Skip to content

A Szövetség utcai fa-holocaust

Ahogy azt egy korábbi cikkünk kapcsán már idéztük 1897-ből, Győrben minden beruházást a fák kiirtásával kezdenek. Valahogy a győri városrendezés során mindig a fákat hagyják ki a számításból. Azok valahogy láthatatlanok mind a főépítész, mind pedig a beruházók számára, mintha nem is lennének – illetve ha vannak, azokat ki kell irtani.

Nincs ez másképp a Szövetség utca 14-es számú főútra való kikötése esetében sem. A minap arra jártunk, és még utoljára beszélgettünk egyet azokkal a fákkal. Elköszöntünk tőlük, és elnézést kértünk azok miatt, akik a haláluk árán látják megvalósulni a fejlődést, a modernizációt, az innovációt és még ki tudja, minek nevezik a holocaustot manapság, csak annak nem ami valójában: közönséges barbárság.

10411224_741838972584756_7020970096439684536_n

A fákat ringató kellemes kora tavaszi szellő – aminek ugyan nincs még itt az ideje, de hát a klímaváltozás korunk rákfenéje, és érdekes módon senkinek sem sikerült még összefüggést találnia a fák és zöldterületek nagymértékű irtása, és az évről-évre szeszélyesebb és szélsőségesebb időjárás között – elsuttogott nekünk néhány titkot is.

12764383_741838002584853_7491054735900599845_oAz első történet egy belvárosi sorstársukról szólt, akit ők maguk is hősként emlegettek. Az Ifiház udvarán állt az a vadgesztenyefa, amit tavaly az év Hős Fájának kiáltottak ki. Elsuttogták nekünk a téli gúnyájukat viselő fák, hogy voltak bizony, akik szerették volna ezt a kitüntető címet a viselőjének átadni, de az az alpolgármester, aki egyébként a Szövetség utcában is képviselője az embereknek és a fáknak egyaránt, azt mondta, nem engedheti meg magának azt a politikai arcvesztést, hogy egyik nap engedélyezi a Hős kitüntetés átadományozását, a másik nap pedig kiirtja onnan azt a fát. Így hát a saját érdekeit a köz érdekei elé helyezve úgy döntött, hogy a Hős nem kaphatja meg a neki járó megbecsülést. És maga a polgármester, aki évekig azt hangoztatta, hogy majd ő egy személyben fog dönteni az Ifiház sorsáról – és ezt meg is tette – a 2/13/01/2016 számú polgármesteri határozatában „tulajdonosi hozzájárulást adott” a „Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ épületének belső udvarán elhelyezkedő 1 db vadgesztenyefa kivágatásához”. A polgármester egy személyben döntött tehát, és kijelentette, hogy nem akar Győrben fát látni, és a reakciós kultúra fellegvárát le kell rombolni, behinteni parkolóházzal. Mert ahogy egyik firkásza fogalmazott, „a művelődési ház a múlt, a parkolóház a jövő”.

A másik történet kicsit örömtelibb, és ez is egy hősről szól. Egy névtelen hősről, aki mint Wallenberg, vagy akár Schindler, a holocaust ellen küzdött, hősiesen, nem törődve az acsarkodó farkasokkal. Mert a Szövetség úti holocaust nem állhat meg csak a fák irtásánál. Aki akár csak egy fát megment, az a világot menti meg. És ez a névtelen hős a tizenkilenc kiirtott fa helyére annak hétszeresét telepítteti vissza a tomboló terror kiszolgálóival. Győrnek a kivágástól számítva egy éve maradt arra, hogy az áldozatok helyett, azok emlékére, azért a másfél tucatnyi életért cserébe a hétszeres mennyiséget (majdnem 150 darabot) pótolja Révfaluban. És nem máshol, egy eldugott helyen, hanem ott, az új út közvetlen közelében, illetve abban a városrészben, amelynek jelenlegi önkormányzati képviselője a fákat irtó városvezetés kiszolgálója, aki nem volt hajlandó saját érdekei miatt megtisztelni és megmenteni az Ifiház vadgesztenyefáját, aki parkolóházakkal rakatja tele a Belvárost, ami szintén az ő körzete.

12778982_741838539251466_2822132782654270837_o

A Szövetség úti fák siratják sorsukat, és azt, hogy a város, Győr lakossága közömbös irántuk is. A halálra ítéltek, a „mind virágzó” négy hársfa, egy magányos „dárdás” fenyő, a „bölcsességre tanító” nyolc „tűnődő vén” juharfa, a tekintélyes, „minden ágában titkot rejtő” platánfa, a „sárga lombot hullató” két akácfa és a három darab nyárfa, akik ölelkezve suttogják: „én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha én nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék”. Ők a Szövetség úti fa-holocaust áldozatai, ők azok, akiknek képe lelkünkbe kell, hogy ivódjon, akiket nem felejthetünk. Emlékezzünk rájuk, mert hiába minden „fejlődés”, „innováció”, „modernizáció”, ha nincsenek fák, nincsen zöld ebben a városban.

Mert ha a természet nem volna, mi sem volnánk, és Győr sem volna.