Zsolimpia 2017

A Bercsényi-ligetben, az egykori Dózsa-pálya helyén valami igen nagy épül, már így félig kész állapotában is elrettentő méretű – mint egy gólem. Nemrég írt arról a Kisalföld, hogy sietni is kell vele, hiszen alig egy év múlva kezdődik a pár napos „zsolimpia” – ahogy Győrben manapság az EYOF-ot becézik. Erről tanúskodik a Megyeház téren álldogáló kopasztott műanyag csirke is, gnóm feje-teste mellett egy ketyegő időzítő szerkezettel. A két sárga lábon álló kancsal baromfi visszaszámlálója figyelmezteti az arra tévedőket, hogy közeleg a város „legszentebb pillanata”. Bizony, nagy kiváltság ez, hiszen meglévő fonnyadt babérjai mellé újakat arathat majd az, aki gigászi küzdelemben…

Tovább olvasom

Építész gondolatok – Győr zöldfelületei

A kiválasztott kertészek, szakértők és a főépítész szemlélete Győr zöldfelületeivel, parkjaival, ligeteivel – általában a város természeti környezetével, annak védelmével kapcsolatban kialakított koncepciója sajátos, és ami a legfontosabb: hibás. A Győrben zajló beruházások közös jellemzője, hogy kivétel nélkül fakivágásokkal kezdődik, látszólag ez alapkövetelmény. Mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy „majd ültetünk helyette”. Az a lehetőség, hogy a kivágás helyett – némi munkát belefektetve – úgy döntsenek, hogy az élő természetet megtartva gondolják át a koncepciót, úgy tűnik, szóba sem kerül. Ennek a szemléletnek mintegy védjegyévé vált a Hős Fa elpusztítása. Holott előttük volt a példa, Lőrincz József munkája, az Ifiház. De…

Tovább olvasom

Adyvárosi parkolási gondok – és a megoldás

2014-ben szellőztette meg a győri önkormányzat, hogy úgynevezett parkolólemezeket akar építeni a Kodály Zoltán utcában a Kuopio-park helyén, illetve a kórház mellett, a Vasvári Pál utca és a Szent Imre út kereszteződése mellett. Az egyik helyen (Kuopio-park) ez közel 160, a másikon (a kórháznál) pedig a jelenlegiekkel együtt mintegy 300 parkolóhelyet jelentene pluszban – állításuk szerint. A lakótelepeink közül Adyváros az egyik legrégebbi, ahol valóban komoly problémát jelent a parkolás, a megoldás viszont egyelőre késik, holott már a bejelentéskor is késő volt, s azóta eltelt majdnem két év! Idén májusban a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezett műhelybeszélgetést az adyvárosi parkolólemezekről, ami…

Tovább olvasom

Innovációs zsákutca

A K2-ben jelent meg egy írás a fejlesztésnek nevezett, jelenleg városunkban zajló építkezések állapotáról, mely naiv karaktere ellenére számunkra – szakértők számára – igencsak beszédes volt.  Az egykori kádergyerekek nagyon jól ismerik a propagandaszövegek szerkesztési metódusait, de arról hajlamosak elfeledkezni, hogy mi meg kortársaik lévén tudunk a sorok között olvasni. Nem örömünkben – kényszerűségből, de ki tudjuk szűrni az elrejtett (i)gazságot. Amikor ezek elődei  ültek a bársonyszékben, a cenzor láttamozása nélkül nem jelenhetett meg sajtótermék, ma ezek a „baráti jó tanács” és az egzisztenciális megsemmisülés burkolt célzatával operálnak, vagy éppen feljelentgetnek (hiába, na: a feljelentgetés ősi magyar szokás) hiszen egy…

Tovább olvasom

Kicsit Harlem, kicsit Manhattan…

Az ismert dalszöveg-részlet óta immár majdnem harminc év telt el, de úgy látszik, egyeseknek ez is kevés volt. Az első győri Manhattant, leánykori nevén a Kun Béla 1 lakótelepet, asszonynevén Marcalváros 1-et, a tréfás kedvű városháziak nevezték el így, a másodiknál már nem volt meg ez a jókedv. Ma meg már ki bírná őszinte jókedvvel a város különböző pontjain hirtelen kitüremkedő keléseket elnevezni Manhattannek, mikor azok valójában inkább Harlemek? A Nemzeti Színházunk mögött tornyosuló mini Harlem volt az első, ami nem homogén elemként került felépítésre, hanem bele a Belváros kellős közepébe, az éppen regnáló hatalom szellemének mélységeit reprezentálva. Ellentmondást nem…

Tovább olvasom