Győrben is járt a Mikulás – a városvezetésnek szoci utánérzéssel Télapó. A globális felmelegedés miatt hó nem lévén, lovas szekérrel érkezett. Meghozta zsákjában a minden jót, no meg a Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ bontási engedélyét. A Mikulás ajándékosztó manója a győri civileknek kinyilatkoztatott. A kis kópé azt írta, hogy nem tudjuk a Hős Fára elhelyezni az emléktáblát, mert a testi épségét veszélyezteti minden ünnepelni szándékozó. Nyilván a feltáruló ajtó mögött Szkillák és Kharübdiszek ugranak majd a győriek nyakába, és az épület úgy omlik a be nem avatott látogatókra, mint Dágon temploma a filiszteusokra.
Az épület műszaki állapota egyébként kifogástalan, jelenlegi elhanyagoltsága kizárólag azok felelőssége, akik hagyták így leromlani. Mindössze a közművekről választották le, nem omlik, nem dől, nem borul, nem hasad, senki emberfiára nem jelent veszélyt. A veszély itt egészen más formában jelentkezik: a civil kultúra hanyatlásában, a szabad polgári kezdeményezések korlátozásában, az önszerveződés ellehetetlenítésében, melynek egyik igen látványos tünete a város kulturális központjának megsemmisítése. Az ilyenre nincs mentség! Nagy baj van, csak nem látják az emberek, mert a Mikulás melletti magamutogatás fontosabb, mint a civil kultúra kontinuitásának biztosítása. A városi művelődési ház e területen betöltött szerepe nyilvánvaló, még akkor is, ha a polgármester szerint érvénytelen a sok győri szavazat, mert vannak közük nem győriek is. Csak azt felejti el, hogy a kultúrház rég kinőtte a városi szerepkört, az egész régió művészeti és kulturális központja volt. A bűnösök hagyták romlani, pangani ezt a nagyszerű házat, mert nem ismerték fel tisztes hagyományát és nagyszerű integráló erejét. Vagy talán pontosan attól félnek, hogy kinyílik az ajtó, bemegy a nép, és kijönnek a jó szellemek, melyek a világosság és nem giccses díszkivilágítás lényei?
Bizony a Mikulás ajándékként némi fényt is hozhatott volna! Vagy legalábbis egy normális tükröt a torz tükör helyett, ami a Duna-bástya fokán áll. Az igazi tükörben ugyanis az álom havában járván talán megláthatta volna ezeket a jó szellemeket, persze nem biztos, hogy képes lett volna megérteni őket, de nem szabad túl sokat várni. Annyit azonban még talán képesek megtenni, hogy kinyitják a Könyvek Könyvét, és végre olvasható válik számukra a felirat: „mene, mene, tekel, ufarszin”.
Ha a nép kezdeményezéseinek nincs többé helyszíne, ha a gyermek nem szaladhat a kultúra virágos rétjén, nem gyűjtheti lelkébe a virágok illatát, akkor ez a gyermek nem lesz egészséges szellemű felnőtt. Győrben az a maroknyi ember, aki döntést hozhat, pont ezt a jövőt készíti elő. Nem a parkolóházzal egybeépített balett-terem a megoldás! A győri kultúra felhasított, vérző oldalát ez nem gyógyítja, rossz árukapcsolás, komikus, és igen rossz üzenet. Mert benne van a nép hülyének nézése, a még regnáló hatalom arroganciája és a semmit tekintetbe nem vevés. Az „akkor is megcsinálom, ha beledöglötök” szemlélet teljhatalommal fűszerezve ide vezet: a teljes szellemi hanyatlásba. A győri városvezetés átlépett egy olyan küszöböt, melyre úgy nincs mentség, ahogy nincs magyarázat sem. Az, hogy valaki ámokfutó módjára próbál „modernizálni”, és a múlt értékeit semmibe véve rombol, nem magyarázhatja, hogy számolatlanul dől a pénz és költeni kell. Ahogy az is elfogadhatatlan, amikor egy magasabb rendű dolgot áldoznak fel kétes és alantas célért. A Győri Balett otthona a Győri Nemzeti Színház, ami gond nélkül megfelelt az itt fellépő Kirov Balettnek is. Persze légből kapott és úgynevezett szakértővel alátámasztott igazolást be lehet szerezni egy-két kiosztott fenyegetéssel vagy prémiummal, hiszen a felcsúti vasút is épül, de a népet orránál fogva vezetni nem lehet az örökkévalóságig. Hát pont most, éppen véletlenül tükör-, meg gyakorló balett-termekre van szükség a parkolóházzal kombinálva? Micsoda vásári, egypálcás olcsó trükk ez megint?
Már most több generáció esett el attól, hogy kulturális és művészeti ambícióit szakavatott vezetőkkel tökéletesítse, vagy olyan kiművelt emberfővé váljon, aki nem a televízió sorozatai előtt mossa fáradt agyát. Az aspiráció, az inspiráció és a motiváció alapvető lehetőségét vette el a kultúrház elbontását követelő városvezetés. Mert a versenyistállók világa más, ott a játék vérre megy, és igen keveseknek adatik meg a profizmus világába jutás, a többieknek csak a frusztráció és az elpazarolt évek jutnak osztályrészül. Nem lehet mindenki olimpikon, nem lehet mindenki gladiátor, valakinek gondolkodnia is kell.
Győr lassan oda jut, hogy sem parkolni, sem élni nem tudnak polgárai majd a saját városunkban. Mert a belvárosban lassan parkolni nem lesz miért, élni meg nem lesz hol. Az, aki az innovációt, a helyben épülő jövőt tűzte zászlajára és mindezt egy hatalmas vaslencsével koronázta meg, annak illene a legjobban eltöprengenie mindezen, mielőtt ismét haknizni indul a Mikulással.