A bajok oka, a győri közélet problémája, a polgárság nemlétében, annak totális elsorvadásában keresendő. A regnáló helyi hatalom egyetlen valóban valamit érő fékje és ellensúlya a polgárság szava lenne – Győrben ez nem így van. A politikai hatalom szavazói arányának megfelelően magának vindikálja a jogot bárminemű urbanisztikai döntése során. Abban a tévképzetben él, hogy azért van a teljhatalom csúcsán, mert a nép őt erre felhatalmazta, és éppen ezért nincs is szüksége meghallgatni az ellenvéleményeket. Már csak azért sem, mert nyilvánvalóan ezek a vélemények nem az őt hatalomba juttatóktól érkeznek, számukra tehát a kisebbség véleményéről van szó, amely a hatalmi konstelláció révén egyszerűen figyelmen kívül hagyható. A hatalmat gyakorló elhiszi magáról, hogy tévedhetetlen, döntésében többséget képvisel, igazságos, mert az igazság mindig ott van, ahol a többség. Nekik ez a demokrácia: az erősebb a bölcsebb, akire végtelen nagy esze miatt szavaztak, és ezért kedvelik őt annyira, előrelátó, mert tudta mikor kell függetlennek mutatkozni és mikor kell pártkatonaként masírozni, majd vezérnek állni. Népszerű, mert az udvari hírharsonán kívül senki más hangját nem engedi hallatni.
A civilizált polgári társadalom teljes felszívódása együtt jár az autokrácia megerősödésével, a finom szövetű polgári rétegek helyére szivárgó, felkapaszkodott, agrárproletár elemek térnyerésével. Az értékrend már nem a régi, a klisék viszont jól működnek, ahogy a tanult és alaposan begyakorolt cselekvési kényszerformák és manírok. Olyan mű társadalmi közeg jött létre, melynek alapja a képmutatás és a megfigyelésen alapuló besúgás – ez az inspiráció, a motiváció és az imagináció is egyben. Az egykori polgári létből természetes úton kiválasztódott és ebből kifolyólag jól működő és stabil városi társadalmi hierarchikus pozíciókat betöltötték az agrárproletariátus és a kupecek legvirulensebb egyedei, a jól szabályozott és a közérdeket szolgáló és érvényre juttató struktúrát felváltotta a politikai szerencselovagok, klientúraköreik és szerviens holdudvaruk polipszerű, a teljes társadalmi keresztmetszetet behálózó köre. Ez a valós helyzet ma Magyarországon Záhonytól Hegyeshalomig. Ez a közeg határozza meg a követendő mintaképeket, tervezi el mindenki számára a jövőt, és álmodja meg Győr jövőképét is.
Győr imázsa a megmondó emberek csapatmunkáját dicséri, a valós értékeket mellőzi, azokhoz affinitás nincs – a jelenlegi struktúrát nézve nem is lehet. Egy olyan rendkívüli bevételekkel gazdálkodó városban, mint Győr, a 2015-ös költségvetésben a helyi lakosság identitástudatát és lokálpatriotizmust erősítő kiadásokra 8 millió forintot különítettek el, emellett pedig a 2017-ben megrendezendő Ifjúsági Olimpiai Fesztivál népszerűsítésére, a köztudatba ágyazására több mint száz millió forintot szánnak különböző kiadási sorokban. Azt a munkát, amit az önkormányzatnak kellene elvégeznie Győrben, jelenleg a kisebb egyesületek és magánvállalkozások végzik inkább. Az önkormányzat működtet egy látogatóközpont, mely a várost népszerűsítő kiadványokat felügyeli, terjeszti, valamint a városi rendezvényeket és az AUDI –t népszerűsíti. A múlt hét óta már gyakorlatilag minden műemléki védettség alatt álló belvárosi épületre óriásmolinókat aggathat, hogy hirdesse saját magát és középszerű fesztiváljait, amelyekre 400 millió forint körüli összeget költ 2015-ben. Ezek közül azonban igen kis százalékát képviselik a helyi identitástudatot erősítő programok, sokkal többet költ fröccs-, pálinka-, böllér- és hasonló fesztiválokra és az EYOF-ra, a helyi identitástudat pedig jelentős mértékben háttérbe szorul. Vannak ugyan helyi identitástudatot erősítő törekvései a vezetésnek, viszont a valódi munka a civil szférában folyik, többnyire nem városi donációból. Az évente meghirdetett, mindössze 25 millió forintos pályázati keretből juttat a több mint háromszáz civil szervezetnek, egyesületnek a nyugdíjaskluboktól a speciális érdeklődési körrel rendelkező szervezetekig, ami jobbára csak a fenntartási költségek fedezésére elég.
Ez a polgári társadalom Győrben. A minden polgárinak mondható értékrendtől mentes támogatási rendszer, a sportkiadások erőfölénye, a sport mindenható hatalmának imaginációja. A sportoló a nép fia, a becsület mintaképe, bármely, még a legalsó néposztályból is származhat, ha sikeres mint sportoló, vagy legalábbis ennek látszatát jól érvényesíti, jogosult a legjobb életre, annak minőségére és még az örökké tartó elismerésre is. Legfőképpen az anyagi jólétre saját maga és valamennyi rokona számára, a legfőbb elismerésekre. Hogy a kisebbségben lévő polgársággal mi történik? Kit érdekel? A nép szavaz, a gucci jól feszül, a cipő orra hegyes és fényes, a háttérben lappanganak a jövő farkasai, még tanulnak az öreg és fogatlan falkavezértől. Nem voltak és soha nem is lesznek élsportolók, de kijárták a felelősség nélküli érvényesülés iskoláját.