Skip to content

Közlekedési gondolatok – Bízni muszáj, de a java még hátra van

     Az eddigiekből nyilvánvaló, hogyan, miféle ötletelés és évtizedes agytorna vezetett a „nyugati tengelynek” nevezett szelőút létrejöttéhez. Tudjuk immár az útépítés valós és virtuális mozgatórugóit, melyeknek java teljességgel mentes az urbanisztikától, a közlekedés-tudománytól, de akár a ma népszerű szótól; a városfejlesztéstől is. Látjuk és tapasztaljuk, hogy ez az út a nap több szakaszában nem képes ellátni forgalomelvezető feladatát, dugók sora, és a dugókban veszteglők tömege mindezeket saját bőrén tapasztalja. De mi ennek a tengeri kígyónak a jövője?

     Az a fejvesztett közlekedési elképzelés – ha ugyan egyáltalán ez az -, hogy a belvárost a folyóval párhuzamosan kell kerülgetni és kiöregedett (Petőfi híd), vagy a szándékosan kigyöngített (Jedlik híd) hidakra kell támaszkodni, gyengécske próbálkozás. Sőt, kifejezetten városfejlesztési akadály, mert új híd építésére, és ezzel a helyzet rendezésére mód és remény sincs. Újra önmagunkat ismételve a nyugati tengelyre tervezett forgalom még nem érte el intenzitásának teljességét. Most, hogy a baljóslatú „szökőút” átgyorsító műve is elkészül a Szövetség utca és 14-es főközlekedési út között, a forgalom eddig innen józan megfontolásból távol maradó része jelentős inspirációt kap a tengely használatára. Vélhetően a korai öröm extázisa akkor fog gyönyörben kiteljesedni, amikor a megtévedt autós beszabadul a gyalogos és kerékpáros forgalom által szinte átjárhatatlanná tett egyetemi körforgalmi és gyalogátkelő dzsungelbe.

Már nem sok hiányzik, hogy az átjárás létrejöjjön

     Ezzel az út tengelyesedése még nem ért véget, hiszen Rákosi elvtárs egykori álma még nincs teljesen kiélve, hiszen hiányzik a Bécsi úti (1-es főúti) kapcsolat. Ismerve korunk autós szokásait, nem szükséges túl nagy képzelőerő ahhoz, hogyan teszi ez a forgalmi lehetőség – mármint a Szent István út kikerülhetősége végképp, és visszavonhatatlanul átjáró házzá Újvárost, Szigetet és Révfalut. A belső befogadó utak és főképp csomópontjaik – vele a szivárványos Jedlik híd erősen megkérdőjelezhető forgalmi áteresztő képessége – könnyen feltelíti majd a tengelyt, melyet aztán amúgy sem forgalom elvezető, hanem forgalom bevezető tulajdonságáról fog megismerni használó és ott lakni, élni próbáló egyaránt. Mert a látszat azt diktálja, mi sem könnyebb, gyorsan lehajtok az 1-es útról a Mákos dűlőben és máris Bácsán, vagy a Szigetközben, esetleg a határon vagyok. Mi hozzáértők tudjuk, hogy mindez nem így lesz, az út naiv használói pedig majd használat közben jönnek minderre rá. De mivel az inspiráció az 1-es úttal való összeköttetés által mindig is munkálni fog, így úgy jönnek majd az autósok, mint dögre a legyek.

A létesülő sportkomplexum (Nem, ez nem az Ipari Park) – fotó: www.gyor2017.hu

     A helyzet fokozódása, mindezen által még mindig nem ért véget, hiszen a győri világifjúsági találkozó létesítményei is erre a tengelyre lettek felfűzve. (A kedves olvasó most ne arra a néhány napra gondoljon, amely béna csirkévé varázsolja majd ezt a lakott helyet, mert az ilyen sport-célú ifjúsági találkozókkal ez vele jár.) Végül is a szavazáson részt vevő néhány ezer igenlő választó nevében egy személyben ez is el lett döntve. Különben is a sport ma, mint egykor az ötvenes években státusszimbólum, nevében és nevével jótékonyan takarva, közpénzből és felelősség nélkül oly sok minden elkövethető. Közlekedési szempontból a sport gólem a Bercsényi ligetben csak terhelő elem. Terhelő, mert hatékonyan és rentábilisan működtetni az világifjúsági találkozó után is szükséges, méreteit, kapacitását tekintve ez pedig nem csekélység. Egyszóval: a tengely esetében a sport is rácsimpaszkodik a vékonyka belecskére, melyen keresztül lesz majd nap mint nap innen is a be és kiürülés.

Az olipiai falu (Nem, nem egy pl. marcalvárosi beruházás) – fotó: www.otpbank.hu

     Ugyanez a hatás az olimpiai falunak nevezett Simor téri óriásház, és ma még meg nem épült folytatása esetében is. Ugyan hangzatosan kinyilatkoztatták az állampolgároknak – mi győriek ugyanis így neveztetünk -, hogy minden a legnagyobb rendben, mert a Bercsényi ligetben és a telken belül is elég a parkoló. Igen ám, de a parkolókat is meg kell közelíteni, onnan az úticél felé, és onnan vissza naponta ki és be kell járni, az úthálózat pedig az lesz akkor is, melyet ma látunk. A sorozat végén még meg kell emlékezni, hogy a nyugati tengely és a királyi átjáró terhelése ezzel még nem ért véget, hiszen a korábbi Manhattan című többrészes sorozat a volt kekszgyár beépítését is taglalta. Ma nem tudjuk még, hogy holnap ott mi történik, egy befektető visszatáncolt, sebaj, állítólag sorban állnak. A cél viszont nem más, mint a hatalmas terület minél intenzívebb, azaz minél nagyobb magánprofitot termelő, és minél kisebb költségű, azaz minél kevesebb infrastrukturális elem megvalósításának kötelmével járó beruházás kell, hogy legyen. Hölgyeim és Uraim, képzeljék a nyugati tengely, az el-, ki- és bevezető köldökzsinór akkor is ugyanaz lesz, melyet ma látni tetszenek.

     Az Egyetem immár várossá vált a városban, Révfaluban egymást érik a soklakásos új házóriások, Szigetben a részletezetteken túl a helyzet ugyanez. A Szigetköz alvóvárossá válásával, a szuburbanizáció kiteljesedésével a bevezető utak egyre terheltebbek, egyre kínosabban és nehezebben használhatók. Ezen a helyzeten a nyugati tengelynek – Rákosi elvtárs álmának – kierőszakolása jelen formájában fikarcnyit sem segít, csak tetézi a bajt. Jelen pillanatban a probléma csak akkor volna képes megoldani önmagát, ha eltűnnének az autók, de erre ne várjunk.

     Cikksorozatunk következő, záró részében a feloldásra teszünk majd néhány kísérletet.

Előzmények: első rész második rész harmadik rész negyedik rész ötödik rész hatodik rész

Hozzászólások