A színház létrejöttével kapcsolatosan rengeteg dologról lehetne megemlékezni. Például: a város fejlődése hogyan erősítette föl az új színházépület szükségességét? Milyen erős volt a helyi akarat és milyen erős volt az ellenszél? Hogyan indult be a tervezés? Mennyi előtanulmány előzte azt meg?
Jaj neked régi győri vár, jaj neked reneszánsz emlék, jaj neked Duna bástya, jaj neked Bécsi kapu, jaj neked Császár bástya. Jaj, mert nem feleltek meg a modern, huszonegyedik század szemléletének…
Akár Bethlen István, e nagyszerű magyar államférfi is húzathatta volna a cigánnyal ezt a nótát, talán meg is tette borús, országmentő gondoktól terhelt éjeken. Bethlen egymaga gránit sziklája volt a magyar megmaradásnak, életében, halálában, de főleg cselekedeteiben. Valóban ő volt a legény a gáton, amikor a nemzet agóniából kellett, hogy gyógyultan álljon talpra, amikor egyszerűen a Haza megmaradása volt a tét, és ezen lélekölő időkben csak ellen drukkereink voltak…
A sorozat, melynek tervezett záró eleme következik, eredetileg a „Pokoli utak” címmel szerepelt volna – ezt akkor közmegegyezéssel elhagytuk, de a jelen infernális állapotok a közlekedésben leginkább e cím alá fűzve helytállók. A hosszas fejtegetések során megtapasztalhattuk, mi volt… Read More »Közlekedési gondolatok – Döntéskényszer
Az eddigiekből nyilvánvaló, hogyan, miféle ötletelés és évtizedes agytorna vezetett a „nyugati tengelynek” nevezett szelőút létrejöttéhez. Tudjuk immár az útépítés valós és virtuális mozgatórugóit, melyeknek java teljességgel mentes az urbanisztikától, a közlekedés-tudománytól, de akár a ma népszerű szótól; a… Read More »Közlekedési gondolatok – Bízni muszáj, de a java még hátra van