Skip to content

Adyvárosi parkolási gondok – és a megoldás

2016-07-06 - Kisalföld

Az adyvárosi parkolási probléma sokakat érint. A cikk a Kisalföld napilapban jelent meg 2016. július 6-án.

2014-ben szellőztette meg a győri önkormányzat, hogy úgynevezett parkolólemezeket akar építeni a Kodály Zoltán utcában a Kuopio-park helyén, illetve a kórház mellett, a Vasvári Pál utca és a Szent Imre út kereszteződése mellett. Az egyik helyen (Kuopio-park) ez közel 160, a másikon (a kórháznál) pedig a jelenlegiekkel együtt mintegy 300 parkolóhelyet jelentene pluszban – állításuk szerint.

A lakótelepeink közül Adyváros az egyik legrégebbi, ahol valóban komoly problémát jelent a parkolás, a megoldás viszont egyelőre késik, holott már a bejelentéskor is késő volt, s azóta eltelt majdnem két év!

Idén májusban a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezett műhelybeszélgetést az adyvárosi parkolólemezekről, ami egyértelműen jelezte akkor, hogy megoldás egyelőre nincs, illetve nem eldöntött, hogy miként valósuljon meg az elképzelés. A műhelybeszélgetésen világossá vált azonban, hogy győriek véleménye ide vagy oda, az eredeti elképzelések szerint (amit kápráztató látványterveken már két éve bemutattak) alakul minden. Július első napján pedig már dolgoztak is a geodéták, hogy felmérjék a terepet. A tervek egyelőre még nem kerültek nyilvánosságra, a szakmai bizottságok sem látták az anyagot, a háttérben azonban – úgy látszik – beindult a gőzhenger.

Lássuk, miről is van szó.

A Kuopio-parkot nemrég újították meg. Pontosabban a 2014-es parkolólemezes bejelentés előtt pár hónappal ültettek új növényzetet, előtte újították meg a szökőkutat és a sétautakat. Ezért, ha minden a tervek szerint alakul, akkor a milliókba került parkfelújítást szépen ledózerolják, és újabb milliókból majd csinálnak egy álparkot a helyére, ami alatt – vagy mellett – majd lehet parkolni. Vagyis elköltöttek egy csomó közpénzt, és az alatt a három-négy év alatt, amit a kockára nyírt gyertyánok és oszlopos tölgyek ott eltöltöttek, az még a normális megtelepedésre sem volt elég. De ezt már megszokhattuk, annyi pénz van Győrben, hogy szinte minden ötletre telik, ami vezetői fejből pattan ki.

radnóti

A két felső kép Radnóti Ákos alpolgármester oldaláról származik, abból a gyűjteményből, melyben a park megújításával büszkélkedik. Az alsó kép pedig a városvezetés által elképzelt jövő, közel ugyanabból a szögből szerkesztve.

Szóval közpénzből nekünk, győrieknek, csináltak egy parkot, amit közpénzből, miattunk, győriek miatt, most majd eltüntetnek és további közpénzek árán ugyancsak nekünk, győrieknek, parkolókat építenek a helyére – már amennyiben a hírek és a geodéták ebbéli tevékenysége igaz. Csak nekünk hangzik mindez úgy, hogy az önálló gondolkodásra, a saját igényeinek megfogalmazására képtelen győriek sodródnak az árral? Igazából nem az önkormányzat és a városvezetés a bűnös ebben a dologban, hanem mi, győriek, akik azt sem tudjuk, hogy mit akarunk. Az egyik pillanatban több zöldfelületért sírunk, a másikban zavar a reggel csicsergő rigó, meg a közszolgáltató cég fűnyírója. Az egyik pillanatban a lakás bejáratától fél méterre akarunk parkolni, a másikban meg sírunk, hogy nincs elég zöldfelület. Mit is tehetne ilyen esetben egy városvezetés, mint azt, hogy készséggel kiszolgálja ezeket a hóbortokat, miközben ő is jól jár. A győriek meg majd beleszoknak, és soha nem fognak ráébredni, hogy a saját maguk ellenségei, hiszen a döntésképtelenség rosszabb a rossz döntésnél is.

De térjünk vissza a parkolólemezekhez.

A tervek szerint a Kodály Zoltán úton hosszában, a Földes Gábor úttól egészen a Móra iskoláig felemelnék a talajszintet, ami alatt parkolók, felül pedig műpark lenne. Zöldnek zöld, az igaz, de nem egyenértékű (és jogilag nem is számítható annak) azzal, ami most van. Vagyis lényegében csökken a zöldfelület, bár látszatra persze nem.

