„– Aztán van-e Győrben szép ház? – Momentán nincs, de igény az lenne rá.„
A pénzszerzési láz 2008-2009-ben a Széchenyi tér nagyzsebes pályázata után ismét felerősödött, a városvezetés és holdudvara új lehetőséget keresett és talált a Dunakapu tér rekonstrukciójában. A Széchenyi tér átépítését – valójában régészeti kizsigerelését – sikeresnek ítélték és így is kommunikálták. Szakmai alapokon az egész beruházást ellenző Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal győri irodájának akkori vezetője ezzel szemben kultúrbotránynak nevezte az egész barbár ténykedést, és kimondottan ellenezte a Széchenyi tér sörkertté alakítását. A halála után felerősödő és féktelenné váló politikai nyomás minden ellenállást lesöpört a színről, és az örökségvédelmet törvényi erővel – városvezetőnk hathatós közreműködésével – meghátrálásra kényszerítette. A Széchenyi téren elkövetett leletrombolásért kiszabott büntetést a város kifizette, igaz, cserébe elnyertek egy közel hasonló értékű belvárosi burkolat-felújítási pályázatot, így nem is volt akkora megterhelés a város számára. Levonták az esetből tehát azt a hibás, és Győrre nézve hihetetlenül káros következtetést, hogy mindent meg lehet csinálni, amit csak akarnak.
A helyi lakájmédia és a megyei napilap segítségével a Dunakapu tér rekonstrukciójának gondolata elfogadott célkitűzéssé vált, a jóhiszeműen gondolkodó polgár pedig nem is sejtette, hogy mi húzódik az egész ügy hátterében. Előszedték azt a korábbi tervet, amely a térszint alatt teremgarázst javasolt építeni, és elhatározásukat tett követte. A problémát számukra csak a tér alatt lévő Duna-bástya okozta. Készültek ugyan talajradaros felmérések, s számos szakember jelezte, hogy komoly leletanyag rejtőzik a szürke betonburkolat alatt, mégis magabiztosan vágtak bele a munkálatokba, mert házi szakértőik előzetes véleménye szerint ott csak az 1939-es bontások törmeléke van eltemetve. Az Arrabona Városvédő Egyesület minden kutatási eredményét, levéltári és hadtörténeti terveket, térképeket, komplett tervanyagot és a Bástya utca épületeinek bontási terveiről készített összerajzolt terveket időben a régészeti feltárást végző múzeumi csapat rendelkezésére bocsátotta. Kár, hogy a Széchenyi téri feltárást vezető régészt, az internetes naplója miatt és ki tudja még milyen indokkal eltávolították pozíciójából, ő ugyanis sokkal jobban ismerte Győr történetét, a korábbi ásatások eredményeit, és így a feltárások eredményének kiértékelésénél a végkövetkeztetései helytállóbbak lettek volna. A Dunakapu téri ásatásokhoz újonnan kinevezett, Szegedről importált vezető régész korrekt és szakszerű feltárást végeztetett. Az eredmények értékelése azonban sajnos nagyon is részrehajló volt, és esetenként – meglátásunk szerint – téves következtetésekre vezetett. Túl gyorsan kimondta egyes elemekre az értéktelenséget és hagyta jóvá az elbonthatóságot, nem beszélve a mindenhez értő karrierpolitikus projektvezetőt, aki a vége felé már teljesen átvette a régészeti szakértői feladatokat is, mintha ezer éve azt csinálná. A feltárások teljes mértékben igazolták az Arrabona Városvédő Egyesület előrejelzéseit és páratlan kincs került elő a föld alól. Az egyedülálló magyar reneszánsz műemléket azonban a végső cél érdekében sikerült a népakarat ellenére is egy mélygarázs belepréselésével tönkretenni, és ezzel eleve lehetetlenné tenni egy jövőbeni rekonstrukció lehetőségét. Visszafordíthatatlan károkat okoztak ezzel Győr történelmi hagyományainak, épített örökségének és a magyar nemzetnek is.
