Skip to content

Fél tüdővel az olimpiára

reflexA Reflex Környezetvédő Egyesület megdöbbenten értesült arról a településrendezési eljárásról, melyben Győr városa az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra helyi javaslatként felvett kajak-kenu versenyek új helyszínéül a Püspökerdőt jelölné ki. Az itt megvalósítandó versenypálya és annak létesítményei miatt “Győr tüdejéből” 30 hektárnyi, több mint 40 focipályányi erdőt kellene majd kiirtani.

A tervezett „fejlesztés” több szempontból átgondolatlan és érthetetlen:

  • A város tavalyi rendezési terv módosításával a beruházás helyszínét eredetileg a Holt-Rábca térségében jelölte ki, ahol a kajak-kenu pályákat kisebb környezeti terheléssel lehetne kiépíteni és működtetni,
  • Az erdőirtás ellentmond a város legfrissebb, tavaly szeptemberben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiájának, mely az alábbi gondolatokat fogalmazza meg a területtel kapcsolatban: “A város nyugati részén elterülő Püspökerdőt Győr tüdejének is nevezik, mivel a városmaghoz képest az uralkodó szél irányába esik, így élénkebb északnyugati szél esetén a Belvárosba tiszta levegő érkezik. A jövőben elsődleges szempont a még meglévő zöldfelületek csökkenésének megállítása, az átszellőző folyosók megőrzése, a városi zöldterületek megújítása és a zöldfelületi rendszer lehetőség szerinti bővítése“.

A lakossági véleményekkel egyetértve az erdőirtást lehetővé tevő rendezési terv módosítását a Reflex Környezetvédő Egyesület koncepcionálisan átgondolatlannak, szakmailag elfogadhatatlannak tartja, melyhez az alábbi részletes észrevételeket fogalmazta meg.

A teljes anyag itt olvasható: Reflex_Puspokerdo
Hozzászólások