A győri beruházások esetében az egyesek által kialakított módszert már sokszor bíráltuk, mint szakmai civil szervezet. A városvezetés a közpénzek felhasználását a 2/3-os többség birtokában úgy értelmezi, mintha a győriek pénze a városi köznyelv által BoBoSo Zrt.-nek nevezett társaság vagyona lenne, és azt csinálnak vele, amit akarnak. A bírálatokat és az akolon kívülről érkező javaslatokat megfogalmazókat népbutító politikai szándéktól vezérelt lármázó kisebbségnek, a jobbnál-jobb elképzeléseiket gáncsoló, minden szakmaiságot nélkülöző huhogásnak beállítva. A helyi média kizárólagos irányítójaként ezek a kommunikációs fogások hatásosak, azonban észre kell venniük a győrieknek, hogy ezzel félrevezetik őket: az elmúlt 6 évben egyetlen szakmai választ sem tudtak adni semmilyen felvetett problémára, kizárólag személyeskedésre tellett részükről.
A győri beruházások mind egy kézben futnak össze. Ezt a háttérben tevékenykedő szürke eminenciást – a tornatanárt – mindannyian jól ismerjük. Szinte nincs olyan beruházás Győrben, amit ez az ember ne ismerne, és ne hagyna előzetesen jóvá. Minden szál az ő kezében fut össze, és minden beruházás sorsa tőle függ. A módszer roppant egyszerűen működik: a főépítész – akinek egyébként a város arculatát szakmai alapon meghatározó szerepe kellene, hogy legyen – a politikai és beruházói akaratot szolgálja oly módon, hogy a város rendezési tervét folyamatosan a parancsba kapottak szerint módosítja, a felelős szakmai előrelátást teljesen nélkülözve, pusztán a napi keresletnek megfelelően. Nincs egységes elképzelés a város jövőjét és arculatát tekintve, hanem – ahogy a Révi is bevallotta – beruházási elképzelések vannak, amelyekhez hozzá igazítják a város jövőjét, arculatát és rendezési tervét. Még egyszerűbben fogalmazva: nem Győr érdekeit nézik, hanem azt, hogy miből lehet gyorsan jó sok pénzt csinálni. Ezért fordulhat elő, hogy a BoBoSo Zrt. nem tud olyan elképesztő és a valóságtól elrugaszkodott ötlettel előállni, amit a főépítész és válogatott zsűrije a rendezési terv módosításával ne hagyna jóvá.
Ezzel a módszerrel készülnek az EYOF-ra is, mindent alárendelve ennek a rendezvénynek, noha senki nem képes megmondani, hogy ez egyáltalán ártani vagy használni fog Győrnek. Sajnos a fent vázolt módszer, a globális szemlélet teljes hiánya például a közlekedésszervezésben, arra enged következtetni, hogy súlyos árat fizetünk mi győriek ezért a sportcirkuszért, ami valójában csak egy szűk körnek fog valós hasznot termelni. Ugyanilyen aggasztó az is, ahogy a lakásépítéseket kezeli a főépítész: rendre úgy fogalmaz, hogy ahol már „elszaladt a ló”, ott egy kicsit engedékenyebb. Csakhogy közben olyan bődületes szakmai hibákat követ el, amiért egykor – a hírek szerint – még a budapesti kamarából is kizárták! Képes a családi házas övezetekben többlakásos, többszintes épületeket, az előírásokat kicselező visszahúzott tetőszinttel egy további szintet beépítő megoldásokat engedélyezni csak azért, mert az a beruházónak így jobban megéri. Abszolút inkorrekt viselkedés ez a győriekkel, főleg az érintett városrészek lakóival szemben, hiszen ők egykor a város rendezési tervének megfelelően azért itt építkeztek, mert itt voltak meg azok a feltételek, ami az ő elképzeléseikhez illeszkedtek. A város a saját szabályait felrúgva a lakásépítési vállalkozó igényeinek igyekszik kedvezni a győri lakosokkal szemben, melynek egyenes következménye az, hogy megszűnnek a város nyugodt kis részei, mindenhol hering módjára összepréselt újkori lakótelepek lesznek, kisméretű lakásokkal. Ezzel szemben még a szocializmusban felépült lakótelepek is élhetőbbek! Az újkori lakótelepek építészeti megjelenése viszont ugyanolyan egysíkú és lecsupaszított. Egy kaptafára készülnek, mégsem egy tömbben, hanem Győr szinte minden pontján, mintha egy tehéncsorda rondította volna össze az egész várost. Ha ez az építészeti tendencia folytatódik, a győriek lassan nem is ismernek majd rá a „barokk” Belvárosra, vagy Révfalura, Szigetre, Újvárosra. Ez a neoliberális építészeti szemléletű beruházás-politika nem a haladás, hanem a hanyatlás megtestesítője.