A kórház melletti terület zöldfelület szempontjából „jobb” helyzetben van, hiszen ott most sincs túl sok, és azoknak nagy részét nem is kell bántani, ha majd egy parkolólemezt építenek oda. A probléma ezzel csupán az, hogy funkcióját tekintve ez a lemez egyértelműen a kórházi és a plázába irányuló forgalmat fogja kielégíteni, a környéken ugyanis nincs akkora igény a plusz parkolókra. A célközönség ugyanis a Tihanyi Árpád úton lakik, akik közül aligha páran fogják vállalni azt a sétát – illetve nem többen, mint most is. Hiszen manapság Győrben még a Belvárosba sem hajlandók az emberek gyalog bemenni, azért kellett kiemelkedő régészeti leleteket bebetonozni és művelődési házakat lebontani, mert oda is kell a parkoló. A kórházhoz tervezett parkolólemezzel, mint építészek csak és kizárólag a plusz parkolóhely létesítésének vonatkozásában értünk egyet. A parkolólemez rendkívül durva megjelenésű, városképet romboló elem. Építészeti teret romboló ereje nagy, téralkotó ereje nincs, így városképileg hatása rendkívül negatív. Ezért javasoljuk helyette az akár több szintes parkolóház építését, hiszen jóval kisebb területre koncentrálja a burkolt felületet és növeli, pótolja a zöldhiányt. A Kodály Zoltán útra tervezett parkolólemezzel azért nem értünk egyet, mert a lakótelep kialakításakor megteremtett zöldfelületet teljesen tönkretenné, és súlyosan sérülne ezáltal az a kényes ökológiai egyensúly, ami eddig még úgy-ahogy biztosította a tiszta levegőt a területen. Másfelől azért sem, mert a régen nem véletlenül gettónak nevezett Adyváros tovább gettósodna, teremtve olyan sötét és rosszul belátható helyeket, ahol a közbiztonság területén újabb problémák megjelenésére lehet számítani.

Ezek után pedig következzen a mi javaslatunk az Adyváros parkolási probléma megoldására.

KodálypEnnek a javaslatnak vannak olyan elemei, amelyek rövid időn belül megvalósíthatók, és vannak hosszú távú, társadalmi átszerveződést és szemléletváltást igénylő elemei is. A mi javaslatunk szerint a Kodály Zoltán úton lévő zöldfelületet békében kell hagyni, folytatni kell a növényzet frissítését, felújítását, gondozását, esetleg gyarapítását, több pad, és szabadtéri pihenőeszköz elhelyezését javasoljuk, semmiképpen sem azt, hogy egy betonlemezre fektetett gyeptéglákkal és betonkaspóba erőltetett mutáns díszcserjékkel váltsák föl. A parkolólemez helyett a mi megoldásunk a parkolóház, melynek helye a jelenlegi nagyon rossz állapotba lévő épülettömb a Földes Gábor út és a volt Verseny (ma TESCO) áruház között, hozzávéve annak jelenlegi parkolóját. Ezen a területen minimális a zöldfelület-veszteség, amely viszont részben pótolható. A parkolóház itt lehet lefelé és felfelé is több szintes, a környezetet figyelembe véve azonban nem javasoljuk, hogy két szintnél magasabb legyen, de lefelé ugyanennyit haladva már négy szintről beszélhetünk, ami jóval nagyobb parkolóhelyet eredményez, mint a parkolólemez. Több funkciót is képes lenne ellátni, mert miközben kiszolgálja a környék lakosságát, biztosítja az áruház ellátottságát is. Megközelítése a Szigethy Attila útról leágaztatott be- és kijárattal, illetve a Földes Gábor úttól ugyanígy megoldható. Gyalogos be- és kijárat a Kodály Zoltán útra mindkét irányba megoldható. Ezzel párhuzamosan tiltani javasoljuk a parkolást a Kodály Zoltán út érintett szakaszán a Szigethy Attila úttól a Földes Gábor útig, hogy a parkolóház be- és kihajtásához ne kelljen új területet igénybe venni. A jelenlegi buszmegálló területe szintén beleesne a felújításba, ott – figyelembe véve, hogy nagy forgalmat bonyolít – több ülőhelyes fedett várakozóhely alakítható ki. Ezen javaslatot a Magyar Urbanisztikai Társaság májusi műhelybeszélgetésén a főépítész is továbbgondolásra érdemesnek tartotta.

