Dudva György kocsmáros elhatározta, hogy báró Eberstein Eckbert ezredest, a város labanc parancsnokát és teljhatalmú kegyurát még jobb kedvre deríti. Méghozzá úgy, hogy a vele együtt érzőkkel petíciót nyújt be neki, melyben egy akarattal kijelentik a következőket: „A kocsma és az udvara közé szerveződött kótyavetye, a helyi kupecek és kufárok, különféle zsibárusok és tőzsérek kijelentik, hogy az átkozott kuruc Eke Máté miatt annyira elszaporodtak a lovak a belső városban, hogy egymás farába érnek. Az áldatlan helyzet okozóját, a fékevesztett kuruc ellenséget, míg a hatalom utol nem éri, addig esedezve kérik a Főméltóságú Báró Urat, hogy kegyeskedjék a Tenkes hegyét arrébb tolni, legalább egy versztányira, hogy ott a köz pénzéből és a kegyes vezetői akaratból emeletes lóistálló emeltethessék a súlyos gondok orvoslására. Az agilis rend is mind támogatja az írottakat, sőt megtoldja azzal is, hogy amennyiben a többszintes lóistállónak bármely rozzant tákolmány az útjába esik, az haladéktalanul elbontassék. Aki pedig e szerény óhajnak ellene szólana, esetleg cselekedetre is vetemedne, azt a kegyes Kormányzó Báró Parancsnok Úr azonnal botoztassa meg, sőt zárassa egyenesen áristomba!” – A levelet és a támogatói aláírásokat Dudva György személyesen nyújtotta át kegyes Báróné Eberstein Amália Őméltóságának, aki nemcsak férjének báró Eberstein Eckbert ezredesnek adta át, hanem utasította Bruckenbacker Alfonz kapitányt, hogy ország világnak mindezt doboltassa is ki, hiszen olyan jelentős személyek is parafálták az iratot, mint maga Bruckenbacker Alfonz kapitány, Pityik őrmester, Ritpek mesterlövész, Vogeller mesterlövész, Csöme Lajos fuvaros, Bisteritz főhadnagy, Erwiner szakaszvezető, Juliska a szakácsnő, Helén, Kammerer első hadnagy, Horkmajer káplár, Csöméné, a fuvaros felesége és két labanc tiszt.
- Hát ezeknek semmi sem elég? – fortyant fel a szerény kívánság átolvasása után báró Eberstein Eckbert ezredes. – Emlékszik rá kedves Amália, amikor tavaly barlangot ásattam a siklósi várhegy alá a tetves lovaiknak? Hát azt hiszik ezek, hogy mindenki tud csak úgy ripsz-ropsz mélyistállót építeni? Ráadásul a kegyes udvari lócsiszár úr jóvoltából? Hát költöm én csak úgy kedvemre minden hóbortra a köznek pénzét?
- Ne izgassa fel magát Eckbert! Tudja, hogy az a mélyistálló úgyis csak a vízilovaknak lesz jó. Értse meg kérem ez az emeletes lókarám az ön egyszerű népének jámbor óhaja. Dudva kocsmárosban pedig megbízhatunk, jól beszéli a pórok nyelvét.
- Drága Amália, maga is tudja, hogy ez az átkozott kuruc banda pont ott szokott összegyűlni, szenteskedni, meg arató nótákat énekelni, a kölykeiket is ott taníttatták kuruckodni, meg magyarkodni, míg le nem keríttetem a helyet – bosszúsan legyintett. – Kéretem Bruckenbacker kapitányt, mondja meg ő mi lenne a megoldás, úgyis ő agyalta ki tavalyelőtt ezt az egészet, még a karám ácsolókat is kifizette előre!
Bruckenbacker szuszogva becsörtet, éppen az új udvari bolondoknak szánt öltözetek között válogatott, mikor hívatták. Nem tetszett neki az, amit a minap lefejezett fő udvari bolond csináltatott maguknak, hanem újat akart, akár kék-sárgát is.
- Nos Kapitány úr, mi legyen most ezzel az emeletesre fundált karámmal? – kérdezte Eberstein.
- Ezredes úr, sajnálattal kell közölnöm, hogy ez az átok kuruc briganti, ez a Tenkes kapitánya, ott ólálkodik és tüzeli az egyszerű népet, még fenyegetőzni is hallotta Dudva uram, miszerint háromszor veri ezt kegyes főméltóságos uramon vissza.
- Hallgasson maga barom, kit érdekel mit mond néhány büdös paraszt? – ordított kikelve magából Eberstein. – Ha én egy személyben eldöntöm, hogy a Tenkes hegyet arrébb tolatom, az úgy is lesz! Kit érdekel, hogy az ásott istállómat ellepték a vízilovak? Aki bemegy vagy kijön, vagy nem, de egy aranyat fizet majd érte! A nép meg az, akit én annak tartok, akit én nem tartok annak az nem nép, és nem is létezik e pörös világban! – A székére huppant, majd kicsit halkabban folytatta. – Arról beszéljen inkább, hogy ha már kifizette a fundátor járandóságát, elkezdik-e végre annak a nyomorult pajtának a széthordását, ami az útjában áll? Mielőtt zár alá vettük, mindenféle kurucgyanús, magyargyanús perszónák gyülekeztek, meg valamilyen kultúráról, meg kincsről beszélgettek. Apropó kincs, miután a rozzant aklot ledönti, ásassa fel jól, hátha mégis ott van az a kultúrkincs. – Felállt, és körbejárva a szobán szorosan a kapitány elé állt. – Kedves Bruckenbacker, mivel maga agyalta ki ezt az egész hegytolást, magának is kell lekommunikálnia, nem akarok botrányt. Ha ezt sem képes véghezvinni, garantálom nem építhet csárdát beszálló vendéglővel a püspök úr erdejében, akárhány fát is vágatott már ki a helyén. Megértette?
- Brávó Eckbert! – tapsikolt Amália grófné, miután a kapitány távozott. – Most végre megmutatta ki az igazi férfi. Ez a Bruckenbacker sohasem volt nekem szimpatikus, úgy éreztem mindig is csak a maga székében szeretett volna ülni, úgy mondják szereti a csengő tallérokat. Most aztán sülhet a zsírjában, mert neki egyszerre kell megmagyaráznia a kegyes óhajtóknak, meg a piszok nem óhajtóknak is ugyanazt.
- Nézze kedves Amália, ló mindig lesz, legelő is. Ezek a támogatók is csak addig kellenek, míg ide nem érnek a fundálók és el nem kezdik az istállót. Addig majd utasítjuk Bruckenbackert, ígérjen nekik meg mindent, amit csak hallani szeretnének, főleg kosztot, kvártélyt, pénzt, paripát. Ők lesznek most a többség, meg a nép.
Eke Máté mosolygott, csattintott ostorával, és Buga Jakabbal kiterelték a lovakat a pitvarokból, ki a széles legelőre, a kék ég alá, a távolból énekszó hallatszott gyerekek ajkáról: „Hej Rákóczi, Bercsényi, Bezerédj, magyaroknak legszebb vitézi„.
A fentiek semmilyen kapcsolatban nem állnak Győrrel, az Ifiházzal vagy a Püspökerdővel.