Skip to content

Hotel a Püspökerdő szélén

Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy végre kiderüljön, a sport városában lakunk. Vagy legalábbis a néhai sportolók és szervienseik városában. Ez a kis domínium, meghatározó beruházásait tekintve egyértelműen szűk, szinte kizárólag sporttal összefüggő fejlesztésekben dúskál – eltekintve a történelmi belváros kősivataggá változtatásától. Emlékezhetünk rá, hogy milyen „vérre menő küzdelemben” nyerte el a város egyedüli jelentkezőként a világon az EYOF 2017 megtartásának jogát. Ezt olimpiai fesztiválnak nevezik, mert Győr a fesztiválok városa is – bor, fröccs, pálinka, édesség, böllér, barokk, „böllérbarokk” fesztiválok sorjáznak. Van már uszodánk, a szivárvány színeiben pompázó oszlop átfűzve rajta a fényesre vikszolt öt karika, mint egy profán piercingelt fallosz emlékműve. Mivel Győr az egyik leggazdagabb magyar város, bőven telik nem csak bóvli quaestor-kötvényekre, hanem luxusberuházásokra is közpénzből, mert azért az mindenkinek nyilvánvaló kell legyen, hogy az élsport-beruházások ebbe a kategóriába esnek.

Tavaly előtt fogadta el a városi közgyűlés a Püspökerdő területére létesítendő szálloda fejlesztési területének kialakítását, a leendő nagyszabású objektum macskaugrásra van csak az olimpiai fejlesztésektől, és Pinnyédnek új hídja is épült: nyolc méteres fesztávval íveli át a kanálissá vedlett egykori Rábca-ligetet.

Az EYOF néhány versenyszámból áll csupán, alig pár napig tart, és valahogy széles e világban Győrön kívül senki nem szerette volna megrendezni. A győri beruházás viszont állami ígérettel, városi közpénzből épül, külön a város által erre a célra létrehívott cég által. A helyi néplapból kiderül, hatalmas építkezés veszi most kezdetét a beruházásba szuszakolt volt Dózsa pályán. A legkülönfélébb pályák, csarnokok létesülnek arra a nagyjából egy hétre, mely alatt a világifjúsági sporttalálkozó résztvevői használatba veszik.

De mi lesz aztán?

Ki, vagy kik lesznek majd a közpénzből épült óriás objektumok hasznosítói? Mi lesz a giga-mega sportobjektumok sorsa? Ki, vagy kik lesznek a fenntartók, azonosak lesznek-e a hasznosítókkal? Ki fizeti majd a közmű díjakat, a karbantartási kötelezettséget? Mennyibe kerül ez a fejlesztés és járulékos beruházásai ténylegesen a győrieknek? Mennyire terheli majd a jövőben mindez a győri kasszát? Minek, kinek, kiknek épül a Dózsa pálya helyén például annyi teniszpálya? Van-e összefüggés a 14-es főútra kivezetett, az Új Bácsai útba bekötött út és a sportrendezvény szálláshelyei között? Milyen halaszthatatlan műszaki szükségszerűség indokolja Újváros és Sziget közepébe 1-es főút forgalmának beterelését? A mai napig a győri városvezetés részéről tisztázatlan Quaestor ügy kapcsán érdemes elgondolkodni az ETO stadion és objektumainak hasznosításán, ami nem kevés sportfelület, minek Újvárosba is újakat építeni, pláne minek a stadion szomszédságába, a jégpálya melletti füves területre még egy focipálya és még két kézilabda-pályát építeni? Ott van az új aréna, az egyetemi csarnok és most lesz kész a kosárlabda csarnok is. Hát ezek fényében feltétlen muszáj ekkora sportobjektumot újként létrehozni arra ez egy hétre? Van-e bármilyen összefüggés a tervbe vett szálloda helyszíne és az élsport beruházás között, vagy csak véletlenül esnek egymás tőszomszédságába? Van-e személyi azonosság, esetleg átfedés a Dózsa-pálya óriás élsportberuházói és a szálloda ide álmodói között?

Szeretnénk győriként választ is kapni a feltett kérdéseinkre, mert ha nem, akkor Lázár János fogja feltenni ezeket a kérdéseket a diszkrét homályban közpénzt költő fejlesztővezérnek, és az lesz annyira kellemetlen, mint az, amikor arra utalgatott, hogy a győri vezetés talán nem csak államkötvényeket vett a Quaestoron keresztül.

A város tehát egyedüli pályázóként indulva megnyeri az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak rendezési jogát. Az eddig is már több mint 3 milliárd forintos beruházáshoz némi állami támogatást is nyer, kiszemelik az állítólag Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó volt Dózsa-pálya helyét Újváros és Sziget között. Megépül egy út Pinnyéd felé, a szokásos körforgalommal és nyolcméteres fesztávú híddal, mely nem Pinnyéd közepére, hanem annak szélére vezet, ahonnan a városrész a régi úton, vagy a töltés tetején közelíthető csak meg. Tegyük hozzá, Pinnyéd a legkisebb győri városrész, forgalmi növekménye ilyen beruházást nem indokol. Eközben minden zokszó nélkül elfogadják a püspökerdei szálloda helyének kijelölését, a Bercsényi-liget végére elkészül az uszoda.

Egy kicsit gyors a tempó.

Olyan gyors, hogy magyarázatra szorul.

Nem csak Győrben, szerintünk még Bakuban is!

Tags: