Az új egyszerűsített építési engedélyezésről

A cél szentesíti az eszközt elvére alapozva a rendeletalkotók még az ördöggel is hajlandók voltak szövetkezni, hogy keresztülvigyék a nekik adott utasításokat. A szakági kamarákkal történt előzetes egyeztetések eredményeit teljesen mellőzve kihirdették a lakásépítésre vonatkozó egyszerűsített törvényt.

Első olvasatra a szakma számára úgy tűnt mintha teljesen analfabéták készítették volna a törvényt, akik nincsenek tisztában az engedélyezés miértjével. Az utólagos magyarázkodás után már értjük, hogy a gyorsítás lényegében – nekik – azt jelenti, hogy a hatóság nem vizsgálja a tervek belső tartalmát, csak kiadja az engedélyt és az építés már meg is kezdhető. Annak viszont minőségileg meg kell felelnie a szakmaiság minden követelményének – vagyis nem változott semmi. Csupán többlet keletkezett az új idétlen követelmények bevezetésével (1:200 léptékű rajz, utcakép kerítéssel, járda hosszmetszet, geodéziai felmérés, szintezés stb). A tervezőnek ugyanakkor a saját jól felfogott érdekében a régi szabályok szerint kell az engedélyezési tervet elkészítenie.

A rendelet alkotói pontosan tudták, miről szól a buli, amit kommunikációs szinten azzal adtak be a jó népnek, hogy a fiatalokat lakáshoz segítik, kedvezőbb lesz a családalapítás, nő a gyerekvállalási kedv, és végre megállítható lesz a népesség csökkenése – értik, az építési engedélyezési eljárás megváltoztatásával! A valósági viszont ennél sokkal gyakorlatiasabb, mondhatni hétköznapi: az építőipart kellett helyzetbe hozni, mert a gazdasági növekedés mégsem olyan sikeres, mint ahogy azt az óriásplakátok hirdetik, és a haza nagyobb trágyában van, mint ahogy azt a magyar társadalomnak tudni engedik.

A rendelet szorgalmazói tehát a szakmaiságot sarokba vágva az engedélyezés lassúságát nevezték meg a magyarok új ellenségének, a dübörgő gazdaság kerékkötőjének, és forradalmat hirdettek ellene. A fejlődést a hivatali bürokrácia és a felesleges szakmai „akadékoskodás” gátolja – ez a szólam nem véletlenül ismerős a győrieknek, hiszen már a Dunakapu tér szétrombolásakor is elhangzott, aminek akkor a megoldása a hazai műemlékvédelem szétverése volt, mára pedig egy kiadhatatlan betonüveg delicatess ház és egy műjégtől tocsogó sivatag lett az eredménye, egy döglött piaccal.

Az új rendelet a lakásépítéseknél lényegében 300 négyzetméterig megszünteti az engedélyezést, és csupán bejelentési kötelezettséget ír elő, így a tőkével rendelkező beruházók és kivitelezők minden hatósági ellenőrzés nélkül megkezdhetik a lakásépítést. A hatóságoknak lerövidül az idő, a tervező számára viszont bővült a feladat , mert a felelősséggel kiadott terveknek mindent tartalmazniuk kell a régi előírások szerint, plusz még egy csomó újat is. De most komolyan, ki néz meg egy 1:200 léptékű tervet? És ki fogja elbírálni?

A lovak közé dobott gyeplő azokat a vállalkozókat is kedvező helyzetbe hozta, akik eddig soha nem is foglalkoztak ilyennel – tehát nem is értenek hozzá –, de még csak nem is álmodtak róla – viszont sírtak a csontért. A lakások többségét nem a rendezési tervek által kijelölt területeken építik , hanem ott, ahol a közművek már eleve rendelkezésre állnak, csak rá kell csatlakozni, és így a legkisebb befektetéssel a lehető legnagyobbat lehet kaszálni, rövid időn belül.

A kilátásba helyezett korrekciónak éppen ezért a szakmai kiegészítéseken túl az effajta spekuláció lehetőségét is ki kellene zárnia, hogy a teljes folyamat kézben tartható maradjon.

Vélemény, hozzászólás?