Cserebogár, sárga cserebogár

Akár Bethlen István, e nagyszerű magyar államférfi is húzathatta volna a cigánnyal ezt a nótát, talán meg is tette borús, országmentő gondoktól terhelt éjeken. Bethlen egymaga gránit sziklája volt a magyar megmaradásnak, életében, halálában, de főleg cselekedeteiben. Valóban ő volt a legény a gáton, amikor a nemzet agóniából kellett, hogy gyógyultan álljon talpra, amikor egyszerűen a Haza megmaradása volt a tét, és ezen lélekölő időkben csak ellen drukkereink voltak. Be kellett bizonyítanunk, hogy fel tudunk állni, emberebbek vagyunk, mint azt bíráink gondolták, és nyomorú egyedüllétünk ellenére, oly sok gáncs között a térdelésből felálltunk. De nem csak felálltunk, hanem minden emberi számítást meghazudtolva gyarapodtunk is. Bethlen István méltónak bizonyult dicső elődeihez, mert a lehetetlent oldotta meg, és mi keresztények tudjuk, hogy az ilyen férfin Isten ujja van.

Viszont meglepődtünk, hogy Győrben egyik pillanatról a másikra szobrot kapott, bevalljuk nemcsak meglepődtünk, de őszinte csodálattal adózunk azon bátor embereknek, akik mindezt kezdeményezték. Igaz a meglepetés nem mindig aratja azt a sikert, vagy elvárt megelégedést,melyet neki a titokban elképzelői, a beszavazottak szántak.   

Tudomásunk szerint – temérdek korabeli dokumentumot áttanulmányozva – Bethlen Istvánnak Győrrel semmiféle kapcsolata nem volt, sem gazdasági, sem politikai, sem szellemi, sem kulturális. Egyszerűen vagy kutatóink nem találják a kapcsot, vagy nem létezik. Szerintünk ez utóbbi az igaz, akkor miért ez a hirtelen, minden előzmény nélküli  szobor avatás a Rát M. téren? Jó, persze tudjuk a tisztes hagyományt, hogy jóformán egy hírességnek emlékül szánt győri szobor sincs a róla elnevezett közterületen, de miért pont szegény Bethlen legyen a kivétel? A Kossuth „szobor” a történelmileg Kis piac nevű területen fekszik, a Petőfi szobor az Eötvös parkban, Kisfaludy a Bécsi kapu téren, Szent István e tér tövében, de hosszan lehetne sorolni a baklövéseket. Erre már a kitervelők is vigyáztak és gyorsan jóváhagyatták szavazógépükkel az új Bethlen teret. Rát Mátyás – nem Ráth – emlékoszlopát kipaterolták hamar a térről és beszuszakolták a körforgalom egyik gyalogos, biciklis ága mellé. Valami gyönyörű lett. Íme, a lokálpatriotizmus halála, persze Pálffy és Schwarzenberg generálisok szobrának a gané dombra helyezése után (Európa Kulturális Fővárosa) itt már csodálkozni nem lehet.

Így kell tehát megbecsülni Rát Mátyást, de ide idézzük a tudományt:

Az első Magyar Hírmondó

Az első magyar nyelvű hírlapként 1780. január 1-én, szombaton jelent meg Pozsonyban. Alapítója Rát Mátyás evangélikus lelkész volt. A hírlap Patzkó Ferenc Ágoston nyomdájában készült

Ez volt az első magyarul szerkesztett újság, amelyben a napi eseményeken kívül tudományos, különösen statisztikai és gazdasági jellegű cikkek is megjelentek. Hetenként kétszer, kis nyolcrét alakban és fél íves számokban jelent meg, amelyeket „Leveleknek” nevezett a szerkesztő. Éves előfizetési díja helyben 3 forint, vidéken 4 forint volt. A lap közölte többek között Gyarmathi Sámuel írásait.

Amikor Rát Mátyást 1782 végén győri evangélikus lelkésznek megválasztották, a szerkesztést Barczafalvi Szabó Dávidnak adta át. Rajta kívül 1783 elején még alistáli Máttyus Péter is a lap szerkesztője volt. A lapot 1783. december közepétől 1784. május 1-ig Révai Miklós szerkesztette. 1784-ben barcafalvi Szabó Dávid és esztelneki Szacsvay Sándor voltak még a szerkesztők. 1785-ben Szacsvay Sándor, 1786-ban barcafalvi Szabó Dávid, 1787-ben Ungi Pál, 1788-ban Szabó Márton szerkesztették. Ekkor a 87. Levéllel a Magyar Hírmondó megszűnt. Melléklapja volt 1787-1788-ban a Pozsonyi Magyar Múzsa, szépirodalmi tartalommal. Előfizetőinek száma 1780-ban 318, míg 1784-ben 200 volt. Az első három évfolyamból 3 példány Madridba, 5 Franciaországba és több példány a hollandiai egyetemekre járt.

