Skip to content

Közlekedési gondolatok – a német újraegyesítés hatása Győr közlekedésére

A Tanácsköztársaság útjának (ma Szent István út) kapuját több tényező együttes hatása tette be olyan egyesült erővel, hogy az népmozgalmat volt képes indukálni, a méltán híres Reflex Környezetvédő Egyesület megalakulását. Mert mi is volt a helyzet akkoriban? Ahogy az előzmények során is írtuk Győrön keresztülvágni nyugat-keleti irányban túl egyszerű lett, szinte átrohanási lehetőség kínálkozott, csak éppen alternatíva nélkül. A Mákos-dűlő irányából az új egyenes nyomvonalú széles úton át az egyszeri utazó a Béke-hídon keresztül azonnal Győr szívében találta magát, ha akarta, ha nem. Innen szó szerint a Városház elől indult az út a Balaton, a rendező pályaudvar tövéből meg Székesfehérvár felé, a Bisinger-hídról lehajtva pedig a Mártírok útjára értünk, Komárom és Budapest irányába.

Az Újlak utcai hírhedt vasúti átjáró napi többszöri dugói, és a jelentős nemzetközi kamionforgalmat bonyolító 14-es út Budai (akkor Wilhelm Pieck) úti csomópontba hozatala sem segített sokat a helyzeten – sőt, tovább rontotta, és rontja még ma is. A helyzet a Szent István úton nyaranta vált igazán hátborzongatóvá, amikor a két német fél (NDK és NSZK) a Balatonnál bonyolította családi találkozóit. Aki ezeket a pillanatokat nem élte át, az csak akkor lát hasonlót, ha manapság reggelente Révfaluból a Belváros felé veszi az irányt.

rgy

Régen nem volt ritka látvány a kamion a Szent István úton és a Baross-hídon, manapság már „szerencse” kell, hogy egyet is láthasson az ember. Ez persze nem baj, de jobb lenne már úgy közlekedni Győrben, hogy a Fehérvári úton sem kell mögöttük araszolni. Kép forrása: Régi Győr

A nyolcvanas években komoly intézkedési- és új nyomvonaltervek születtek a helyzet feloldására, és ekkoriban kezdett éleződni a harc a várost északról, vagy délről elkerülő autópálya  szakmai táborai között, ami fele részben az évtized derekán már készen volt. Mivel azonban állami beruházásról volt szó, már akkor is, főleg időbeli megvalósulásukat tekintve olyan bizonytalanok voltak, mint a kutya vacsorája. Így a város tehermentesítése érdekében rángatták elő hajánál fogva és juttatták epizódszerephez a „nyugati tengelyt”, pedig sokáig úgy tűnt, hogy azt már végleg elmosta a történelem.

1989-ben elkészült 821-es út felüljárója, aminek eredetileg tervezett nyomvonala a Rábán át vezetett egy új hídon keresztül a Kossuth utcai piachoz, a Hársfa utcán tovább a Radnóti útra. Ez még Rákosi nagymestert is felülmúlta, főleg, ha a Kossuth utca nem szintbeli, hanem felüljárós keresztezésére gondolunk. Mindezen vérmes remények ellenére a helyzet jó darabig egészen máshogy alakult. Újváros vonatkozásában mindössze egyetlen közlekedési fejlesztés látszott testet ölteni, ez pedig a Liget utca átkötése Pinnyéd felé. Az 1989-es már alaposan előkészített beruházást a pinnyédiek állították meg, mondván, „ha itt összekötés lesz, átjönnek majd az újvárosi cigányok”. Bizony, egyes esetekben a rasszizmus is lehet urbanisztikai ható, amely az amúgy műszakilag igencsak hasznos és fontos beruházást semmissé tette. Milyen érdekes, hogy a közelmúltban megépített, egyébként igen szerencsétlen helyen és módon megvalósult átkötés dolgában senki, de senki nem emelte fel a szavát rajtunk kívül. Na, most vagy a rasszisták tűntek el Pinnyédről, vagy egyszerűen már semmi nem érdekel senkit Győrben.

Ceterum censeo, a Szent István út problémáján két dolog segített – mondhatni az idő mindent megold, csak győzzük kivárni. Az egyik ugyebár a német újraegyesülés, aminek következtében a balatoni zimmer ferik álmainak végét jelentő családi találkozások megszűntek, a másik pedig az időközben megépült autópálya, a kamionforgalom kitiltása és elterelése oda, illetve a Szigethy Attila út, Ipar utca tengelyre. Bár ekkor még a nyugati tengelyből szinte semmi sem valósult meg, a nyomvonala beleégett a rendezési tervekbe. A nyugati tengely tetszhalott állapota nem tartott sokáig, az új ébredés nem Újvárosban, hanem Révfaluban volt, néhány földtulajdonos lobbi tevékenységének hála, melynek motivációja nem az urbanisztika józan ítélőképessége, hanem a vagyoni gyarapodás minden korlátot átszakító erőszakossága volt.