Ismét a Csángóknál járt az Arrabona Városvédő Egyesület

     2017. év augusztus 31. és szeptember 3. között a rendkívül sikeres adománygyűjtés után látogatást tett Moldvában az Arrabona Városvédő Egyesület küldöttsége. Úticélunk most Forrófalva, egy a megyeszékhely, Bákó melletti csángó magyarok által lakott település volt. Ide vittük a magyar anyanyelvi oktatást elősegítő adományt, melyet lelkes győri polgárok és nagybecsű itteni cégek adtak számunkra. Sokan adtak könyvet, közte számos mesekönyvet, olvasókönyvet, füzetet, írószert és sok hasznos holmit, mely igen nagy segítségére válik a magyar anyanyelvi oktatásnak. Minden jószívű adakozónak köszönetünket fejezzük ki, biztosak lehetnek benne, hogy jó ügyet segítettek.

     Forrófalván a híres helybéli hagyományőrző Antal-Vajda János és kedves felesége fogadta a küldöttséget, és vette át az adományt, melynek értéke bőven haladta meg a félmillió forintot. Antal-Vajda János 1992. óta foglalkozik hagyományőrzéssel és magyar nyelvtanítással. Ma is több mint két tucat itteni magyar gyermek követi a nagyszerű példát őrzik, és igencsak aktívan ápolják az újraélesztett magyar népszokásokat. Műsorokat is gyakran adnak az ország sok pontján. A magyar nyelv tanulásának, így a magyar identitás megőrzésének egyre több lelkes felnőtt híve akad, ma is sokan tanulják újra ősi nyelvünket, és veszik fel büszkén a magyar állampolgárságot. Mindezeken túl sikerült elérni – és ez nagy szó, ismerve az itteni viszonyokat -, hogy az általános iskolában is tanulható lett a magyar nyelv, rendes nyelvi óra keretében. Ebben Antal-Vajda Jánosnak igen nagy szerepe van, melyet ezúttal és újra megköszönünk neki. Kívánjuk, hogy áldásos munkáját a Jóisten segítse, adjon neki erőt, kitartást és minél több lelkes és tettre kész követőt.

     Úgyhogy kedves Adakozók, most is a legjobb helyre jutott el az adományuk. Mi magunk újfent igazolva látjuk állításunkat, miszerint fogyó nemzetünk számára mégiscsak van remény. Sőt nemcsak remény, hanem van megújulás is, mely nagyszerű folyamat tanúi, de egyben előmozdítói is lehetünk. Természetes, hogy a magyar megmaradás önmagától nem következik be, mert azt akár egy kényes, de rendkívül értékes virágot óvni, gondozni, ápolni kell. Mégpedig tenni ezt szent akarattal, kitartással, szorgalommal, nem csüggedve még akkor sem, ha a magyar élet virága nem akkor és nem úgy nyílik majd ki, mint ahogyan mi azt elképzeltük, kiszámítottuk. A legfontosabb dolog pedig a felismerés, hogy segíteni muszáj, hogy értővé és adakozóvá kell válnunk, mert ha mi nem adunk, ki adjon, ki gyűjtsön, ki vigyen? A felismerést pedig a cselekvésnek kell követnie, mert itt igenis valódi és igen nagy horderejű nemzeti ügyről van szó.

     Ha csak a számosságot, egyebet nem is tekintünk, több-százezer, félmilliónál is több magyarról van szó. Sőt, lehet, hogy ez a szám még kevés is. De a valóságot, hogy ezen magyarok lassan elolvadnak az idegen népek gyűrűjében, hogy közülük sokan már nyelvünket sem beszélik, már kínosabb emlegetni. A cselekvést meg kell még előzze az a szilárd hit, hogyha valakit a Jóisten magyarnak teremtett, az meg is maradhasson szülőföldjén annak. Mert a rendszerváltás óta igazán sok példáját láttuk annak, hogy ide menekülvén külhoni magyarjaink, hogyan ébrednek jó magyar tudatra, jó magyar életkedvre és derűre. De mindez jól tudjuk nem lehet és nem is szabad, hogy cél legyen, mert ezen magyarjaink közül sajnos többet csábított és sodort örvényébe a nyugat talmi ragyogása, mint késztetett itt maradásra, vagy megerősödve szülőföldjére térésre e szörny korszak.

     Gondoljuk el, hogy mennyivel ékesebb, színesebb, szebb volna ez a szegény Kárpát Haza, ha véreink szülőföldjüket erősíthetnék, ha ott nyílna a magyar virág, ahova azt Isten szánta. Mert e nélkül ez nem Haza, hanem csak egy hely, olyan hely, melyről szökni kell, menekülni kell és a neve börtön. Ahol az ottmaradás a szegénységet, a megaláztatást, a megnyomorítást jelenti, és az elmenetel a jobb élet reményével kecsegtet. De mindez tudjuk nem szabad, hogy így legyen: „Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7,13-14)

     Láttuk, tapasztaltuk és hisszük, hogy Forrófalván a keskeny és rögös utat járják, de ez az út az életre visz.

Hozzászólások