A kedves Olvasó, aki a bevezető epizódot olvasta, biztosan gondolt rá, hogy bőven lenne még mit megjegyezni a tér állapotával kapcsolatban. Ez sajnos így is van. Írásunk alapvetően egy fényképes riportnak indult, azonban végül olyan hosszúra nyúlt, hogy kénytelenek vagyunk azt több részletben leközölni. Íme a következő témakör.
2. Az élek. Bizony, jó érzésű, igényes emberként elég nehéz csak úgy szó nélkül elmenni a kőburkolattal gazdagon ékesített hanyag megoldások mellett. Tehát először szögezzük le, amit mindenki tudott és tud most is; ez egy köztér, sőt, rendezvénytér! (Már amikor nem a Városháza előtt megy a party…)
Megint a formák, a kivagyiság és azok következménye. Papíron és monitoron minden bizonnyal igencsak jól néznek ki ezek a kialakítások, élkiképzések, de a gyakorlat megint csak fityiszt mutat nekünk, fejlődő polgároknak. Esetleg otthoni környezetben, vagy kisebb klubokban még el tudjuk képzelni az efféle „gegeket”, nem úgy a Dunakapu (rendezvény)téren. Itt tömegek jönnek-mennek, kisgyerekek rohangálnak, fiatalok ugrándoznak, felnőttek bámészkodnak, idősek botorkálnak – hát hogy kerülnek ide ezek a hegyesszögű alkotások? Vannak olyan dolgok, amelyeket el kell fogadnunk, ha tetszik, ha nem: ez látható a fényképeken. Mialatt a Tervező újabb „extravagányságon” töri a fejét, aközben a gravitáció földre kényszeríti a paralelepipedon borotvaéles sarkait. Design – Gyakorlat 0:3
Megfigyelhető élőben is: gyakorlatilag az összes ilyen él sérült, törött, arról nem is beszélve, hogy különböző mértékben ugyan, de mindegyik balesetveszélyes. Ha egy fiatal hallgató a felsőoktatásban egy gyorsforgalmi útba hajtűkanyart tervez, úgy megbuktatják, hogy magához sem tér. (Főleg, ha a tervét még meg is próbálja korszakalkotónak beállítani…) Ezzel szemben mi történt Győrben? „importált építészek” olyan elvek mentén alkotnak, amelyeket főiskolán, vagy egyetemen sosem néztek volna el. (Régebben legalább is.)
Az már csak hab a tortán, hogy a javításoknak érzékelhetően nincs felelőse, vagy ha van is, akkor Pató Pál módjára működik. A teret átadták, a munka elvégezve? Szakmabeliek tudják, tanulták, de ha nem mondta volna el nekik senki, akkor is a jóérzés ösztönösen diktálná: van egy nem elhanyagolható tervezési szempont, ez pedig a fenntarthatóság. A tervezés nem csak szép látványtervekről kéne hogy szóljon, hanem alaposan átgondolt, harmonikus egységről.
Ha az a jövő, mely városunkban oly megállíthatatlanul épül, csak reménykedni tudunk, hogy nem ilyen minőségben teszi.
Aggódunk, mert amiképp Giordano Bruno is felismerte:
Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent.
(Észrevételeink még nem értek véget, folytatjuk…)