No mindegy, ha már szegény Rát Mátyás így járt, legalább egy győri kötődésű miniszterelnöknek Kuhen-Héderváry Károlynak lehetett volna itt szobrot avatni.

Végül nézzük a planaire-t ha már a milieu-t és a moment-t vizsgáltuk. Ugyanis ezek a művészi alkotás létrejöttének körülményei mióta világ a világ.

A terület a Kossuth utca csonka-bonka belekanyarítása és a Péterffy S. utca keresztezésében, háromszögű spiccben helyezkedik el, erős és végletekig meghatározó térelemmel, a zsinagógával. A kellemetlen ívesre szorított háromszögű térség egyensúlyát a győri biciklitársulat „GyőrBike” minden esztétikát nélkülöző kerékpár egyen tárolója bontja, alázza térséggé. Erre települ az üveges autóbusz megálló doboza, melynek zsinagóga előtti terében felsejlik a szennyvíz átemelő armatúrát elfedő földszintes lapos tetős „építmény”.  A területet részben kivágott, részben átszabott fák koszorúzzák. Kifejezetten előnytelen „térképző” elemek ad-hoc és önmagában megfogalmazva is hervasztó látvány egyvelege alkotja az ünnepi hátteret, melynek térkénti megsemmisítője maga, az amúgy önmagában impozáns zsinagóga épülete. Nem azért, mert architektúrája bármely kívánnivalót is hagyna, hanem mert önmagában is elégséges a térformálásra és gondolat ébresztésre. Nem hiányol, de nem is bír el konkurenciát.

Ha eltekintünk a teresedést térré formálni áhító kis elemes beton felületektől és értelmetlenül, minden közeledési kapcsolatot nélkülöző gyalogos utakról, akkora szobor elhelyezés kapcsán megállapíthatjuk, hogy sikerült egykori miniszterelnökünk alakját egy meditáló járókelőéhez hasonítani. Mely ráadásképp hátulról – nem felejtve sem a Péterffy, sem a Kossuth utca kijelölt haladási irányát – a legfőbb látószögekből egy kitin páncélos cserbogárhoz hasonlítható. Minden odalátogató tudja, hogy gyalogszerrel csak igen korlátozott szögből és területről élvezhető a szobrászati alkotás. Érthetetlen, ha már miniszterelnökről van szó, vele egy nagy magyar gondolkodóról (az alkotás maga is ezt formázza) miért nem került Bethlen István szobra az amúgy is teresedéssel kiépített, padokkal szegélyezett területi pszeudó központba, esetleg szellemi nagyságára utalva megfelelő méretű posztamensre állítva? Ráadásul a teresedés (esetünkben az alultervezettség miatt a tér szó használata nem releváns) elnevezője a Magyar Keresztény Kurzus megalapítója szobrának hátteréül a zsinagógát adta. Nem tudható, e cseledet szellemi hátterét a cinizmus, vagy az ismeretek hiánya adhatta, de ez már így sikerült. E szempontból is jobb lett volna  Kuhen-Héderváry Károly, de minden helyi hagyományt és kötődést mellőznünk kell, mert ma ez a trend.

Összefoglalva tehát, Rát Mátyás emlékét és a győri lokálpatriotizmus gondolatát ismét sikerült beszántani. Egy Győrhöz semmiféle módon nem kapcsolható, egyebekben nagybecsű miniszterelnöknek sikerült elhelyezése és mérete okán lépték tévesztett, leginkább csak hátulról látható cserebogár páncélt idéző szobrot állítani, és sikerült a terület kényes geometriai és főleg szellemi egyensúlyát megbontani. Mindezt úgy, hogy az amúgy realista alkotást posztamens és valós háttér hiányában elnyelte maga a térség. Csak remélhető, hogy fentiek ismeretében nem egy esetleg máshol avatandó, de ott nem igazán kellő, raktár alkotást sikerült ismét ide „migrálni”. Sebaj a kulturális főváros cím így is, úgy is meg lesz, csak az aranyozás reped egy kicsit majd az újabb plecsnin…

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?