Skip to content

Asinus asinum fricat

A szamár a szamarat simogatja, az egyik ostoba a másikat dicséri – tartja a latin mondás. Ez történik napjainkban világszerte, de ami még rosszabb, szeretett városunkban, Győrben is.

A múltkor jelent meg egy SMS a Kisalföldben arról, hogy egyetlen árus sem volt egy pénteki napon a Dunakapu téri piacon, és úgy látszik, hogy meg is szűnt ez az értelmetlen giccs, az egykori valódi piac megcsúfolása. Erre nagyon gyorsan hatalmas cikkben igyekeztek rácáfolni, olyan merész kijelentéseket téve, hogy bizony sokan vannak árusok és vásárlók egyaránt, de mivel a többség úgy akarja, az eredeti, büszkén beharangozott reggeltől délutánig tartó keddi és pénteki kirakodást kedden csak délelőttre, pénteken pedig csak délutánra „módosítják”.

pentekipiac

A „zsúfolt” bio-piac péntek délután

Lehet a nyitvatartási időpontokat ide-oda tologatni, mint a matériával telt éjjeli edényt, de ugyanaz a végtermék lesz benne, sőt egy idő után elkezd meglehetősen kellemetlen szagot árasztani. Lehet mártírokat avatni a féltucatnyi árusból, akik kitartanak, mint Leónidasz a Thermopülai szorosban, de akkor sem lesznek hősök, mert ők sokkal inkább Ephialtész fajta népség. Lehet zenészeket állítani a beduinsátrak alá, hogy azzal csalogassák a jönni nem akaró vásárlókat, akkor sincs értelme, mert az a helyzet, hogy ez a tér minden sértő elemével együtt még a manapság városunkba özönlő menekülteknek sem kell, nemhogy a valódi turistáknak, vagy esetleg a győrieknek. Be kell végre látni, hogy a Duna-bástya meggyalázásával együtt sikerült a piac fogalmát, szellemiségét és létszükségletét is kigyomlálni a Belvárosból. Ne gondolja senki, hogy ebben a Góbi sivatagban ahol se parkolóhely, se turisztikai attrakció, se érdemi vásárlóközönség, bármilyen piac életben maradhat!

Ezen a helyzeten nem segít a Matróz új terasza, mert még a csellengő négereknek is kevés a mobilfák karcsú árnyéka. De az iskolaidőszak sem fordít ezeknek a sorsán, mert valahogy képtelen az ember a mangalicasonkáért rohamozó főiskolások látványát, vagy az egymást lökdöső kisiskolásokat a bioszörpös bácsi standja előtt elképzelni. Lehet támogatni a lovat, ha az már az oldalán fekszik, de bicska nélkül a bőrét sem lehet lenyúzni, a Szabó bakter meg messze lakik. Tudja ezt a mi polgármesterünk, ő ezért esküszik a műlóra, amivel történjen bármi, a terpeszbe vetett lábairól sosem fordul oldalára!

A győriek legnagyobb bánatára.