„Vannak, akiknek tetszik…” – mégis kiknek tetszik egy történelmi városszövetbe beleerőszakolt modernkedő épület? Korábban már mi is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Győr-Szol keresi a bérlőket (a linken található felhívást azóta eltávolították, mi viszont feltöltöttük az oldalunkra, ide). Ahogy azt is megírtuk, hogy a beruházás elején pár napig – az arra járók szerint – kint volt egy tábla, amelyen a polgármester lánya szerepelt, mint építtető. Azt is megírtuk, hogy az egyik kávéházat végül mégiscsak a majdnem szépségkirálynő fogja üzemeltetni, s még bizony sok éttermes dinasztia lemenői gazdagodnak majd itt az „özönlő” turisták jóvoltából.
Szörnyű, hogy mit művelnek a városunkkal azok, akik csak fejőstehénnek nézik a Belvárost, s ha tehetnék, az egészet egy hatalmas vendéglátóipari komplexummá – sörkertté – változtatnák, lefednék üveggel a Baross utat és plázát csinálnának a Belvárosból. Súlyos károkat okoztak eddig is. A Kisalföld pedig „palotának” nevezi ezt az épületet, ami a magyar műemlékvédelem arcul köpése. Kádár Mihály pedig cinikusan nem arra reagál, hogy a Brády-ház pincéje egy olyan hadtörténeti jelentőségű alépítmény volt, amit nem szabadott volna elbontani, hanem arról, hogy maga az épület menthetetlen volt. És arról még nem is szóltak, hogy a Brády-ház bontását annak az Arrabona Városépítő Egyesületnek az elnöke és cége végezte, akik csak azért alakultak, hogy a mi egyesületünket lejárassák. Egyesületünk egykori elnöke, építési vállalkozó, akik egy azóta már elhunyt újságíró unszolására lejárató kampányba kezdett a Győr Plusz újság hasábjain, hogy a városvezetők „neue Lebensraum” ötletét fényezhessék. A júdáspénzt elfogadták, s azóta egyesületükről semmit nem hallani.
Ilyen mocskos Győr jelenkori története, ilyen mocsokban „csillog” a Dunakapu delicatesse.