A mélygarázs mindenáron történő megvalósítása az Arrabona Városvédő Egyesület és más szakmai testületek jogos észrevételeinek sorozatos kitriblizésével, és a minden ésszerűséget nélkülöző hatalmi gőg magabiztosságával ment végbe. A végső cél, amit elhatároztak, és amiért az első perctől kezdve igyekeztek mindent megtenni, csak a beruházás legvégén – amikor már senki nem tehetett semmit – vált világossá: örömködve adták a győriek tudtára, hogy a Brády-ház helyén épülő üzletház nem tartozik a pláza-stop hatálya alá! A lakájmédiában, minden létező és megfizethető felületen hirdetett félrevezető nyilatkozatok, hogy az épület majd a mélygarázs fogadó épülete – sőt, piacház – lesz, ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy hazugság volt. Teljesen egyértelmű, hogy a Dunakapu delicatesse miatt kellett a tér alá a parkoló, és nem a belvárosi parkolási gondok megoldására, ugyanis a pláza parkolási lehetőség nélkül olyan lett volna, mint a Lloyd a Széchenyi téren, ahol az építési engedély, sőt a használatbavételi engedély kiadásának ellenére sem megoldott a parkolás – persze senki ne gondolja, hogy a mélygarázsban nincs fenntartva ezeknek az irodáknak pár hely. A Dunakapu delicatesse, ha nem épül meg a mélygarázs, nem kaphatott volna még építési engedélyt sem! De mégsem erről, hanem mindvégig arról folyt a vita, szabad-e megépíteni a mélygarázst a műemlék rongálása – és kvázi elpusztítása – árán. A Brády-ház kutyafuttában elkezdett, profi fuser módon kivitelezett bontási munkálatai miatt is időzavarba kerültek, hiszen az azt vállaló – a Győr+ hetilapban egyesületünket bemocskolni igyekvő – kőműves vállalkozó műszaki vezetőjének nem volt jogosultsága a munkára, így gyorsan át kellett adni a Győr-Szol-nak az ügyet, mentve a menthetőt. A hozzá nem értők a bontás során sikeresen beszakították a Brády-ház műemléki védettségre méltó boltozatos pincéjének födémjét, amiről a plázát tervező konzorcium vezetője utólag úgy nyilatkozott, hogy nem képviselt semmilyen értéket. És folyt tovább az építés mintha mi sem történt volna. Illetve annyi mégis, hogy az eredeti terveket átrajzoltatták, hogy a másfélszer akkora alapterület már megérje a pénzét: öt szint, 1075 négyzetméter – az egykori Brády-ház ehhez képest egy kicsinyke lak volt csupán. A bővüléshez, a műemléki épület elbontásához, az utcakép teljes tönkretételéhez, és a műemléki jelentőségű területen véghezvitt erőszakhoz a kormányhivatal belső zsebében vegetáló műemlékvédelem is hozzájárult ugyanúgy, mint a mélygarázshoz, kimondva az ott lévő leletek értéktelenségét és elbonthatóságát. Tulajdonképpen nem is volt a Brády-ház műemlék. Az engedélyezés is simán ment, a főépítészt és a tervtanácsot sem zavarta, hogy az új épület több számmal nagyobb, mint a környező házak, és ránehezedik az utcafrontra, megjelenésében pedig határozottan környezetidegen. Egyetlen érvként az hangzott el, hogy „letisztult és modern”, és mindez a város érdeke.
Az első perctől kezdve ez volt tehát a terv: vendéglátóegységek, butikok, bizonyos köröknek pénzt fialó vállalkozások, és míg a mélygarázs ügye nyíltan, addig a Dunakapu delicatesse sub rosa, a pontos célok elhallgatásával készült. A Duna-bástyát végleg elpusztító mélygarázsnak csak azért kellett megépülnie, hogy a pláza-ház működhessen. Gondolják csak végig! Valaki – tudjuk ki – megvásárolja a telket és a rajta álló házat, amit aztán hihetetlen gyorsasággal megvesz tőle a város – a győriek pénzén –, és átadja a Győr-Szol-nak pályáztatásra, tervezésre, megépítésre. És ez a szemünk előtt zajlik! Alig titkolják már, hogy miért kellett az a holding.
