A Kisalföld K2 melléklete két hete interjút közölt Révi Zsolttal, a város főépítészével. Sudár Ágnes riporterként való alkalmazása mellett a pártlap elkövetett még egy szarvas hibát, ugyanis a két oldalas irományt követően a Régi Győr színvonalas, és a facebook egyik legnépszerűbb győri oldalát mutatta be. Ezzel pedig tökéletes képet adott arról, hogy milyen volt, és mivé lett, illetve lehet Győr, ha továbbra is olyan emberek döntenek a sorsáról, mint a Révi.
A Révi ügyködésének kilenc éve és az interjúban kanonizálni igyekezett hitvallás maradéktalanul összecseng. A győri beruházói szemlélet, valamint a Dunakapu téri delicatesse házzal való azonosulás híven tükrözi azt a nyugati áramlatú neoliberális, letisztult dobozépítészetet, ami nem tiszteli a múltat, a környezetet és a beilleszkedést, viszont magamutogatón pöffeszkedik, a sajtó pedig ajnározza, és a bukott piac helyett kitalál egy torz fesztivált, amit önreklámozásra használ. Ez a szemlélet idegen a lokálpatrióta győriek, és az építész szakma számára, ahogy a sivár kősivatag, a lezuhant lopakodó földből kiálló fara és az atombiztos klozet is.
Olyan építészeti megoldásokat erőltetnek a győriekre, amit azok soha nem kértek, és nem is adtak rá felhatalmazást. Egyesületünk ezt kifogásolja folyamatosan, ezért száll szembe mindegy egyes beruházással, a városidegen építészeti felfogással, annak sivársága és lélektelensége miatt. Közben a Révi azt nyilatkozza, hogy csak ott volt engedékeny, ahol már elszaladt a ló – csakhogy ezt a lovat pontosan ő engedte szabadjára! A visszahúzott tetőtéri beépítések trükkjét például azért hozta divatba, mert az a valóságban egy szinttel magasabb házat jelent, ami több pénz a beruházónak – íme, ez a beruházói szemléletének lényege: minél nagyobb profit, amiből ő is rendesen kaszál. A győriek viszont szenvednek tőle, mert egy családi házas övezetben még a négylakásos társasházak is jelentősen lerontják az ott lakók életkörülményeit, nemhogy az ügyeskedéssel megtoldott monstrumok. Arról nem is beszélve, hogy a beépítési övezeteket úgy összekeverték, mint Rodolfó a kártyáit, csakhogy ezen már maga a Révi is alig igazodik ki. A főépítész felelőssége egyértelműen megállapítható, hiszen olyan rendezési tervet hányt össze, amit azóta számtalan alkalommal kellett már módosítani – véletlenül mindig beruházói érdekek mentén –, s nem lehet mentség számára a tervtanács kollektív rossz döntése sem, hiszen ez a szakma szabályainak semmibevétele! Nem egyszer fordult elő az utóbbi években, hogy a rendezési tervet úgy kellett módosítani, hogy egy-egy szabálysértő beruházást „fehérítsenek” ki, tegyenek illeszkedővé, mert a Révi elszaladt lovai összetaposták az egész várost. Így dolgozik a városvezetés, így dolgoznak a városvezetés szakemberei – mint Mekk Elek, csakhogy ez nem egy bugyuta bábjáték, hanem a valóság, ami a győriek kárára válik.
