A győri közlekedési problémák veszélyei

Az Arrabona Városvédő Egyesület 2015 év elején fórumot tartott Győr közlekedéséről. Megállapítást nyert, hogy az utóbbi időszak úgynevezett fejlesztései többnyire negatívan hatással voltak a város közlekedési és parkolási helyzetére. A folyamatos ad hoc jellegű rendezési tervmódosítgatások káoszt okoztak. Győr adottságai (folyók, vasút), valamint a meg nem valósított tervek (Ipar utcai híd, 821. sz út kikötése stb.) pedig csak tovább fokozzák a problémát. Most látszik igazán, hogy egy kirekesztett egyesület bíráló, ugyanakkor javító szándékú véleményét nem elég elolvasni és legyinteni rá, mert az megbosszulja magát.

Az adventi időszak megnövekedett forgalma bebizonyította, hogy a győri közlekedési és parkolási helyzet rossz. Felmerül a kérdés, hogy mit kockáztatunk, ha a jelenlegi állapotokkal akarunk EYOF-ot rendezni. Mert borítékolható, hogy csúfos bukás lesz az összeomlott közlekedés és parkolás miatt, s ezzel még a budapesti olimpia rendezését is veszélybe sodorhatjuk.

Egyesületünk azt javasolja, mint eddig. A város pályázat útján, a jelenlegi helyzet kialakulásáért felelősök kizárásával, külsős közlekedési szakemberek bevonásával végezzen új forgalomtechnikai felmérést, és ahhoz igazodva készíttessen egy teljesen új, részleteiben is egységes tervet. Talán az utolsó pillanatban szólunk. Ideje végre belátni, hogy a probléma foltozgatással nem oldható meg. Megoldást csak egy egységes, legalább középtávú terv adhat.

2015-12-30 Kisalfoldk

Vélemény, hozzászólás?