“Design” kontra “Gyakorlat” – 1. felvonás

A Dunakapu tér 21. századi kiadását immáron több mint 4 éve élvezhetjük. Történt ugyanis, hogy 2014-ben Győrbe “importált” építészek munkája nyomán újra birtokba vehette a teret a nagyközönség, mely – akár Mátyás király meséjében – hasonlít is a kiadott látványtervekre, meg nem is.

Ebben az írásban tanulságképpen szeretnénk közölni, illetve mutatni pár megkérdőjelezhetetlen tényt arról, milyen az, amikor a jövő hirtelen felépül valahol és nem ismer alázatot. A cikk címe lehetett volna „Baklövések”, vagy akár Baki-parádé is, de – mint majd később láthatják – sajnos nem csak az elgondolással, hanem a jövő városában élő „Fejlődő polgárság”-gal is kapcsolatban is akadnak sajnos kivetnivalók.

Lőtt-e itt bakot valaki? A Tervező? A Beruházó? Esetleg a Kivitelező? Vajon a műből miért lett az, aminek látszik?
Érdemes összevetni a megvalósult állapotokkal… Mikor tanuljuk meg végre, hogy a látványtervek elfogadásával csínján kell bánni?

1. A formák. Karinthyt idézve:

Ami jól hangzik, az igaz.

Ez a 21. századi Győrre adaptálva valahogy szólhatna úgy is: “Ami extravagáns, az fejlődés.” Az évszázad eleji aktuális trendet teljes mértékben lekövetve alkotott designt a Tervező. Vegyük csak ezt a felhajtott lapfülnek látszó képződményt.

Mi is a gond ezzel? Talán mondhatnánk; semmi, de ha alaposabban szemügyre vesszük, valahogy mégsem áll össze a kép. (Mintha Magyarországon és azon belül is különösen Győrben nagyon rosszul utánoznánk a nyugat rég letűnt “nagy” dobásait.) Az elgondolás önmagában rendben van, hogy egy irkabeli szamárfület formáz a gépjármű lehajtó, de ezen húzáshoz nem ártana nagyobb tér a lejáró körül, hogy legalább annak látsszon aminek kigondolták; ebben a szituációban a forma nem tud érvényesülni. Ami viszont a totális képzetrombolást elősegíti, az pedig az, hogy utólag kihelyeztek 3, majd később még 2 sor „szárítókötelet” – nyilván mindenki érti az okait. Ezzel azonban a design-t kivégezték, megölték! Olyan, mintha vennénk egy szép alkalmi ruhát, majd elmennénk benne félmaratont futni. Design – Gyakorlat 0:1

A következő, a trendi és kötelezően beépítendő elem: a rozsdahatású burkolat. (Ezt idehaza a leglátványosabban talán a többször is átadott Várkert Bazáron ugyancsak láthatjuk.) Több fotón is látszik ennek a burkolatnak az állapota, illetve a réseken át kiszivárgó ismeretlen eredetű szurrogátum. Ismét megállapíthatjuk, hogy ez a megoldás ebben a formában nem szép, de legalább haszontalan. Design – Gyakorlat 0:2

Visszatérve a szárítóköteles megoldásra: persze lóg is a „felmászni tilos” tábla, biztos ami biztos. Emberek, most komolyan, anélkül, hogy gúnyolódni akarnánk… Felteszünk egy költői kérdést: gondolta valaha bárki a forma létrejötte előtt, hogy ide bizony különböző korú, célú, szándékú, értelmű emberek majd fel akarnak mászni? Merjük feltételezni: igen. De akkor nem kellett volna esetleg a koncepciót újragondolni? Így most van egy meggyilkolt, ámbár menőnek szánt építészeti design-elemünk, via-ferrataval megspékelve.

Így lett a királylányból a múzsa csókja által béka.

(Hamarosan folytatjuk a mű elemzését…)

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?