Még egy apró mozzanatot nem árt tisztázni: amikor a Kisalföld lehozta, hogy a Dunakapu delicatesse mentesül a pláza-stop hatálya alól, az már nagyon későn volt. A felmentési kérelmet ugyanis már az engedélyezés előtt be kellett nyújtani, mégpedig a végső tartalommal – vagyis üzletközpont, kávézó stb! A mélygarázs fogadóépülete megnevezés csak a győriek és mindenki más illetéktelen figyelmét elterelő kamu volt, a kérelemben nem is szerepelt. A Duna-bástya maradványainak – amit nem öntöttek ki betonnal – visszatemetéséről hozott döntés első pillantásra egyszerű alpári bosszúnak tűnt: „ha nektek semmi sem jó, akkor inkább betemetjük az egészet a fenébe!” Utólagosan viszont úgy tűnik, hogy az első perctől kezdve nem is akarták semmilyen formában bemutatni ezt a műemléket, noha folyamatosan ígérgették. Ugyanúgy a piac visszaköltöztetése sem volt soha őszintén tervbe véve, és nem is értették, hogy miért harcolnak a győriek ennyire érte, az egészben csak „füstös téglákat” és méregdrága üvegfalakat, rongyos sátrakat láttak. A rövidtávra tervezett, gyors megtérülés nem engedte a hosszú távú gondolkodást. A piac szerintük nem illik a „modern” térhez, az őstermelők esetleg, ha elfogadták volna az ő feltételeinket, akkor talán, de a rongyosok semmiképpen nem mehettek volna vissza – már csak azért sem, mert a Dunakapu delicatesse-ben üzletet bérlő butikok elől vinnék el a vásárlóerőt. Fel lett nekik ajánlva az, hogy béreljék ki drágán a környező üzleteket. De maga a piac, a hely, ahol az emberek egymással beszélgetnek, ahol ismerik az árusokat, sehogy sem illett az ő „globálpatrióta” elképzelésükbe, egyszerűen nem tudják másként értelmezni a közösséget, mint fesztiválozó tömegként.
Ez a történet nem szól másról, mint a pénzről, egyéni érdekekről és a haverokról. Arról, hogy a Széchenyi tér és a Dunakapu tér lehetőleg egy kézben legyen, a vendéglátásra és a fesztiválozásra fókuszálva – a csendestársak legnagyobb megelégedésére. Amikor ezek a sorok íródnak, már majdnem minden készen van a nagy svindliből, de azért van még egy kis probléma: sűrű áradások, a mérhetetlen földmunka megmozgatta az altalajt, és a szomszédos házak falai, födémjei megrepedtek. A szakemberek hiába figyelmeztettek a lehetséges veszélyekre, az „okos berci” projektmanager magabiztosan kinyilatkoztatta, hogy „mi tudtuk, hogy meg fog repedni és felkészültünk rá” – ők lehet, de mi van az ott élőkkel? Majd a kivitelező kijavítja a hibákat? Érdekes, korábban meg éppen azt mondták, hogy semmi nem történhet, az építés teljesen biztonságos. Az sem tisztázott, hogy a repedéseket miként akarják javítani, ha azokat történetesen a megmozdult alapok okozták. Ha nem sikerül kijavítani, akkor sincs nagy probléma, mert építenek helyére egy új modern és letisztult épületet, ami még ráadásul passzolni is fog a csodaszép csapott tetős Dunakapu delicatesse-hez. Ahogy a Pálffy-Schwarzenberg szobor helyére tervezett vaslencsének csúfolt technikai tévút, ami olyan szervesen kapcsolódik Győr történelméhez, hogy rá kell írni, mit is kell gondolni róla. Már most spekulálhatunk az új győri jelkép kigondolásán, mert ezeknek az új eszméknek a vaskakas már divatjamúlt – talán éppen a dagadt Hugó lesz az?
Ennyi a történet. Amit a városvezetés e témában elkövetett, az a műemlékvédelem, az építész szakma, és a demokrácia otromba sárba tiprása. Győr életében egy ilyen beruházásnál nem elég, ha csak a frakció ismeri annak céljait és helyesli megvalósulását, mert ebben a városban emberek is élnek! Hogy ez mennyire így van, azt a Kisalföld minap tartott „közvélemény-kutatása” is igazolja, mely szerint csupán 8 %-nak tetszik ez az egész. Sajnos minket, győrieket ez nem vigasztal, mert erre az esztelen pusztításra senki nem lehet büszke. A Dunakapu delicatesse és a vaslencse, a Duna-bástya pusztításával kialakított térrel együtt simán megér egy-egy citrom-díjat.