TihanyipTovábbi javaslatunk, hogy a Kodály Zoltán útihoz hasonló áldatlan állapot felszámolása céljából a Tihanyi Árpád úton is létesüljön egy parkolóház, mégpedig az alábbiak szerint. A Tihanyi Árpád úton található helyi és helyközi buszmegállóktól a Magyar utca irányába eső terület – mely jelenleg a kórház udvarának számít, és parkolók vannak – kerüljön megnyitásra oly módon, hogy a teljes területen egy kisebb méretű parkolóház létesül. Javaslatunk szerint ez a rész a Magyar utca körforgalomtól egészen a Tihanyi Árpád út 71. számú házzal szembeni területig (a jelenlegi vidéki buszmegállóig) terjedne. Többfunkciós parkolóházról beszélhetünk itt is, hiszen kiszolgálná a kórházat, és a környező lakókat egyaránt. Itt is javasolt a díjfizetés bevezetése, szintén a III. díjövezet tarifái szerint annyi módosítással, hogy itt csak munkanapokon 8.00 és 18.00 között tartjuk indokoltnak, hiszen alapvetően a cél az, hogy a környező panelházak lakóinak biztosítsunk helyet. Ezzel párhuzamosan tiltásra javasoljuk a parkolást a Tihanyi út érintett szakaszának teljes hosszában mindkét oldalon, mely biztosítja a parkolóhoz történő be- is kihajtást új terület igénybevétele nélkül, illetve a közlekedés biztonsága szempontjából több gyalogos átkelőhelyet javasolunk kialakítani, legalább az útra merőleges paneltömbök csatlakozó útjainak vonalában. A helyi és helyközi autóbuszváró szintén felújításra kerülne, és a Kodály Zoltán útihoz hasonló – attól esetenként nagyobb – kihasználtsághoz igazodó fedett, padokkal ellátott várakozóhelyek kialakítását is javasoljuk. Ezen javaslat eredeti (a kórház területének bevonása parkolás céljára) formája is elnyerte a műhelybeszélgetés résztvevőinek tetszését.

VasváripA kórház mellé, a Vasvári Pál útra tervezett parkolólemez helyett szintén parkolóházat kell építeni (a hely adottságaitól függően egy vagy két szint lefelé, és két, maximum három szint felfelé), és annak használatát fizetőssé tenni, ugyanakkor megtiltani a parkolást a környező utcák egyes szakaszain (a Szent Imre úton a Vasvári Pál utcától a Magyar utcáig, az Erzsébet park felé eső oldalon, kivéve természetesen a taxi-állomást). A kórház területén jelenleg érvényben lévő indokolatlanul magas parkolási díjjal szemben itt elegendőnek tartjuk a III. díjövezet tarifáit, vagyis a 100 forintot óránként azzal a könnyítéssel, hogy a kórházba illetve a szakambulanciára rövid ügyeket intézni szándékozóknak kedvezve az első egy óra ingyenes lenne. Úgy gondoljuk, hogy ez a megoldás nyit mind a lakosság, mind pedig az önkormányzat felé, hiszen egyrészről megszünteti a jelenlegi áldatlan állapotokat a Szent Imre út érintett szakaszán, másfelől pedig biztosítja a parkolóház fenntartásához szükséges bevételek egy részét.

Meglátásunk szerint a fent nagy vonalakban vázolt javaslatok olyan innovatív megoldást jelentenek, mely szinte az összes érintett fél nagy megelégedésére szolgál. Valódi fejlesztési javaslatokról beszélünk, reagálva a társadalmi igényekre, ugyanakkor szem előtt tartja az önkormányzat és a gazdasági élet szereplőinek érdekeit is. A műhelybeszélgetésen elhangzott vélemények szerint a parkolólemezek esetében egy beállóhely bekerülési költsége kb. 1 millió forint, ugyanez parkolóház esetén kb. 3 millió forint (a mi álláspontunk szerint ennek maximum a fele), mélygarázs esetében – a Dunakapu téri fiaskóból kiindulva – akár 10 millió forint is lehet. Ezeket a költségeket közpénzből kell fedezni, ami közvetve érinti a győrieket is. Ugyanakkor a parkolóhelyek biztosítása nem történhet a zöldfelület kárára, hiszen az a győriek életminőségének rovására megy. A hosszú távon ható társadalmi szemléletváltásnak pedig ez a lényege: igyekeznie kell a magyar társadalomnak – és a győrieknek is – felismerni, hogy saját egészsége érdekében a gépkocsi használatot kizárólag a legindokoltabb esetben alkalmazza, sokkal inkább előnyben kell részesíteni a tömegközlekedést (amelynek minőségi javítása az önkormányzat feladata és érdeke), vagy a kerékpáros (a city-bike rendszer kezdeti lépései bíztatóak), illetve a gyalogos közlekedést.

Végül nem esett még szó Adyváros harmadik problémás területéről, az Ifjúság körút és környékéről, mely egyrészt az útburkolata, másrészt pedig ugyancsak a parkolóhely-ellátottsága okán szintén az utolsókat rúgja. A kisebb méretű parkolóház itt is kézenfekvő megoldásnak látszik, azonban be kell látnunk, hogy ebben az esetben a zöldfelület súlyos károkat szenvedne, éppen ezért fontos, hogy alaposan megvizsgáljuk az egyensúly helyreállításának lehetőségeit.

Hozzászólások