Kicsit sem Manhattan – de annak akarják

Amikor az ember egyetemre jár, tanul urbanisztikát, sajnálatos ugyanakkor, hogy a tudományterület specializációjával párhuzamosan veszít gyakorlati használhatóságából. Mindez azon egyetemet végzett, a gyakorlatban is működő szakemberek hibája, akik hajlamosak elfelejteni az intézmény kapuján kilépve az ott elsajátított ismereteket. Ezért van az, hogy a fejlesztéseknek mondott, de valójában kizárólag üzleti hasznot termelő beruházások jöhetnek létre, az úgynevezett fejlesztők, a pénzemberek nem tekintenek másra, csak az általuk meghatározott idő alatt megtermelt minél nagyobb profitra.

A befektetők a legritkább esetben tanultak urbanisztikát, a velük közreműködő szervilis szakemberek ellenben igen, és a szakmának néha muszáj nemet is mondani, ezzel terelve a befektetési kedvet a megfelelő – szakmailag is elfogadható – irányba. A befektetni szándékozó tőkés meggyőződése, hogy ha a pénzszerzéshez ért, mindenhez ért. Ám ahogy a megvalósult beruházásokból egyértelműen kitűnik, ez messze nem így van, és szinte mindig torzszülöttet hoznak napvilágra – mert nincs független és nemet mondani, megálljt parancsolni képes szakma. Megélhetési szakma van, ha valaki nemet mond, majd megcsinálja más. Akinek más véleménye van, mint a regnáló politikai vezetőnek, az rögtön kegyvesztett lesz. Ha ellenvéleményének hangot is ad – sértett huhogó.

Nemrég jelent meg a Kisalföldben az egykori kekszgyár területének beépítéséről szóló hír a főépítész tálalásában. Az oda tervezett, lazának feltüntetett, a toronyházak extrém erős beépítési mutatóit tekintve igencsak nagy laksűrűség nem hazudtolja meg kitalálóit. Elég csak a beépíthető szintek számát, a gyengécske zöldfelületi mutatót tekinteni, máris közel járunk az alacsonyabb szintű épülettel történő, de akár száz százalékos beépítéshez. Mégis a legpikánsabb része az elsőrendű árvízvédelmi töltés megbolygatása pusztán a parkolószám növelése miatt, amit bizonyára a város érdekére hivatkozva közpénzből fognak megvalósítani – sarkítva a dolgot ez azt jelenti, hogy a biztonságot feláldozzák a populizmus érdekében.

kekszgyar

Az “emblematikus” épület

A főépítész az említett cikkben a volt kekszgyár emblematikus épületének nevezi az egykori raktárt. Az emblematikusnak jelentős túlzással sem nevezhető ormótlan, egykor trabantkék előre gyártott vázra szerelt betonmonstrumot piedesztálra emelni meglehetősen gyomorforgató húzás még az ő részéről is. Ilyet csak a sérthetetlenségének biztos tudatában, az aktuális politikai hatalom védőernyője alól kikiabáló szerviens állíthat – ez a tőle már jól ismert „nesze nektek” attitűd. Tájékoztatjuk a kedves csinovnyik urat, hogy az egykori kekszgyár valóban emblematikus épületeit már az ő Győrbe importálása előtt elbontották, amikor a gyár és az ottani munkahelyek megmaradásáról egy városunkból a külügyminisztériumig felbukdácsoló ficsúr szájalt egykor a szemközti töltés tetején. Az raktárépületet csak azért hagyták meg, hogy elmondhassák, ilyen magas intenzitású a beépítés, ehhez kell illeszkedni. Magát az ötletet tekintve zseniális húzás volt ez részükről, de a város érdekeit nézve a tőlük megszokott aljasságnál nem több. Hiszen ha a szörnyeteget elbontották volna, semmiféle – még kalandor jogi szempontú, életszerűnek álcázott – indok sem maradt volna az új győri Manhattan létrehozásához. Az eredmény, melynek „szakmai” jóváhagyása itt Győrben egyszerű adminisztratív lépés – „Pistám írd má’ alá, légy oly kedves” –, hamarosan látható lesz.

Vélemény, hozzászólás?