Skip to content

A Bécsi kapu tér jobb időkre várva

Sajnos a jelen kor építészeti és főképp hagyományőrző építészeti, városépítési vonatkozásban pozitív várakozásra okot nem ad. Kevés az építészeti alkotások megvalósítására fordítható pénz, a pályázati lehetőségek kiaknázása determinálja a folyamatot, sőt a várható fedezet reménye egészen fals mederbe tereli magát az alkotást is. Tapasztaljuk, tudjuk az elmúlt idők ilyen kísérleteit és saját szemünkkel láthatjuk a megvalósult eredményt is.

Az Arrabona Városvédő Egyesület áldott Karácsonyt kíván!

Így szól a népdal, ismeri felnőtt gyerek, de vajon érti is? Most mi kaptunk ajándékot, melyet örömmel osztunk meg Önökkel, legfőképp azokkal a honfitársainkkal, akik tevőleg is segítették egyesületünk Szászkútfaluba eljutott misszióját. Ezek a kicsiny gyermekek szeptemberben kezdtek magyarul tanulni. Tessék, a vetés kezd szárba szökkenni, szól a magyar szó tőlünk ezegyszáz kilométerre, az Óhazánkban, az Etelköz határán.

Mesteri mesterségek – Czvikovszky Tamással beszélgettünk

Czvikovszky Tamás író, lokálpatrióta összefoglalta beszédében az általa írt, szerkesztett trilógia könyveit, cím szerint: A nyugat kapuja, Mesteri Mesterek 1 illetve Mesteri Mesterek 2. részét. Szalay Gyula, Lakatos Gy. László munkáját dicsérte Tamás és kiemelte a legújabb kötetben Nagy István és Torma Attila szerepét.

A révfalusi bombázás áldozataira emlékeztek

Az 1944. november 17-ei győri bombatámadás áldozataira emlékeztek a Széchenyi-egyetem és az Arrabona Városvédő Egyesület tagjai pénteken.
Az Áldozat utcai emlékhelyen tartott koszorúzáson és gyertyagyújtáson beszédet mondott Smuk Péter dékán és Szabó Gyula egyesületi elnök.
Az egyetem Állam és Jogtudományi Karának épülete helyén álló egykori Torkos kastélyban a szövetséges légierő bombatámadása következtében 61-en haltak meg.