Skip to content

A győri baloldal is lefeküdt Borkainak?

Aki azt hitte, hogy Borkai és csapata az állami támogatást csak úgy hagyja elúszni, és meg sem kísérlik a maguk sápját lemarni belőle, tévedett. Csatát lehet nyerni, de a figyelem nem hagyhat alább, hiszen politikusaink zsebére megy ez a játék, és nekik az a legérzékenyebb pontjuk. A kedves nézőknek pedig nem szabad szem elől téveszteniük azt az egyszerű tényt, hogy amit szórakozásként kapnak, annak súlyos ára van.

A Püspökerdőbe tervezett pálya elhibázott döntés volt, viszont mindenki tisztában van azzal, hogy a politikusok soha nem erkölcsi alapon döntenek, és soha nem szakmai érvekkel alátámasztott döntést hoznak. Meglepő ugyanakkor, hogy éppen a baloldal az, amelyik most mindenáron igyekszik rábírni a városvezetést egy pálya megépítésére. Veszélyes játékba kezdtek, hiszen a bejelentés előtt nem sokkal bukkant fel egy még tragikusabb elképzelés, ami a Mosoni-Duna holtágát érintené hátrányosan. Továbbra is azon az állásponton vagyunk, hogy a győri evezősök megérdemelnek egy színvonalas pályát, de annak nem olyan helyen kell megvalósulnia, ami ekkora környezetkárosítással jár.

2015-09-15 Kisalfold kajak