A győri Ifiház megmaradásának érdekében a lakosság, helyi civil szervezetek, művelődésszervező- és építész szakemberek az ellenzéki pártok képviselőivel fórumot szerveztek. A városvezetés által szándékosan elhanyagolt épület több mint egy éve áll üresen, állapota folyamatosan romlik, az épület elbontása után parkolóházat akarnak ott létesíteni, amit titokban már meg is terveztettek.
A lakosság kifejezetten aggódik az egészségére káros mértékű forgalom ide vezetése miatt, hiszen a környező utcák forgalommal egyébként is túlterheltek. A résztvevők egységesen tiltakoznak a bontás és a parkolóház építése ellen, a városvezetés eljárását demokráciaellenesnek tartják. A szakemberek véleménye szerint a környező lakóépületekkel összhangban zárt egységet alkotó ifiház bontási költsége többszörösen meghaladja a legigényesebb felújítás költségeit, és semmi nem indokolhatja egy kulturális központ elbontását. Hangsúlyozták, hogy az Ifiházra, mint a jövő ifjúságának egyik találkozó helyére szükség van, és ezt a jelenlegi városvezetésnek is el kell fogadnia.
Az Arrabona Városvédő Egyesület az elhangzott érvekkel egyetértve közösen tiltakozik győriekkel a parkolóház építése ellen, támogatja az ifiház korszerű, mai igényeknek megfelelő felújítását, mert Győr érdeke, hogy a városvezetés álljon el eredeti szándékától és döntsön a korszerűsítés mellett. Az ifiház kérdését a győriek bevonásával kell megoldani, akik azt követelik, hogy a város álljon el romboló szándékától!
A Győr-Szol Zrt. által elhanyagolt és lezüllesztett épület már több mint egy éve üresen áll, állapota folyamatosan romlik. A város vezetése a zárt lakótömb közepére az épület bontása után parkolóházat akar építeni, amit titokban, a győriek előzetes megkérdezése nélkül már meg is terveztetett, az erre vonatkozó szerződéseket a jelenlévők olvashatták, akik egyöntetűen tiltakoznak a bontás és a parkolóház építése ellen, a városvezetés magatartását pedig demokráciaellenesnek tartják és követelik, hogy a város álljon el a romboló szándékától!
Legerősebb a tiltakozás a mintegy 3500 lakót érintő, az egészségre fokozottan veszélyes, az ott élők életkörülményeit erősen romboló üzem telepítése miatt. A Szent István út, az Árpád út és a Teleki László út túlterheltsége okozta légszennyezés további növelése azzal, hogy egy forgalmat generáló parkolóházat idetelepítenek, mindenki szerint megengedhetetlen. Anélkül, hogy a belvárosban, és az egész városban uralkodó forgalomtechnikai anomáliákat megszüntetnék, nem szabad újabb parkolóházat létesíteni. Szakemberek hangsúlyozták, hogy az épület bontási-, és egy új parkolóház építésének költségei többszörösen meghaladják még a legigényesebb felújítás költségeit is.
Az ifiház a hetvenes évek figyelemreméltó építészeti alkotása, mely a környező lakóépületekkel összhangban egy zárt egységet képez. A tömb parkosításával a város vezetése sokat tehetne a belvárosi környezet javításáért megértve és tiszteletben tartva az ifiház építéskor az épületben megtartott fa szimbolikája.