1598. március 29-én világgá kiáltotta Isten határozatát a kereszténység itteni nagy győzelmét, és Európa fellélegezhetett. És most újra kiált: Egy az Isten! Hiszen mely város, mely nép kapta feladatul a reformáció érckakasa, az apostoli kettős kereszt és a félhold által egyesített erővel, hogy mindezt világgá kiálthassa? Bizony mi győriek kaptuk meg mindezeket, mert miénk e bűvös jelkép.

Ismerjük és tudjuk, hogy a rossz béke, hogyan döfi bele átkos, mérgekkel teli fullánkját egy ősi és oly szép nemzetbe, mint a magyar. Hogyan ver éket testvér és testvér közé, hogyan válik általa barátból cinkos, jó szomszédból ellenség, kenyeres pajtásból orvgyilkos. És azt is tudjuk, hogy mit mond a Szentírás a békességes tűrést illetőleg. Mert a békesség, a hosszú tűrés és a szeretet mindent átkaroló és szelíd erőszakával megillető ölelő karja átfog mindeneket. Általa lesz a testvérből szerető test-vér, a barátból hű és segítő társ, a szomszédból szövetséges, a kenyeres pajtással pedig megszegjük együtt a kenyeret, ahogy mi magyarok mondjuk az életkét.  

Ez a jó béke, ez az áldás, mi ezért emeljük fel most a szavunk, üzenjük a népeknek, kiáltjuk a világnak: Mi magyarok jó békét akarunk, amelyből élet támad a halálból, áldás lesz az átok helyén és búzakalászok teremnek a mezőkön újra.

Szelídek vagyunk és hűségesek Istenhez, az Ő igéihez, szeretjük és tiszteljük ezért az embert, mi is mutathatná meg mindezt jobban, mint a galambok égi tánca, lássátok, mi ezek vagyunk.

Hiszen csak emlékezni kell, a történelemben mikor tűnik fel a galamb, amikor igazán nagy a baj, vagy igazán hatalmas dolog történik. Tekintsünk Noéra, ha valóban régi dolgokra gondolunk, amikor az élet újbóli jeleként a galamb olajággal tért vissza a hírrel, hogy a halálból élet támadt. Tekintsük Urunkat Jézust, amikor Keresztelő János a Jordánban megkeresztelte, az ő vállára szállt a galamb a Szentlélek. És mely szavakkal bocsátotta el Jézus a tanítványait:   

„Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.”    (Máté 10. 16-23)

A galamb olyan szimbólum, mely a lélekre utal, annak tisztaságát és jóra való törekvését jelképezi. Eleink is ennek tekintették a galambot, hiszen a kedves galambom, vagy a galambősz édesapám, vagy a tiszta galamb szedte búza ősi mondásaink mindezeket példázzák.

A Galamb Győrben valaha egy egész városrész neve volt, a győriek így mentették legrégibb, a kereszténység védelmének legigazabb ünnepét, mikor az önkény betiltotta azt. Mert a Győr kereszteket Európa szerte majdnem eltemette a feledés homálya, az ünnepre már majdnem apátia szürke leple borult. Ekkor jött a gondolat, hogy összefogható-e a romláson a felvirágzás, az ádáz küzdelmen áthat-e a testvéri ölelés?

A választ mindezekre Szent István országa, a mi Hazánk ezer éven is átívelő igazsága adja, mely ország itt Európa közepén az volt, melyet Isten Fia mondott egykor: „Mert Isten országa bennetek van, és körülöttetek. Nem kőből és fából épült házakban. Emeld fel a követ, és én ott leszek, hasítsd szét a fát, és megtalálsz engem.” Szent István Király országa ugyanez volt itt e földön, testvérek, barátok, jó szomszédok és kenyeres pajtások laktak benne, és akkor és úgy tér majd vissza, ha újra ezek lakják. Ez az összetartozás, ez az ádáz, szörnyű idők vége, ez a földi paradicsom, Szűz Mária országa.

Mindezek nem jönnek el maguktól, mert eljöttük minden generáción, most rajtunk múlik. A mi gondolatainkon, a mi hitből fakadó cselekedeteinken. Tegyük, amit tettünk mindig is, legyünk megszólíthatóak és szólaljunk meg végre. Üzenjünk, mert a szomszédunkban háború dúl, pusztítanak a halál vérebei, nem kímélve emberi életet, kultúrát, javakat. Mondjunk igent az életre, mondjunk igent az áldásra.

Magyarország él, és élni akar, és ezt kívánja minden népnek, áldást, békességet, gyarapodást, virágzást. Békét akarunk, de jót és igazságost, melyből mindezen áldások fakadnak. Ahogyan azt Babits Mihály írta egykor a Zsoltár gyermekhangra című versében:

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: „Nem haragszom!”

Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Most, pedig győri diákok, akik itt vagytok a jelenben, de itt lesztek akkor is, amikor mi már csak az emlékezet leszünk, küldjétek el üzeneteteket ezekkel a galambokkal. Üzenjétek meg a világnak, hogy elég a vérontásból, nyugalmat, fejlődést, életet akarunk és mondjátok el bátran mindenkinek: Egy az Isten!