Mindezek alapján joggal feltételezhető, hogy az új többlakásos társasházak elburjánzása is a főépítész egyéni akciója. A városszerte nagyüzemben épülő – a főépítész szerint modern megjelenésű – lakóépületek olyan új arculatot adnak Győrnek, amire a városvezetés szerint büszkének kellene lennünk. Pedig itt megint nem a győriek érdekeiről van szó, hanem arról, hogy a család fényűzését biztosíthassák mindenféle tornatanárok, és ha ehhez az kell, hogy Győrben nyúlketrecnyi méretű lakásokat építsenek, ki az aki ellent merne mondani? Az egyhangú sablonépületek viszont kimondottan rosszak és a város hangulatától teljesen idegenek, és az, ahogy szét vannak szórva szinte minden városrészben, rendezetlen hatást, diszharmóniát kelt, szennyezik a környezetet. Lehet modern épületeket létrehozni sokkal harmonikusabb és illeszkedőbb megfogalmazással – persze akkor a profit a második helyre szorulna a korlátolt gondolkodásúak szerint. A gyors ütemű építkezés mindenhova leteszi névjegyét, eltüntetve a történelmi hangulatot, a patinás és városképileg meghatározó épületeket, és a győriek egy-két éven belül nem is fogják megismerni saját szülővárosukat.
Az említett heringtelepeket idéző társasház-építési láz Vizivárosból (a Penny Market környékéről) kiindulva már a Körte utcában tart, sőt a szinte már kész állapotban lévő kifogásolt lakóépületek megjelentek a Bácsai úton is, a Szövetség utca majdani kikötése mellett, a képzeletbeli nyomvonal mentén. A legszomorúbb az egészben az, hogy ezeknek a frekventált helyeken épülő társasházaknak többnyire ugyanaz a tervezője, aki ráadásul nem is építészmérnök, hanem szerzett jogú építész, vagyis jelen esetben kontár. Persze az üzlet az üzlet, és ahogy a kontároknál az lenni szokott, fel sem merül bennük, hogy esetleg jóvátehetetlen kárt okoznak, a beruházó szemléletű főépítész meg mindezt jóváhagyja, és közben azon kesereg, hogy micsoda minőségromlás ment végbe az utóbbi időben az építészet területén – holott ennek ő maga az egyik legfőbb katalizátora.
A műemléki tervezéseknél még rosszabb a helyzet. Győr a műemléki épületek számát tekintve a harmadik leggazdagabb magyar város – legalábbis eddig. A Révi kifejezetten nem kedveli a műemlékeket – fővárosi hírek szerint azért, mert pont egy műemléki épület kapcsán zárták ki a kamarából – ezért szorgalmazza a műemléki környezetben modern épület betervezését, és ezért sajnálkozik azon, hogy nem ő tervezte a Dunakapu téri betonüveg házat. Hát ezért is olyan a műemlékek kezelése Győrben, amilyen, ezért történhetett meg a Duna-bástya tönkretétele, ezért temették inkább vissza, s lett helyette az, ami. Hasonló súlyú merénylet a műemlékvédelem ellen a gyárvárosi Fiala-lakótelepen, a légoltalmi pincék helyén épített modern társasházak esete. A századelőn egységes szemlélettel kialakított lakótelep tönkretétele a Dunakapu térihez hasonló szakbarbár megoldás.
A főépítész munkaköréhez szorosan hozzátartozik a környezetrendezés is, jelesül az épületek környékének parkosítása. Sajnálatos módon azonban a Révi a műemlékekhez hasonlóan a természetet, a növényzetet sem szereti, éppen ezért nem is bajlódik vele és simán elfogadja – vagy utólagosan jóváhagyja – a kerttervezés nélküli beruházásokat. Ez mára odáig vezetett, hogy Győr utcáiról eltűntek a fák, a Széchenyi téren és a Dunakapu téren ládában tologatják a göthös fákat, és az utóbbin a beduinsátrak adják az árnyékot helyettük. A legmegdöbbentőbb mégis a folyópartok fáinak kiirtása – a Révi jóvoltából lassan az egész város dobozokkal teleszórt kősivataggá változik. A kérdés csak az, hogy a győriek mikor mondják ki, hogy elég a dobozokból, mert ez már nem is Győr, hanem egy embertelen falanszter? Vajon hány szégyenháznak kell még megépülnie ahhoz, hogy felébredjenek?