Egyesületünk 2015 februárjában szervezett fórumot Győr közlekedéséről neves szakemberek meghívásával. Már akkor is szó volt Győr déli városrészeinek komoly és sürgős beavatkozást igénylő problémájáról, a tünetek akkor is ugyanazok voltak, mint amiről 2016. február 6-án a Kisalföld is beszámolt.
A tavalyi fórumunk óta ugyan elkészült a nádorvárosi köztemető előtti turbósított körforgalom, de valljuk be őszintén, az nem jelent semmiféle megoldást a Jereváni és a Szent Imre út okozta problémákra, a túlterheltséget ez a turbósított körforgalom nem képes jelentősen csökkenteni. A 82. és 83. számú főúton érkező hatalmas forgalmi terhelés, illetve Győr-Szabadhegy ütőere, a József Attila út, Kismegyer irányából a Sági út és a többi kisebb, ezekre az utakra kifutó lakóutca forgalma megöli ezt a környéket. A baj legfőbb forrása egyértelműen a Győrújbarát, Nyúl, Écs és Pannonhalma (a többi közeli) településekre kiköltözött „tehetős”, szinte családtagonként külön gépjárművel közlekedők sokasága. A 82. számú főút városi szakasza, a Szent Imre út – hasonlóan a Jereváni út és Tihanyi Árpád úthoz – rendelkezik egy igen jelentős alapforgalommal, melyre rárakódik a reggeli befelé és a délutáni kifelé irányuló forgalom terhe. Ez az, amit a jelenlegi rendszer képtelen kiszolgálni, bedugul – egyszerűen csődöt mond.
Több évtizede annak, hogy a 82. számú főút bevezető szakaszának új nyomvonalát kijelölték, amely a Pándzsa kanyarulattól vezet raktárváros mellett a 83. számú főútig, ahonnan a 821. számú úton visz be a Belvárosba. A Kisalföldnek köszönhetően tudjuk azt is, hogy mintegy 20 millió forintért a tervek is elkészültek – bár a jelenlegi városvezetés tavaly kifejtett álláspontja szerint rengeteg tervet megrendel a város, amiből lehet, hogy nem is lesz semmi. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy mindig ugyanazt mondják, amikor nem akarnak valamit megépíteni, nem akarják a győriek és az ide érkezők életét megkönnyíteni: „az út megépítése állami feladat”. Ugyanez volt a szöveg akkor, amikor az Ipar utcai hidat kellett volna megépíteni, s helyette lett a Jedlik-híd. Lefordítva emberi nyelvre mindez azt jelenti, hogy leshetjük, az mostanában nem fog elkészülni. A másik nevetséges és egyben vérlázítóan ostoba érv, hogy a megnövekedett forgalom az alacsony üzemanyagáraknak köszönhető. Egyébként a tervek nem új keletűek, korábban is létezett már terv erre a bekötőszakaszra, és a városnak lenne is rá pénze. Több tízmilliárdos költségvetésünkből telne rá – csak akarat nincs, mert EYOF van – még ha a város és lakossága beledöglik is.
Ráadásul az, hogy valójában mennyit is könnyítene ez az új bevezető szakasz a környék forgalmi helyzetén, egyáltalán nem egyértelmű. Természetesen valamennyit segítene, de a költségeihez képest nem biztos, hogy kellő hatékonysággal. A Szent Imre és Jereváni utak végzetes túlterheltségének jelentős tényezője – ahogy már említettük – a Belvárosba irányuló reggeli célforgalom, és annak délutáni visszaáramlása. Amíg a Belváros a kiemelt célpont – hiszen ide kell vinni elit iskolákba és óvodákba a kitelepültek és a külső kerületekben lakók gyerekeit és itt vannak a közhivatalok –, addig nem számíthatunk a forgalom csökkenésére. Mivel pedig ez a forgalom célirányos, minek kerülne bárki is az új bevezető szakaszon, ha az úgyis az ilyenkor szintén hatalmas forgalmat bonyolító, túlterhelt 83. számú főútra vezet és onnan tovább a belső – szintén túlterhelt – utakra?
Ha azt akarjuk elérni, hogy a forgalom másképp viselkedjen, és szépen elosztva áramoljon a különböző bevezető- és belső utakon, decentralizálni kell a várost, mentesíteni a Belvárost, ami azt mágnesként vonzza. Nem először hozzuk szóba a közigazgatási negyed kiköltöztetését az ETO-élményközpontba, ahol könnyedén, és főleg olcsón megvalósítható mindez. A másik megoldás a forgalom „gyorsítása”, ami viszont már komoly áldozatokkal jár. Szintén évtizedek óta létezik az az elgondolás, hogy a vasúti kereszteződéseket szintben különválasszák a Jereváni és a Szent Imre úton, ahogy az a régi Fehérvári út esetében már megtörtént. A komoly áldozat itt a tervezett felüljárók helyének beépítettsége miatt kell meghozni, és ezért szükséges mindenképpen először megvizsgálni, lehet-e egyáltalán egy valóban hasznos és gazdaságos felüljárót felépíteni – a vasutat levinni illúzió, a közúti aluljáró legalább háromszor drágább a felüljárónál. Meg kell vizsgálni a kisajátítás lehetőségeit és az esetlegesen elértéktelenedő ingatlanok esetében pedig a kártalanítás körülményeit. Az ugyanis nem megoldás, hogy inkább egy egész városnegyed duguljon be naponta többször, és veszítsen az egész város az értékéből, lakhatóságából, használhatóságából. Gondos és körültekintő tervezés, a költségek lehetőség szerinti pontos meghatározása, a megépülő felüljárók hasznossága a környék és a teljes város tekintetében, és a rendelkezésre álló adatok alapján a józan mérlegelés – erre van szükség.
Itt kell azonban azt megjegyeznünk, hogy az ehhez hasonló rengeteg forgalmi nehézség annak köszönhető leginkább, hogy a szükséges beruházások rendre elmaradnak Győrben. Nagyon régen meg kellett volna épülnie a kör- és sugárút rendszernek, a városrészeket összekötő, és elválasztó utaknak. Mindez pedig nem állami, hanem igenis helyi feladat.