Valamikor egy egységben kialakított rendezési terv alapján határozta meg a város, hogy milyen fejlesztéseket kíván kialakítani. A tervezőnek, mielőtt nekiállt egyáltalán dolgozni, meg kellett vizsgálnia, hogy a beruházás az adott területen egyáltalán megvalósítható-e. A győri rendszerben a beruházó jelenti be, hogy hová mit kíván építeni, a főépítész és zsűrije pedig hozzá igazítja a rendezési tervet, ami a szakmai előkészítő bizottságokon – ahol szintén fideszes többség ücsörög – jól fizetett szavazógépek segítségével simán átmegy. A győrieknek fogalmuk sincs arról, hogy azok a fideszes képviselők, akiknek bizalmat szavaztak, az orrtúráson kívül alig tesznek valamit.
Ennek a módszernek súlyos következményei vannak és lesznek, hiszen a területi egységek ötletszerű módosításával megbomlott az egész városszövet egyensúlya, a rendszer kaotikussá vált. Az ellátás, a közlekedés nem képes követni a gyors változásokat és vészhelyzet alakulhat ki – a „kavarcolás” ide vezet, miden esetlegessé vált. A rendszer kifelé szilárdan kiépített védelmi mechanizmussal rendelkezik, a beruházásokkal kapcsolatos észrevételeket, bírálatokat és ellenjavaslatokat – érkezzen az szakmai oldalról, a győri polgároktól vagy civil szervezetektől – megfontolás helyett politikai támadásnak minősítik és lesöprik az asztalról. Nincs szükségük sem a civilek, sem szakemberek véleményére, mert azzal csak hátráltatják a munkájukat, akadályozzák a pazar jövőt építő modern világ kialakítását. A politikai hatalmuknak köszönhetően sikerült egy olyan középszerű, tőlük teljes egzisztenciális függésbe kényszerített, csalhatatlannak kikiáltott, kétbalkezes szakértőgárdát összeválogatniuk, amelyik hajlandók kiszolgálni az érdekeiket, ám olyan dicstelen megoldásokat szült, mint a Széchenyi vagy Dunakapu tér, az azt uraló delicatess-ház, vagy éppen a betonba fullasztott folyók. Egy olyan városban, ahol a főépítész szépségideálja a betonüveg ház, amit a közvélemény egy ronda, oda nem illő förmedvénynek tart, ott sok jóra nem számíthatunk. Csak további Dunakapu terekre lencsével, budival, delicatesse-házzal és odahazudott piaccal, amit a politikai befolyás alatt működő helyi sajtó az országban egyedülálló megoldásként reklámozott, és ami végül szánalmasan csődöt mondott, hiába szerveztek arra is egy újabb fesztivált, ezt a szemetet nem tudták lenyomni a győriek torkán. Mindezek fényében a középszerűség ezekkel az emberekkel kapcsolatban inkább dicséret, mintsem bírálat, hiszen amit ezek elkövettek a várossal szemben, azt normális helyeken teljes száműzetéssel büntetik.