A győri önkormányzat és az Arrabona Városvédő Egyesület szervezésében immár második alkalommal rendezik meg a látványos eseményt:
Idén is különleges módon emlékezik meg városunk a nemzeti összetartozás napjáról. Június 4-én több száz galamb száll fel a béke üzenetével a Városház térről.
A béke üzenete most minden korábbinál fontosabb és aktuálisabb. Két szörnyű háború is zajlik napjaikban, az egyik közvetlenül a szomszédunkban, a másik pedig a Szentföldön. A tavalyi győri galambreptetés nagyon kedvező fogadtatásra talált, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, világnézeti és vallási meggyőződéstől, valamint pártszimpátiától függetlenül.
Győrben több évszázados hagyománya van a hasonló eseményeknek, hiszen amikor 1852-ben a Habsburg Birodalom betiltotta a megemlékezést a győri vár visszafoglalásáról, a győriek kitaláltak egy galambünnepet, és Likócs „Galamb” nevű településrészébe vonultak ki, aminek emlékét máig írásos anyagok őrzik:
Többek között innen eredeztethető a galambsport népszerűsége a városban és környékén, ebből a galambünnepből nőttek ki aztán később a kiskúti rendezvények és majálisok. A győri vár 1599-es visszafoglalását pedig azóta is ünnepeljük: idén tavasszal több mint ezerötszázan vettek részt a győri bástyanapon a Vaskakas Tavernában, majd a hálaadó szentmisét követő körmeneten is több százan rótták le tiszteletüket
Az idei győri galambreptetésen ismét több száz postagalamb emelkedik a magasba, majd repül haza, hogy ily módon is hirdesse a békét. A látványos esemény június 4-én 11.45 perckor kezdődik a Városház téren. A tervek szerint a galambokat a déli harangjátékkal egy időben reptetik fel. Az ünnepi megemlékezés ezt megelőzően 11 órakor kezdődik az országzászlónál. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a győri önkormányzat és az Arrabona Városvédő Egyesület.
Forrás: Győr+